én nem a kettőjük közti alkukat írtam, hanem külön másokkal. dörzsőltek. aztán meg ki tudja ha mindig másokkal kötnek szövetséget és nem egymással, akkor le tudják osztani a lapokat úgy hogy egyikük mindenképp nyerni fog valószínű :D
ezt még bemásolom.
a macskás Popovics Judit szeptemberi nyiatkozata.
Azt mondta elindul 2022-ben külön, mivel nem engedték be az összefogásba.
19ben indult közös ellenzéki polgármesterjelöltként, de kikapott a fideszestől kb 5000:3500 arányban
Ő az,akinek senki nem adott befogadót, végül a Momentum sem,mert Fekete-Győr András nem tartotta alkalmasnak ,mert Popovics rossz viszonyban volt a helyi DKs alpolgármesterrel.
""Tudomásom szerint ez a körzet Tatával, Tatabányával a DK otthona. Ez az övék, ez nekik jár. Megállapodás született, hogy ezt az előválasztást a DK, nevesül dr. Konczer Erik fogja megnyerni. Az MSZP éppen azért indítja rá – velem ellentétben – Gurmai Zitát, mert teljesen esélytelen, senki sem tudja, hogy ő honnan került elő. A DK biztosra ment, hiszen így csak látszatellenfele maradt."Popovics: Féltek tőlem, ezért kimutyiztak az előválasztásból | 168.hu

ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!