Tudja-e valaki, hogy mi ennek a fordítása? Pontos fordítása: kiemelkedően. Shares Outstanding 307,393,505 Ez az investingen jelenik meg a részvény jellemzőinél. Nem az összes részvény darabszámát jelöli, mert az 800 millió darab körül van.
Kis vasutas hír.. A múlt héten átadták a Ferencváros-Székesfehérvár felújított ~65km szakaszát, lehet rajt tépni 160-nal, és integrálták az európai vasútirányítási rendszerbe (Siemens). 2022-ig még 600km-nek kell meglennie, gondolom ez volt a "prototípus", az már dinamikusabban fog menni. Csak azoknak, akik szerint lófasz sem lesz a vasútfejlesztésből.. HAJRÁ TE FOS!
Érdekes, ha már megkötötték, de csak kedden jelentik be. Ez akkor büntit von maga után. Ráadásul az elmúlt napokban jelentősen megugrott a rv forgalma. Ez is gyanús eset. Várjuk a keddet, ha igazad lesz és aznap jön a hír, akkor annak még lehet folytatása.
"jegybank feltárta: a kibocsátó megsértette a tőkepiaci törvényt azzal, hogy a Delta Systems Kft. üzletrész adásvételi szerződésének aláírását követően nem tájékoztatta haladéktalanul (legkésőbb 1 munkanapon belül) a nyilvánosságot egy, a tranzakciót – s így az EST MEDIA tőzsdei részvény értékét vagy hozamát, illetve a kibocsátó megítélését közvetlenül vagy közvetve – érintő információról."
Az írásaid nagy részével még tudok is azonosulni. De egy valamit nem emelsz ki. Először az itthoni roma és szegény réteg nagy részét kellene integrálni a társadalomba. Ennek hiánya sokkal nagyobb problémát fog okozni, mint a migráció. Ezt sajnos tudatosan elrejti a politika (is).
NEW OPUS GLOBAL