A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Több mint százezren tüntettek kedden Prágában Andrej Babis kormányfő ellen, akit a rendőrség az uniós pénzekkel való visszaéléssel gyanúsít, és már javasolta a vádemelést is. A főügyész azonban, aki ezt a lépést megteheti, egyelőre nem nyilatkozott.
https://444.hu/2019/06/04/miert-jar-tiborcz-istvan-nemet-rendszamu-mercedes-amg-g63-assal A magyar miniszterelnök veje, aki nyílvánvaló bűncselekmények sorozata révén gazdagodott meg a magyar adófizetők pénzéből, német rendszámú autóval jár, hogy megspóroljon pár millió forintnyi áfát. Ez önmagában örök szégyen az orbán családon! És te ezeknek tapsolsz, pampa !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Szerintem orbán a gumiszobában minden este hangosan röhög a saját behülyített választóin, rajtad is.
MÉDIAFÉTIS!A Fidesz csak azért nyeri sorra a választásokat (2006 ősze óta sorrendben a kilencediket!), mert uralja a médiát, a kormánypropagandával elhülyíti a népet. Jó példával jársz elől. Ez a kormánypropaganda tényleg hülyíti azokat akik értik!
A Fidesz rendbeteszi az országot
link