itt szépen látszik hogy wave 3)-nál tartott eddig. egy 4)-ben lehet most bízni ami persze az NG széles mozgását tekintve combos bull lehetőség. ugyanakkor tőkeáttéttel viszont full gyilkos, remek lehetőség a számla ledarálásához 🙂
Nem is ismersz mindenkit. Pl. elvben én is számítottam ilyen anomáliára, és több olyan szakértőt is ismerek, akik hasonló véleményen voltak. Ritka eset, de előfordulhat, mint a járvány. Mi itt már évek óta írtunk a járványról is, hogy már régen volt és kb. 100 évente szokott lenni.
A WTI-nél a határidős piacon azért alakulhatott ki a negatív ár, mert ott nem elegendő a pénzügyi elszámolás, mint a brentnél, hanem le is szállítják, tehát tárolási kötelezettség is felmerülhet, ezért aki nem akar leszállíttatni, annak bármilyen áron, de el kell adnia a pozícióját, hogy a kötelezettségeitől megszabaduljon. Ez okozta a dominóhatást, meg a párhuzamosan kialakuló tárolási kapacitás szűkössége. Nem hiszem, hogy ez az NG-nél is adott lenne.
Jelenleg kb 2$-ig látom leesni (a bearish flag-ből), azonban a fej-váll riasztó képet mutat, kíváncsi vagyok tényleg megtörténik-e a NatGas-al is az, ami az olajjal (én erre számítok, egyelőre egyedül vagyok, egy elemző se adott még ilyen előrejelzést 🙂).
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.