Chánuká ünnepe kiszlév hó 25-én kezdődik (idén 2009. december 11. este), és nyolc napig tart. Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Mákkábeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött, és legyőzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. A harc polgári i. e. 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával ért véget. A győzelemmel helyreállt Izrael szuverenitása is. A "chánuká" azt jelenti: "felavatás", s arra utal, hogy újra Isten oltalmába ajánlották a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszennyeztek.
Chánukai gyertyagyújtás a Nyugati téren
2009. december 11-től 19-ig minden este (december 11., és december 19. péntek kivételével) 18 órakor szeretettel várunk mindenkit a Nyugati térre, közös chánukai gyertyagyújtásra, közös táncra és a felejthetetlen chánukai fánkra. Ünnepségünket részvételükkel megtisztelik a zsidóság vezetői, és közéleti személyiségek.
Zoli, te zsidókérdésben inkább ne akarj beszélgetni. Egy ideig tudod játszani a jófiút, de hamar kibújik, ami benned van ("anyádat te rohadt zsidó barom").
"Jeruzsálemet nem csak a térképről, de még a történelemből is kitörölném. Túl sok halált és szenvedést hozzot a vallás nevében mindenkire, most is és 1000-éve is."
Ábrahám a sivatagból vezette népét, és foglalta el a a mai Jeruzsálemet, amit az idők , folyamán, támadt szinte minden környéken élő erősebb nép. Ez nem sértés hanem tény.
Pénznyelő várom vagy másolj , vagy kérj bocsánatot . A történelem leírása szerintem nem bűn, és az hogy a történelem ismétli önmagát ez a kijelentés sem az.
Siegfried, ha jól tudom, te többször büszkén leírtad már ezekben a topicokban, hogy sváb vagy. Ez tök jó. Képzeld el, hogy azért (nyilván megfelelő kifejezésekkel) "tetühintás"-oznának, Zsidesz-eznének, "hanukáznának", "ormány"-oznának, csak azért mert te sváb vagy. Nem ismernek, nem tettél nekik te semmi rosszat, de lenne egy topic (sőt az összes topic), ami a sváb szokásokat, ünnepeket gúnyolná, megállás nélkül olyan írásokat másolnának be, amikor éppen egy sváb elkövetett valamit egy másik ember ellen, ha egy mutyiról, vagy teljesen törvényes de milliárdos üzletről lenne szó, azonnal sváboznának, stb. stb. (tudjuk egyáltalán, hogy itthon, vagy gloláblisa a gazdasági, politikai elitnek melyik tagja éppen sváb származású, érdekelne bárkit?)
Te is csak 100 éves távlatban gondolkozol, a történelemben , 100 év semmi, a középkorban is volt zsidó üldözés, még az ókorban is . Az inkvizició és üldözte őket, jogosan vagy jogtalanul lényegtelen. A tény az tény , igaz amit írtam , ha antiszemitizmus ha nem.
Ha így gondolod gondold , szíved joga , de aki más véleményen van az nem az jelent hogy antiszemita, ezt az országot is sokszor szállták meg, és biztos fogják is még. David Ben-Gurion ki népetekből szerintem a múlt század legnagyobb alakja is megírta, hogy a megszállt területekről ki kell vonulni. E helyet még most is telepek épülnek, tovább szítva a feszültséget. és még 1 tény , a palesztinok szaporábbak, és demokráciában választások szoktak lenni, tehát csak idő kérdése és nem lesz már zsidó állam, mert több palesztin lesz ott.
Az hogy volt üldözés a történelemben, az szomorú. A történelem a magyaroknak sem kedvezett, mert a nagyhatalmak kigolyózták ugyanúgy, mint a zsidókat is. A nagyhatalmak nem barátai a kisebb népeknek. A nagyhatalmak nyereségvágyból cselekszenek.
Az nagyon szomorú, hogy Magyaroszágon is volt zsidóellenes törvény, nem is nagyon régen. Semmi jót nem hozott nekünk az a világ amelyikben a zsidókat üldözték. Az üldözés üldözést szült. A zsidók után a magyarok következtek. Ez az üédözés még ma is tart, hiszen a régi rendszer képviselői még ma is tudják hatalmukat éreztetni.
Törölt felhasználó2009. 12. 18. 16:59
#164
Köszönöm a "beszélgetést", részemröl ennyi. Én nem vagyok sem náci, sem rasszista, tisztában
vagyok a történelemmel és megéltem már egy-két évet.
De egyben biztos vagyok: a gyülölet nem hoz semmi jót. Süt a gyülölet és az inkorrektség a hozzászólásotokból, a tudatlanság meg a demagógia égbekiáltó.
Majd az élet helyre tesz.
értelek
félreértettél én azt akartam ezzel mondani, hogy az ó birodalom idején szerintem már ott voltak ezek a piramisok és egy általunk nem ismert ősi elpusztult civilizáció (Platon is beszélt egy az egyiptomiaknál (egyiptomiak meséltek róla neki mikor ott járt) régebbi kultúráról ma Atlantiszként is definiálják) emelete őket
A gyűlölet gyűlöletet szül, az erőszak pedig erőszakot.
A diktátorok nem szokták élvezni munkájuk gyümölcsét.
Keresni kell a békéhez vezető utat és óvakodni az erőszaktól.
A lopás is lopást szül. Jobb az, ha mindenki a munkát választja a csalás vagy lopás helyett.
Chánuka - A fény ünnepe
Chánukai gyertyagyújtás a Nyugati téren
2009. december 11-től 19-ig minden este (december 11., és december 19. péntek kivételével) 18 órakor szeretettel várunk mindenkit a Nyugati térre, közös chánukai gyertyagyújtásra, közös táncra és a felejthetetlen chánukai fánkra. Ünnepségünket részvételükkel megtisztelik a zsidóság vezetői, és közéleti személyiségek.
link