Nyíltan korrupcióval vádolja a Sláger Rádió tulajdonosának vezérigazgatója a magyar politikusokat, miután hivatalossá vált, hogy a Sláger Rádió beszünteti műsorszolgáltatását, mert egyetlen regionális adóval sem sikerült megállapodni a frekvencia...
a teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=124667
sok gügyeség volt a ker-i rádiókban. talán nem ártott egy kis figyelmeztetés, hogy felnőttként kezeljék a hallgatókat. néha meg kell rázni a fát, peregjen le a túlérett.
Ez jó kérdés. Jelenlegi formájában szvsz biztosan vége. Teljes megújulás szükséges új arcokkal, fiatalokkal és szerintem új névvel. És azért kurva hülyék, mert ezt a folyamatot el kellett volna kezdjék már jóval korábban is, de 2006 után mindenképpen. Lett volna idejük rá és akkor most nem itt tartanának, ahol. Akkor is vereséget szenvedtek volna várhatóan, de nem ilyen arányban, mint ami most kinéz, mert ez megsemmisítőbb lesz, mint a '94-es a jobboldal számára. És hát ugye MDF azóta sincs.
sokakkal úgy vagyok hogy félszavakból
is megértenek
egy szó például saveltörlés
s tudják hogy miről is beszélek
hiszen ott voltak átélték
a kérdésre a válaszom
itt minden a kereslet kínálatról szól
amikor egy piac "telítődik" akkor
mindegy hogy ki kinek az elkötelezettje
vagy egyáltalán az -e?
üzletben nincs barátság se jobbító szándék
hofi montda régebben
a kapitalizmus haldoklik
erre ő :azért mi is nagy francok vagyunk
egy haldoklótól kölcsön kérni
Igyekszem értelmezni a hozzászólásodat, és nem minősíteni.
A véleményed szerint, ha egy gazdagabb ország hitelt, befektetést, munkalehetőséget, stb. (közgazdasági értelemben beruházást eszközöl ami a bővülést fogja eredményezni) teremt, akkor azáltal függőségi viszonyba kerül a szegényebbel szemben?
Ezen kívül pedig a szegényebbnek ezzel vissza kell élnie, hátha végleg el fogja ijeszteni a jobbító szándékot.
Hát szerintem nem így kellene csinálni.
tokos kérdését pontosítottam, mert ugye valójában most nem az otp részvényről van szó, hanem a puch illetve sinmicska kezébe kerülő rádiókról. több absztrakciós készséget várok tőled.
frappáns ;)
amúgy részemről lezártam a problémát. nem állítottam be egyik csatornát se. jobban mondva elprogramoztam.
ugyanis nem vagyok hajlandó se fideszes se mszp-s rádiót hallgatni. elegem van abból a politizálásnak nevezett hisztizésből, amiről a gyerekemet 3 évesen "szoktattam" le.
éljen a rádió 1!
"Ha Mo. becsődöl, akkor egész Kelet-Európa valutái megrogynak, aztán Ausztria bankrendszere kifingik, ezután Olaszország, Németországé, a gazdaság elkezd zuhanni az EU-ban, majd az USA-ban.
A láncreakció fogalma azért gondolom ismert neked is."
Na valami ilyesmiről beszélek, beszéltem.
A realitás érzékétől teljesn megfosztott agymosott "közösség" azt hiszi, hogy a magyar gazdaság iányítja a világgazdaságot. Kínát kifelejtetted a sorból.
De én is feltennék neked egy kérdést, stílszerűen egy tőzsdei topikon. Mennyi részvény forog Németországban, Franciaországban, Japánban, és az USA-ban, és mennyi a magyar BÉT-en.
Ha megismerted a válaszokat, akkor rájössz arra, hogy mekkora részt képvisel a magyar gazdaság a világgazdaságában.
Ha pedig komolyan azt gondoltad, hogy az amerkai, német és mondjuk a japán befektetők, jegybankárok, körmülket rágva lesik a magyar tőzsde folymatait, akkor azt hiszem - finoman szólva - nem a való világban élsz.
"Mert itt ez a helyzet: van kvázi biztos 500 milliód és van egy kevésbé biztos 200 milliód (az egyik a 5 milliárdos bevétel 10%-a, a másik a 400 milliós bevétel 50%-a). És e kettő közül az állami szerv baromi nagy és borzalmasan ritka pártegyetértésben rávágta, hogy legyen az utóbbi. "
Nem teljesen értelek pénznyelő. Te abból indulsz ki, hogy egy kis sz.r helyi rádiónak mennyi volt a reklámbevétele, és ezt számolod alapnak egy országos kereskedelmi rádiónál???
Ebben akár ki is egyezhetün . Hisz,hogy "jó eséllyel kevesebbet kap az állam" vagy többet,ma még senki nem tudja a választ. De,ha jogsértés nem történt akko Majtényi mit akar a legfőbb ügyésztől. Miért nem tud belenyugodni,hogy az álltala vezetett testület által kiírt pályázaton ,az álltala vezetett testület nem a számára kedves mellett döntött. Politikai delegáltakból álló testület döntött, (álltalunk megszavazott pártok emberei) min eddig mindig. Talán a nagyköveteknek kellene vagy a tiltakozó amerikai kongresszusnak? Rengetegszer tett már a kedvükre az ORTT. Most nem.
