MIGRÁCIÓ, EU-ból való kilépés ,napi hírek, Magyarország
Lassan el kell kezdeni elemezni ezt a lehetőséget is,hiszen teremthet az EU olyan új feltételrendszert ami miatt már egy olyan ország amelyik nemzetállamként képzeli a jövőjét nem maradhat a közösségen belül.
A migráns kérdés nagyon időszerűvé teszi ezt a lehetőséget,hogy számolni keljen vele.
Megélhetésükre (annyi eszem nekem is van) A mgyarok szegényeknek, mért nem töltik fel kártyájukat!!Nem Ti vagytok oda 3 millió szegényért ""jó ember,, **
Ahhoz képest, hogy korábban Hoffmann Rózsa a két tannyelvű oktatás visszaszorítása mellett kardoskodott, a mostani javaslatok szerint nemhogy erősíteni kellene ezeket, de minden gimnáziumban jó lenne legalább egy tantárgyat idegen nyelven, lehetőleg angolul tanítani." . Már nem beszélhetünk "LOPAKODÓ" elangolosításról..... már nyíltan dolgoznak ezen!
"Mindkettő abból indul ki, hogy elhibázott a lexikális ismeretekre építő oktatás, sőt a Varga Mihály-féle anyag szerint„a folyamatosan bővülő tananyag súlyos terhet rak a felnövő generáció vállára”. Mind a két elemzés a kiutat a készség- és képességfejlesztésben látja, amelynek az új Nemzeti alaptanterv kidolgozásánál is meg kell jelennie. „Arra érdemes törekedni, hogy a készségfejlesztés és a gyakorlati életben is használható tudás biztosítása a képzés középpontjába kerüljön”– áll a Matolcsy-féle stratégiában. Mindehhez az a fontos, hogy a központilag meghatározott tananyag mellett a tanárok szabadabb kezet kapjanak az oktatási módszertanok megválasztására, sőt horribile dictu a helyi tantervek készítésében is szabad kezet kapjanak. A változásokat az elemzések szerint már az alsó tagozaton el kellene kezdeni, fel kellene számolni a frontális oktatást, s a jelenleginél is erősebben kellene hangsúlyozni az alapvető készségek elsajátítását.Matolcsyék szerint előremutató lenne, ha a célzott alapkészségek köre országosan mindenhol bővülne idegen nyelvi és számítástechnikai ismeretekkel is. Ahhoz képest, hogy korábban Hoffmann Rózsa a két tannyelvű oktatás visszaszorítása mellett kardoskodott, a mostani javaslatok szerint nemhogy erősíteni kellene ezeket, de minden gimnáziumban jó lenne legalább egy tantárgyat idegen nyelven, lehetőleg angolul tanítani."
Mi ez a balliberális elhajlás eltolcsy ás varga részéről. Kár hogy 9 év ámokfutás után jöttek rá, hogy az oktatást is elk.rták.
Akkor most pontosítjunk szavazni nem úgy kell, nem látom (mit eszek).. mi a következménye,, -nem úgy,hogy hasamra ütök.. Habár K.Dévidék(Dévid Kameron) nem sokat teketóriáztak 2016-ban ezen..Látjuk is nem tudják magukat (Fiatal még Ő meggondolatlan) -tisztába tenni EGY ILYEN KÉRDÉST MINDENPÁRT IS KEVÉS LENNE...:::))) *** Elhamarkodott lépés volt!! Ennek a leszármaztatott következményét csúnyán bevasalják..EU Kilépés nem játék..:::)))
hát... megőrül az ember FEKETE PÉTERT mondanak, azé nem jó ómmen.. minden összeeszkábált(összevarázsolt) műsornak mi igyuk meg a levét.. *** Már az Országok legrejtetteb helyen is ott vannak a Eus ngykövetek migránsokat kolbászolni(Javát kiszedni igyekeznek,mondjam úgy megnézik kinek adják a HUMANÍTÁRIUS KÁRTYÁT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! NEM DJÁK EZEK FEL!! Aztán menekülők meg a szabad menetelt szeretik 40 ezren készülnek Európába!!!!!!!!! Szőkénél(Usába) nem igen állnak meg!!!::)))
Egliseknek is elég már ez a Migráció körilü hajsza.. -Ott is kicsordult a pohár 2015 nyarán saját repülővel mentek migránsokért Szír fővárosba.. Merkelék.. De,hogy tehettek ilyet... Betudjuk mi hozni.. D.Kameron mondta.. na ez volt a bajok gyökere..Lásd ez lett a vége!!! Brexit Tudunk mi ""exportálni""
MIGRÁCIÓ, EU-ból való kilépés ,napi hírek, Magyarország
A migráns kérdés nagyon időszerűvé teszi ezt a lehetőséget,hogy számolni keljen vele.