2,5 éve állapodtak meg azzal a kínai partnerrel, azóta semmi hír róla, erre írtam, hogy azért valljuk be ennél picit többet vártak itt sokan. Egyébként van tervezői felelősségbiztosítás is, kötök sokat :))) Lehet még jó befektetés ebből bőven persze, például ha nyelnek egyet és elengedik végre a vagyonbiztosítót, nem akarnak a biztosítási adó szint alatt maradni, hanem végre elkezdenek növekedni, az első ilyen év nem lesz olyan buli a nagyobb adókulcs miatt, de akkor pl hosszú távon jó papír lehetne belőle. Életbiztosításban én nem látom a jövőt, nem-élet üzletágat kéne engedni nőni, akkor is ha rövid távon nem éri meg.
A kínai beruházások ezután indulnak,a tervezőasztalt pedig nem nagyon szokták biztosítani. Nem akarlak cáfolni,elfogadom,hogy neked ez az álláspontod,de részemről a látszat ellenére sem tűnik rossz befektetésnek ha Lőrincnek kellett az a ~ 25 százalék.
szerintem sima kiábrándulás, a cég nem hozta azt, amit vártak, pl Konzum hatás miatt egyetlen állami üzlet jött csak, kínai partnerrel nem történt semmi 2 éve, stb Közben az aktuális dolgok romlottak, életbiztosítás szegmens halad lefelé (csökkenő bevétel, adózási változások miatt megszívták a csoportos életbiztosításokkal, állampapír jobb befektetés mint az egyszeri díjas unit-linked életbizti), nem-élet üzletág pedig nem tud fejlődni a biztosítási adó miatt bevételben (nyereségben akár igen, de ugyanannyi bevételből növekvő bérek mellett nehéz). A pont az i-n pedig az olasz termék felfüggesztése volt.
attól , hogy jóval több dollár van kint a piacon a mögöttes érték? :) attól igen, a levegőben benne van.. de mindg az fújja a passzát szelet akinél a pénz van.. ki tudja... egyébként meg nem kell , jó lesz ez ha a jóléti társadalom addig kihúzza :) optimista reggelt mindenkinek ! :)
CIGPANNONIA kitartók