Puffer, sose mondtam, hogy a pályázati kiírás ezt a lehetőséget nem tartalmazta. Nyilván tartalmazta, különben egyértelműen jogszerűtlen lenne a döntés. De felhívom a figyelmed, hogy az állam részéről nem kell, hogy jogszerűtlen legyen a döntés ahhoz, hogy elmondhassuk, hogy rosszul döntöttek, a feltételezhető vagy a jelenben becsülhető számok alapján ugyanis jó eséllyel kevesebbet kap az állam, ez pedig már önmagában elég annak megállapításához, hogy rossz döntés született.
"E tekintetben az ORTT és a médiatörvény körül bizonyosan voltak problémák és hiányosságok, de valahogy mégis valamennyire konszenzusosan működött a dolog, ráadásul a piaci szereplők sem voltak elégedetlenek néhány kisebb vitás helyzetet leszámítva."
1. A piaci szereplők az MSZP-SZDSZ szoros szövetségben voltak mindig. Nyilván nem voltak elégedetlenek. Az elégedetlen a média és politika többi része volt, akiket erőböl nyomtak le, a "médiaegyensúly" jegyében. Ez az SZDSZ liberalizmusa. És a tiéd.
Nem kedves pénznyelő, a médiatörvény egy percig sem működött jól.
A médiatörvényt az MSZP-SZDSZ alkotta meg '96-ban úgy, hogy uralják az országos lefedettségű médiát és a törvény csak 2/3-dal megváltoztatható. Így mosták a választók agyát az RTL, TV2-n keresztül 13-14 éven keresztül. Mindig, minden freki pályázatot az ő érdekeltségük nyert. Itt nem pénzről volt szó soha, hanem politikai hatalomról, ugyanis a legfőbb véleményalkotó ebben az országban a két nagy kereskedelmi TV adó, azt nézik az emberek.
Először nem fér az SZDSZ a bödönhöz és már vinnyogtok, felvonultok, sírtok, mint a fürdős kurva.
Soha nem láttalak még média kuratóriumi döntés ellen lázadozni, pedig minden döntés politikai volt.
Soha nem láttalak még a médiatörvény ellen felszólalni, pedig rossz az egész.
Olyan elvakult vagy az SZDSZ irányába, hogy a jobbikosok hozzád képest szerény kezdők.
A másik pontodra meg: a témabeli első hozzászólásomban hangsúlyosan kiemeltem, hogy eleve rossznak tartok minden olyan piacot, ami a mutyizás melegágya, mert az állam tollvonással biztosít vagy éppen vehet el olyan jogokat, amik vállalkozások sokéves működésének, milliárdos tevékenységének jelentik az alapját. Vagy ha bármilyen piaci, technológiai, természeti stb. oka van annak, hogy egy piac ilyen, akkor a szabályoknak, feltételrendszernek stabilnak, világosnak, egyértelműnek, átláthatónak, ellenőrizhetőnek és az ezek felett őrködő államnak, állami intézménynek mindezeken túl elszámoltathatónak kell lennie. E tekintetben az ORTT és a médiatörvény körül bizonyosan voltak problémák és hiányosságok, de valahogy mégis valamennyire konszenzusosan működött a dolog, ráadásul a piaci szereplők sem voltak elégedetlenek néhány kisebb vitás helyzetet leszámítva. Most nem egészen ez a szitu és valóban ez a döntés egyértelművé tette, hogy a rendszerben hiba van.
Ezt az üzleti megoldást a pályázat lehetővé teszi. Azt pedig előre kijelenteni ,hogy az 50% kevesebb lesz a 10-től csak egy rosszindulatú feltételezés. Az Emis volt az aki rendre kevesebbet fizetett be mint amit igért. Őket már ismerjük. Köszi , tovább nem kérjük!
Drop, hagyjál már ezzel a ki lopott többet kocsmai szintű pártpolitizálással. Igen, a szocik baromi sokat loptak. Sose mondtam, hogy nem. De ettől még nincs feljogosítva senki, hogy azért mert más lopott, most lophat ő is.
Egyébként a rádiós mutyi ráadásul közös MSZP, FIDESZ mutyi. Engem a rádiók nem is érdekelnek, a megkárosított állam jobban, de ennek az ügynek inkább az üzenete volt rettenetesen gázos és káros. És egyébként az egész témáról annak kapcsán írtam először, hogy milyen érdekes hozzáállás látható többek között a részedről is, hogy ha egy mutyiban már nem is teljesen de legalább félig a FIDESZ is érintett, akkor mindjárt nincs tolvaj bandázás pl. itt a topicokban. Pedig a tett ugyanaz ha leveszed a szemüveget...
Ez Bajnai szerint is bűncselekmény! - Durván kitálalt a Sláger vezére
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=124667