Ilyenkor is kell figyelnem, mert az arany/ezüst kitört. Gyorsan beugrottam, arany brutál longot zártam is, másikat tartom olyan 1515ig egyelőre. Ezüst egyik longot 18.00nál zárom szerintem
A TLRD visszavonta a magas osztalékot, ezután esett be. M. Burry kérte erre a vezetőséget, hogy vonják vissza, mert inkább részvényeket vásároljanak vissza és adósságot fizessék.
Nem tudjuk, hogy János milyen eredményességgel fektetett be az elmúlt években. Ezen kívül ő szerintem nem fektet etf-ekbe, sokkal inkább egyedi részvényekbe, esetleg indexekbe. Az olajos cégek pedig most hoznak majd igazán. Ez a fórum az ötletekről, elképzelésekről szól, és nem célja, hogy az esetleges tévedéseket bejelentésekkel korrigáljuk. János szerintem folyamatosan a long oldali egyedi részvényeket elemezgette, az pedig csak egy dolog, hogy közben keresi a fordulópont lehetőségeket. Egy ilyen bika piacon ez teljesen rendben van. Nyilasi Attila két pénzügyi végzettséggel már ideje korán shortolta a piacokat, ezzel a befektetési jegy tulajdonosainak jelentős veszteséget okozva. Ő nem értette meg, hogy a likviditásbőség és a pénznyomtatás mit jelent a pénzpiacon. Persze nem ugyanaz élesben és egy virtuális Excel táblázatban fogadni vagy kimutatni az elméleti befektetést és annak nyereségét.
Igen, alapvetően igy áll hozzá János már 5 éve a piachoz, azaz jelentős korrekciót vár. De! Tudomásom szerint nem shortol és mást sem biztat erre. Éppen azért mert pesszimista a piac egészét illetően, különösen kritikusan nézi az egyes tőzsdei cégeket és azok lehetőségeit, megpróbálva megtalálni a sok, az általános trendnek megfelelően éppen folyamatosan emelkedő részvény közül azokat, amelyek akár egy visszaeső medvepiacon is jól teljesithetnek. Csak emlékeztetek arra, hogy a Teslára (számomra) elsőként ő hivta fel a figyelmet valamikor 2014-ben (azóta felment 150%-ot) és rendszeresen elemez számunkra ismeretlen cégeket azóta is. Én az ő ajánlására vettem lithium ETF-et 2015-ben és adtam el 50% feletti nyereséggel kb egy évvel később. Legutolsó ajánlásai egyikét 5 hete vettem meg (DXC-t opció formájában) és most 140%-os nyereségben állok. Én nem ismerek a fórumon olyan kollégát , aki olyan széleslátókörűen figyeli a piacokat, elemez. Nagyon hasznosnak tartom fáradozását és remélem ezt teszi a jövőben is továbbra is. Neki is és nektek is kivánok hozzá most egy nyugodalmas , tőzsde nélküli karácsonyt.
a kritikai alapkoncepció inkább az, hogy ez egy mesterségesen generált bullshit, ami mindenképpen katasztrófával fog véget érni minél tovább feszítik a húrt annál nagyobbal és azt senki se mondta, hogy efféle kritikai alapkoncepció mentén daytrade-elni vagy végtelenítve shortolni kéne, pomperj is jóformán naponta változtatja az éppen aktuális rövid távú stratégiáit...
Elhiszem neked és nem is vádoltalak semmivel. A lényeg, amit már korábban is írtam, hogy Pomperj már Trump választása előtt és óta jósolta / jósolja a medve piacot. Ezzel sincs gond, de jól bizonyítja, hogy a koncepció és ezzel a hibák nem kerültek korrigálására. Ha Trump óta betette valaki a pénzét egy sima sp-t lekövető termékbe, akkor közel duplázott, ha mondjuk csak Apple-be, akkor közel triplázott. Aki mondjuk azóta shortolja a piacot, az meg közel csődben van. Szóval nem bántásként írtam én ezt, csak arra reagáltam, hogy mennyire korrigálódtak a hibák, voltak felülvizsgálva a koncepciók. Nem csak erre igaz ez, de az olajra is és ezzel sincs semmi gond, mindenki úgy fektet be, ahogy akar, a hibák korrigálását mégsem annyira látom.
Én úgy látom, hogy itt 3,5 éve megy az összeomlás jóslása és közben az sp közel duplázódott, az alapkoncepció - esni kell - maradt. Nincs ezzel semmi gond, csak szerintem a tévedések nem korrigálódnak folyamatosan, vagy nem mindenki részéről.
10 dollárnál ajánlottam a CLDR-t, mint érdekes spekulatív befektetést. Már akkor nagyon alulárazott volt. Azután beesett egészen 5-ig az árfolyam. Ekkor tudtam az átlagomon javítani, majd jött Carl Icahn, és vásárolt 20% részesedést szép lassan. Most 11.89 az árfolyam, így aki 10-en beszállt annak eddig 19% profit, aki még bátrabb volt annak még több. Egyik csomagom 140% a profit. A cég új termékét nagy imádják az ügyfelek, de a cloudos subscription modellre való átállás hosszú idő lesz. Addig is a datacenteres vonal stabil lábát jelent majd alacsony növekedéssel, hosszú távon pedig a CDP-vel tudnak majd nagyot szakítani.
"A sikerest a kevésbétől az különbözteti meg, hogy képes tévedéseit korrigálni." Én úgy látom, hogy ebben a topikban az egyes tévedések folyamatosan korrigálódnak.
Ennek a folyamatnak az első lépése hogy nem mindig újabb és újabb párhuzamokat keresnek a kollegák amelyek a feltevéseket bizonyítanák hanem kiválasztanak egyet és azt követik, ha nem jön be akkor megkeresik az okát... ez itt még nem történt meg, de kíváncsian várom megtörténik e valaha
Az a zseniális tőzsdén spekuláló még nem született meg, akinek minden döntése később helyesnek bizonyul. A sikerest a kevésbétől az különbözteti meg, hogy képes tévedéseit korrigálni.
Látom töröltek néhány vicces, bár egyáltalán nem durva hozzászólást. Szóval, ez ebben az országban egyáltalán nem csoda. De, azért még mindig fel tudok háborodni ilyesmin! Mindig az volt a véleményem, hogy az ide irogatók többsége vagy kezdő, vagy, vagy kókler, esetleg ezek keveréke. Ez volt az utolsó alkalom, hogy ezt a topicot megnyitottam. Más portfoliós topicról is ez a véleményem. Meg az egész magyar sajtóról.
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.