Annyiból érdekes, hogy most látszik igazán rajta a zavarodottság és az elemi félelem a bukástól. Természetesen azt írja, hogy "... Majd ez a tömeg a Capitolium elé vonult, és ott történt valami. Valami, aminek ilyenkor szükségképpen meg kell történnie, amennyiben ez szolgálja a média és a „haladó”, „demokrata” politika érdekeit. Egy provokátorokból álló kisebbség betört a törvényhozás épületébe." Ennyi a magyarázata, a média és a provokátorok. Gyenge, de ha csak ennyire tellik, akkor teljesen el fog borulni az agya félelmében a választásokig. Most sincs messze tőle, mert jön a szokásos fenyegetés: "Mi nem felejthetünk és nem hátrálhatunk. Ha normális világot akarunk a gyerekeinknek és az unokáinknak legalább, akkor ezt a szemetet előbb-utóbb el kell takarítanunk. Bárhogyan és akárhogyan. Ez a munka nem megúszható." Szerintem se! :)
"Nos, a 2016-ban elnökké választott Donald Trump (ne feledjük: Hillary
Clintonék akkor közölték, hogy nem tekintik legitimnek a választást és
az elnököt stb.) elsősorban a gazdaságpolitikai teljesítménye okán a
közelgő választás favoritjának számított, annak ellenére, hogy
megválasztása pillanatától soha nem látott erősségű és aljasságú
támadássorozatnak volt kitéve az értelmiséget lecserélő média és
közösségi média részéről. Míg például a független CNN-ben parancsba
adták, hogy a Bidennek kellemetlen tényeket – ukrajnai ámokfutását – nem
kell, sőt tilos adásba engedni." (B.Zs.) - számomra az a csoda, hogy Trump ilyen szédült támadássorozat és karakter-gyilkosság ellenére ilyen erős tényező tudott maradni a választásokon. Érdemeit persze sehol sem említik...
Milyen "szoros eredmény"??? 2016-ban Trump 2,8 millió szavazattal kapott kevesebbet, mint Clintonné, és úgy lett elnök, most meg kb. 7 millióval kikapott!
tökélets kormányzás nincs, hibázni mindenki szokott de a mondandóm lényegén ez nem változtat arra pedig nincs semmi bizonyíték hogy a vírus nem laborból került ki és arra sem, hogy nem szándékosan ne feledjük, amikor Trump nyert 4 éve akkor mindkét nagy párt establishmentje nagyon ellene volt hiszen ousiderként került a politikába azaz egyik lobbicsoportnak sem volt különösebben lekötelezve ezért akarták bármi áron megbuktatni, illetve ezért is és mégis nagyon is népszerű volt a vírus megjelenéséig, ha az nincs, nyert volna elég símán Biden viszont ehhez képest egy korrupt gazember volt már alelnök korában is, lásd ukrán ügyek.. jelen állapotában pedig egy távirányított patkány, egy báb lesz Trumphoz képest utóbbiban épp azt értékelte a választó hogy voltak önálló gondolatai, nem kizárólag csak a függöny mögül mondták meg neki (ahogy ez majd Biden esetében lesz), hogy mit kell csinálni az más kérdés hogy megosztó személyiség, dehát van ilyen, attól hogy vkinek nem szimpi, ugye még nem kell gyűlölnie?
Ötven éve tart. Párizsban néhány tucat ember adja meg a hangnemet.
Műsorokban beszélgetnek, cikkeket publikálnak, könyveket írnak,
egyetemen oktatnak, vitákban szólalnak fel, petíciókat írnak alá, együtt
ebédelnek. Nem úgy, mint Brel dalában: ezek, uraim, gondolkodnak.
Másokért gondolkodnak. Minden ideológiát magukévá tesznek. 1945-ben azt
hirdették, hogy a Szovjetunió maga a paradicsom, és Sztálin dicsőségét
zengő verseket írogattak. 1960-ban azt gondolták, hogy a gyarmati
rendszer felbomlása csodásan megoldja a tengerentúli népek gondjait.
1965-ben Fidel Castro, Ho Si Minh és Mao jogos harcát üdvözölték. 1968-ban azt hangoztatták, hogy a jólét a mindenféle kötöttség
eltörléséből keletkezik. 1975-ben Pol Pot kambodzsai hatalomátvételétől
voltak elragadtatva. 1981-ben azt hitték, hogy a sötétségből a fénybe
léptek. 1985-ben támogatták, hogy Franciaország megnyissa határait a
világ összes menekültje előtt. 1992-ben meg voltak győződve arról, hogy a
nemzetállamnak vége, és hogy a maastrichti szerződés Európája új
korszakot nyit meg az emberiség történelmében. 1999-ben kijelentették,
hogy a család és az erkölcs elavult fogalom.
Ugyanebben az időben a másként gondolkodók tudták, hogy Sztálin, Mao
vagy Pol Pot bűnös rendszert irányít. Ezek a gondolkodók azt
hangsúlyozták, hogy a forradalmi szakítás mítosza soha nem vezetett
máshoz, csak katasztrófához. Arra is figyelmeztettek, hogy a nemzeteket,
a hagyományokat, a kultúrákat és a vallásokat nem lehet egy
tollvonással eltörölni. De az ötven év folyamán a párizsi értelmiségi
körök egy gépezetet indítottak be a szembeszegülők ellen. Ez a gépezet
az értelmiség terrorizmusa.
(Jean Sévillia: Az értelmiség terrorizmusa)
... de rosszul kezelte a vírust és a BLM mozgalmat ezért egy Magyarországnyi szavazattal kevesebbet kapott. Az utána lévö ámokfutásàr csak hab a tortán.
"Mert ez a 4 év a demokrácia, a politika, a hatalom kicsúfolása volt" bocs de ezt nem nekünk a tisztünk eldönteni és megítélni, hanem az amerikai választóknak! lásd, kettéosztott ország jelenleg az Usa mert nem nagy különbséggel lényegében fele fele arányban támogatták a választók mindkét jelöltet, tehát a fenti mondatod finoman szólva is elfogult!!! a Trumpizmus egy sikertöténet volt a vírus megjelenéséig, ha az nincs - és talán nem véletlenül jelent meg! - akkor Trump símán megynerte volna ezt a választást, ezt érzelemmentesen elismerheted!, mert a vírus előtt minden közvéleménykutatűás azt jelezte, símán nyert volna
akkor kit fognak utálni a demokraták?:) az egész győzelmük a Trump-undorra épült... Trump volt számukra a legnagyobb mozgósító erő, jóformán az egytelen közös nevező...
Száz szónak is egy a vége Ha minden jól megy hétfőn Trumpot végleg kiűzik a politikából. A republikánusok segítségével!!!! Aztán ők is végre felépíthetik magukat újra. Mert ez a 4 év a demokrácia, a politika, a hatalom kicsúfolása volt...
itt döntötte el Trump a Georgia-i szenátusi választást a demokraták javára... Trump Demands $2,000 Stimulus Checks, Imperiling Covid ... arról persze érdekes vitákat lehet folytatni, ha ebben van e vmi szándékoltság vagy csak ennyire h ülyék voltak (mármint Trump és a tanácsadói...) mindenesetre az biztos, hogy a rendkívül mély válságba süllyedő USA élén most egy "teljes mandátummal" rendelkező demokrata párt fog állni... de a felelősség is teljes mértékben az övék lesz...
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!