Mit gondol a részvényárfolyamról? Igazából semmit, én egy stróman vagyok, kérdezzék meg a VALÓDI RÉSZVÉNYEST, mert nekem minden mindegy. Kb ennyi a közlendője
350. Azt miből számolta? Miért nem mondott 611-ét minimum. Hisz ő annyiért adta a cegei felét. Nem kellett volna többet mondania? Ha már úgysincs jelentősége a szavainak, de még is szebben nézne ki
Erősebb Opus-részvényt szeretneVisszatérve a válság hatásaira, tőzsdei cégük, az Opus Global Nyrt. 2020-ban jól teljesített, ugyanakkor ez nem tükröződik a részvényárfolyamban annak ellenére sem, hogy jelentős energiaipari akvizíciókat jelentettek be. Több kritikát is kapott ez ügyben. Miben látja ennek okát? Noha az ellenzék és a sajtó egy része szeret mindent a nevemhez kötni, szeretném jelezni, ahogyan utalt is rá, az Opus egy tőzsdei cég, én pedig egy vagyok csak a részvényesek között. Jóllehet a részvények többségével én rendelkezem, befolyásom a napi ügymenetre nincs. Az az igazgatóság dolga. Engem ugyanolyan jogok illetnek meg, mint a többi részvényest. Ami a jelenlegi részvényárfolyamot illeti, a 2017-es, 760 forintos rekordszinthez képest valóban alacsony, a tavaly márciusi, a világjárvány okozta tőzsdei zuhanáskor prognosztizált 129 forintos mélyponthoz képest viszont magas, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a visszapattanás mértéke a többi részvényhez képest az Opus-papírok esetén magasabb volt. MOST AZT GONDOLOM, HOGY A PIACNAK 350 FORINTRA KELLENE ÁRAZNIA A PAPÍRUNKAT.Ezt erősíti meg az Equilor legutóbbi, áprilisi elemzése is. Én részvényesként hosszú távon vagyok elkötelezett az Opus papírjai iránt, bízom a papírban.
Jól van brókerkék, spekulánsok, remélem egyszer a sok szemétséget visszakapjátok az élettől valamilyen kegyetlen formában. Dolgoznátok egyszer már a napi szarkeverés helyett, de büdös számotokra a valós munka, mégis jól elvagytok, ez már csak egy ilyen mesterkélt világ.
Én is pesszimista vagyok az rv.-vel kapcsolatba. Ha a "nagyvad" az E.on Energetikai Kft lett volna, - nos a mai hír szerint, azt már elvitte a Spanyol Audax Renewables. Igy már nem kell a "nagyvadra" várni! Az 611-es aportból eladták a Ciget, a V- hidat (ami hozná a nyareséget),- érdekes módon az ÉCS maradt! Hogy ezektől a jövőben mire lehet számítani, - ÍRJATOK MÁR VALAMI POZITÍV DOLGOT, MERT NÁLAM MÁR MÁR A REMÉNY IS MEGHALT!
Sok féle kisbbüfik vagyunk, majdnem mindenki másképpen látja ennek a holdingnak a jövőjét. Ki így, ki úgy kereskedik, vagy befektet különböző nagyságú pénzekkel. Mindenkinek más az élethelyzete, beállítottsága, hite, türelme. Ezért, máshol van az emberek fájdalom tűrő képessége ebben a papírban. Tehát, szerintem, nem érdemes senkit sem megszólni azért, mert indulatos/agresszív ( teszem hozzá: jogosan, ) az árfolyamot nézve, a rossz vezetőség , valamint a tulajdonos hozzáállása miatt!
Jön a negyedéves jelentés, erre esik. Sajnos ez alapján feltételezhető, hogy megint nem lesz jó a jelentés. Ez viszont már szerintem elfogadhatatlan. Egyesek befektetésről beszélnek. Én a három éven túli részvénytartást már befektetésnek tekintem. Ez a befektetés pedig 50% minuszt termelt eddig. Ráadásul kommunikáció átment nullába. Én nagyon úgy látom most, hogy nehéz évek után, tudomásul véve a hatalmas buktát, elköszönök ettől a részvénytől. Nem látom ugyanis az áttörő fordulatot. Az ide ígért egész Titász, amiből lett a kevesebb nyereséget termelő fél Titász és fél Tigáz, szerintem sokaknál kiverte végleg a biztosítékot. Az árfolyam 228 ft. Mit lehet ehhez hozzátenni? Legfeljebb azt, hogy egy-két hónap múlva 1xx vehető lesz. Papaya által vizionált "nagyvad" lehetne érdekes, de ugye jelenleg fasorban sincs. Szerintem ha jönne valami nagy szám, azt már egyes kereskedők tudnák, elkezdték volna a részvényeket. Én most igen pesszimista vagyok a részvénnyel kapcsolatban.
NEW OPUS GLOBAL