megnézem, majd ahogy a 'békamentesek' vonulnak tábláikkal a karanténnal védett várban: "A koronavirus nem veheti el a zemberek egészségét!" (fóleg a várban lakókét) ☺ 1-2mrd-ot már lehet félretett rá a propagandaminisztérium(?) ☺szvsz
Igazából azt akartam érzékeltetni, hogy hogyan laposodnak el ügyek, amelyekről akkor úgy látszott, hogy "ez bukás". Felvetődhet a nemzetközi cinkosság is persze, de ha már az mszp/szdsz időket említetted, akkor még működött a 70:30 (semmi pozitív felhang!), azóta viszont (főleg Simicska bukásától) "a politikai és gazdasági egyeduralom hosszabb távon nem tűrheti tőle némileg független hatalmak létezését, s különösen azt nem, hogy politikai utódjelöltek, potenciális versenytársak bármiféle gazdasági hátteret tudjanak maguk mögött." "Bárkit, bármikor, bárhol meg lehet életveszélyesen fenyegetni, s egy visszautasíthatatlan ajánlattal meg lehet vagyonától szabadítani. És nincs politikai utódlás: Orbán Viktor van, volt és lesz." "Más tolvajnak lenni, és más annak látszani. Orbán 2014 utáni felfedezése, hogy az igazság és a valóság nem számít. Az igazságot én hazudom, a valóságot én csinálom." "Orbán Viktor gúnyosan mondhatja: - Mindent tudnak rólam, rólunk, s mégis engem, minket választanak!" Az idézeteket - némileg véletlenszerűen - innen vettem: (érdemes elolvasni) Kentaurbeszéd - Lengyel László: A kisajátítók kisajátítása
Jobbliberális vagyok köszönöm az érdeklődést, de amúgy nyerjenek, miért ne, ha az jobb lesz a mostaninál, márpedig arra minden esély megvan hogy csak jobb lehessen.
Te a corona topicbol vagy ismerős jól van Hajrá baloldal itt lehetőség sok helyen nyertek,meglehet mutatni mit tudnak,van idő bőven ,csak Nehogy mindenhol kispest legyen és kezdődjön a zsebtömém amig lehet,hátha mégsem nyerünk alapon,tudod aki nem tud100 millát,,,de sok lesz még ilyen 2022-ig, mert tudod ők sem angyalok ám hiszem emberek!!!
az mszp/szdsz ugyanígy síbolta a pénzt kis különbség, hogy annak idején 20-40 százalékot kértek a végn most 50-60 is előfordul nagy pályázatoknál bizony az durva nem? a cége szállnak be és a vicc az, hogy utána nem akarnak kimenni :)))))) nem vicc többek között így kerülnek fidesz kézbe ígéretes vállalkozások, mert mindig találnak olyat, aki belemegy aztán ott vannak a nullás hitelek:))))))))) ma úgy lehet vásárlással százmilliókat keresni, hogy egy fillér nem kell hozzá, többek között erre jó a 27 százalék áfa
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!