Olyan ez mint a "mikrofon". Nagy távolságból tud egyetlen beszélgetést visszaadni, miközben a normál mikrofon csak egy óriási zajt "hall", a rengeteg forrás miatt.
A különbség az, hogy annyira gyenge a fény (hatalmas a távolság). Ezért kell egy pici részletből érkező nagyon sok fényt összegyűjteni, miközben minden mást kizárni.
Annyi meglehetősen bizonyosnak tűnik, hogy ezek az égi fényforrások pont úgy látszanak minden földi szemlélő érzékelése számára, ahogy azokat pld. a Hubble lefotózza az emberi szem számára látható hullámhossz-tartományban... tehát én ebben az esetben nem tételezek semmilyen "fake"-et...:)
Ami a vázolt problémát illeti, az maga a láthatóság. Normállogikai megfontolások alapján vagy az egész látható égboltnak valamilyen fokú világossággal kellene rendelkeznie (és nem pedig túlnyomóan sötétséggel, ahogy tapasztaljuk), vagy pedig a nagyon távolról (mongyuk több mint 100 millió fényév) idevilágító izéket elmosódott foltokként kellene látnia a teleszkópoknak.
Ehelyett az van, hogy az emberi érzékszervek számára pont optimális rendezettségben és felismerhetőségben látjuk ezeket a cuccokat. Ez teljességgel abszurd...:)... másképp fogalmazva: ilyesmi "önmagától" nem alakulhat ki így... de a földi bioszféráról ugyanez ugyanígy elmondható volna.
A fény egyenes vonalban terjed, a nagy távolságok teszik azt, hogy nincs ami szétcsessze a csillagok fényét, vagyis a fény nem ütközik bele akadályba és nem áll elé semmi. De az is lehet, hogy ezt a látványt teszik elénk.
A csillagászok - legalábbis olyankor, amikor munkaidőben felveszik a csillagász-maszkot - nem tárgyalják publikusan az erre vonatkozó "feltételezés"-eiket. Olyankor megelégszenek a kenyérkereső szakmájuk konszenzusos álláspontjával, ami kb. megfelel annak, ami itt olvasható:
Amint látod, a láthatóság dilemmája itt tkp. fel sem merül... :)... ezekről csak munkaidőn kívül lehet beszélni velük... és akkor sem adják hozzá a nevüket. Kivételnek tekinthető (esetleg) Grandpierre Attila.
"...a Hubble több napig exponált egyirányba, amikor "deep field" képet készítette.."
épp' erről van szó... a pontszerűen "mindenirányba" világító fényforrásnak az a nyalábja, melyet a Hubble - mint a fényt "látó szubjektum" - felfogott a több napig egy irányba nézése alatt, sokszáz millió évig "repült" egymás mellett mindenféle gigantikus gravitáló izébizék mellett meg csillagporfelhők között... oszt mégis éles lett a kép. Ez az, ami az említett láthatósági dilemma tárgyát képezi... :)
bocs, de igazából nem tudom mire gondolsz.szétszóródik a fény/fénysugár? egy objektumról ami az elektromágneses sugárzás valamelyik tartományába sugároz, (kivéve pulzárok) az minden irányba sugároz, az 1mrd fényévre levő csillagot vagy galaxist hasonlóan lehetne észlelni a Plutó-ról vagy Androméda valamelyik bolygójáról. a Hubble több napig exponált egyirányba, amikor "deep field" képet készítette .... "4. Hubble (Ultra/eXtreme) Deep Field A Hubble-űrtávcső megfigyelési programjának egyik kiemelt fontosságú projektje volt a Hubble Deep Field (HDF, Hubble-mélyvizsgálat): egyetlen kép az űr egy sötét szegletéről, amelyet több ezer felvételből állítottak össze. 1995 decemberében két héten keresztül több részletben összesen hat napnyi (!) expozíciót végeztek az űrtávcsővel az égbolt egy látszólag üres területéről (vagyis hat napon keresztül gyűjtötték a fényt a kép elkészítéséhez). Az eredmény páratlan volt: a HDF-en felbukkanó több ezer fénypötty mindegyike egy-egy galaxis (na jó, néhány csillag is kiszúrható a képen). Számos közülük az Univerzum korai szakaszából figyelhető meg, kb. 13 milliárd évvel ezelőtti állapotukban! A projektet többször is megismételték. 1998-ban a déli égbolt egy területéről készült el a HDF South, majd a későbbiekben tovább növelték az expozíciós időt, 2004-ben előbb Ultra- (11 napnyi össz-expozíció), 2012-ben pedig eXtreme Deep Field (23 nap) néven. A képek hasonlósága nyomós érvet jelent a kozmológiai elvek mellett, vagyis, az Univerzum (kellően nagy skálát tekintve) minden irányban hasonló." (csillagászat.hu)
Ha kicsit jobban belegondolsz, már az is teljesen abszurd, hogy pld. a Hubble mimódon képes mongyuk egy innen kb. 500 vagy 1000 millió fényévnyire ücsörgő galaxist lefotózni úgy, hogy a távoli galaxisból a Hubble gyűjtőlencséjébe "idevilágító" elemi fotonok 500-1000 millió éven át tartották egymáshoz képest a "távolság"-ot és nem kolbászoltak el egymástól még csak 1milliomod milliméterre sem...:))... a csillagészek kasztjába tartozó humán egyedek egymás közt ezt a paradoxont csak a láthatóság problémája névvel illetik... de nem igazán feszegetik a laikusok előtt.
Nekem is csak borgőzös balatonparti éjjeleken magyaráztak erről úgy kb. 30 évvel ezelőtt... :)
az univerzum nagy kérdései, amit sajnos sohase tudunk meg, legalábbis a mi életünkben nem, én spec az ismétlődő, pulzáló, univerzumot tartom valószínűnek, bigbang-tágulás-megállás-összeroppanás, újra bigbang .... folytatás ugyanígy egyelőre a kozmikus mikrohullámú háttér sugárzásig vannak bizonyítékok(380 000 év-től) az előtte levő időben történtek csak feltételezések, (0-tól - 380 000-ig) ... amugy ezért dolgozik a James Webb infravörös tartományban, amelyik galaxis nagyon messze távolodott és ott van vlhol a 13/14mrd fényév szélén, annak már annyira eltolódott a fénye a vörös szín felé, hogy infravörös, amelyik közeledik felénk, az meg a kék tartomány felé tolódik, "Doppler effektus" (a cikkben nem láttam említeni) hasonló a hatás mint a hang esetében, a közeledő mentő hangja magasabb, a távolodóé mélyebb. a közeledő összenyomja, a távolodó megnyújtja a hullámokat (én spec reménykedek h a J.W. "messzebb" lát majd mint 14mrd fényév) mintha régebben beraktam volna Dávid Gyula - "A következő 137 kvintillio év" c. előadását ez épp az univerzum lehetséges végkimeneteleinek verzióit taglalja.
Törölt felhasználó2022. 01. 27. 13:34
#7505
Ez van... így hát ezt kell (meg)szeretni. Minden eltelt másodperccel egyre inkább körbeölel minket a kozmikus sötétség:
Tudomány és Csillagászat