Sokat árt a cégnek, hogy mutyiban lett felhúzva majd lenyomva az árfolyam. 440-nél is biztos sokan tudták a belső infókat, tudták most kell kiszállni, ez nem kétséges. E miatt sem akar most beszállni senki sem.
Tudom, hogy ebben a fórumban csak az a jófej, aki kizárólag jókat mond. Ennek ellenére ez a véleményem, tehát nem írhatok mást. Ez utóbbira nem is lenne okom, hiszen írhatnék én akármit, ha a piac szerint a rv olyan jó lenne, hogy mindenki veszi. Szóval, ha akarnâm sem tudnám "lebeszélni" a papírt.
Vessetek a mókusok elé, de ez a papír (az európai szektortársaival összehasonlítva) még ezen a szinten is túlárazott. Azért esik olyan sokat/nagyot, mert mindenki elhitte, hogy a Konzum beszállása miatt eljött a kánaán. Egyéb oka eleve nem igen volt az emelkedésnek (osztalék ide, vagy oda, amellyel kapcsolatban egyszer már írtam arról, hogy sokkal jobban örültem volna, ha azt a pénzt mondjuk akvizícióra, vagy egyéb üzletfejlesztésre költik), most pedig sajnos lassan visszatér az árfolyam oda, ahová egyébként való.
Csak a tényszerűség végett: az olasz buli 1,2 milliárdos bukója részvényenként kb. 13 Ft-ot jelent. Ezzel szemben az áprilisi kgy óta 175 Ft/rv esésénél tartunk (460 -> 285), bármilyen cégtől jövő kommunikáció nélkül. A cég még az olasz bukó és a konzum bukó után is tele van készpénzzel. Szerinted tényleg magától esik a papír ára?
CIGPANNONIA kitartók