Zugló szétlopása után Budapestet tennék tönkre Karácsonyék
"Karácsony arról is beszélt a felvételen, hogy szerint Zuglóban a helyi szocialisták felett csak egy szocialista tud kontrollt gyakorolni. Ezért bírálja a helyi szocialisták korábbi jelöltjét, „aki két perc után nem fogja tudni, hogy hol van, és szétlopnak mögötte mindent”.
https://hirek.ma/2019/09/26/kiszivargott-hangfelvetel-mszp-s-fenyegetesrol-zuglo-szetlopasarol-beszelt-karacsony-gergely
Az, hogy valami valaminek a szellemi hagyománya, az nem azt jelenti, hogy ugyanazok az emberek is kellenek bele. Nem a párt más, csak a neve, libsi a gyökere...
Jaja, indul az SZDSZ csak most épp Momentum a neve... Én azt látom, ahogy megújultak a parkok, közterek (nálunk az Orczy park, Mátyás tér, Teleki tér, Ludovika, egyetemi épületek, templomok stb), a városban a Liget, a Várkert, az új Duna Aréna. Én tömegközlekedem, és semmi bajom nincs vele, nyilván lenne fejleszteni való, de én jobban örülök annak, ha a városkép szépül, és igyekeznek megóvni az értékeket.
Én egyetértek veled, mert hasonlóak a tapasztalataim. Azonban a további
előrelépéseket és fejlődéseket, akkor lehetne hatványozottabban sikerre
vinni, ha azt egy összefogás támogatná. Ehhez pedig a legjobb
példamutatás a politikai hozzáállás lenne, hiszen ők minket képviselnek
és értünk dolgoznak, ha minden igaz. Érdekes a közösen elért érdemekben
nincs vita, nincs támadás, nincs sarazás... Tényleg nem egészséges az
egyeduralom, mert megosztottságot eredményez. Mondom ezt úgy, hogy világ
életemben jobbos voltam, de nem vak! Nekem nagyon sok független és
balos ismerősöm is van, ami azért is jó, mert kevésbé lesz az ember
elfogult. Nem szabad abba a csapdába beleesni, mert szűklátókörűvé teszi
az embert.
Demszky vagy az SZDSZ indul most? Lemaradtam valamiről? Demszky mennyi EU forráshoz jutott? És a mostani vezetés? Demszky mekkora kamaton kapott hitelt? És a mostani vezetés? Egyébként pontosan milyen jelentős fejlődésre gondolsz? A 4-es metró ugye Demszky idején indult, akkor elnyert pénzzel. Én két lényeges fejlesztést látok 9 év alatt: 1-es villamos átvezetése Budára, illetve budai fonódó villamosok kivitelezése. Ezeken kívül esztétikai kivitelezések jutnak csak eszembe. Pedig infrastruktúrában nagyon sok tenni való lenne szerintem.
Engem az zavar, mikor nem ismerik el a fejlődést, meg szentnek állítják be a csúnyán megbukott baloldalt. Nem mondtam, hogy nincsenek lopások, de amellett fejlődik a város, és ez a lényeg. És nekem pl. nagyon nem mindegy, hogy megint visszarohasztják majd a kerületemet, vagy folytatódik az a fejlődés, hogy már élhetővé vált a város! Ha erre Demszky alatt képesek lettek volna, akkor nem lennék ennyire ellenük, de aki nem látja a 15 évvel ezelőtti, meg mostani Budapest közt a különbséget, és inkább azt hozná vissza, az komolyan nem tudom mit szed...
Lopás? Nesztek. Így lett szétlopva az V. ker. . "Fürstner egy Váci utca 36. szám alatti 205 négyzetméteres ingatlan bérleti jogát cserélte el még 2010-ben az Aulich utca 3. szám alatti lakás bérleti jogára, hogy aztán birtokosként igen kedvezményesen megvásárolhassa."A legérdekesebb részlet, hogy Fürstner fogorvosnak 2011-ben saját zsebből csupán kicsivel több mint kétmillió forintot kellett kifizetni az Aulich utcai ingatlanért. Ez pedig úgy volt lehetséges, hogy annak 44 milliós vételárából az önkormányzat elengedett 42 milliót, arra hivatkozva, hogy ezt az összeget Fürstner ráköltötte a Váci utcai akkor még önkormányzati tulajdonú ingatlanra. A fennmaradt 2,2 millió kifizetésére ráadásul Fürstner 25 év részletfizetési lehetőséget kapott: havonta 7400 forintot szurkolt le. Az adásvételiből kiderül továbbá, hogy Fürstner „egészségügyi”, „közművelődésügyi” funkcióra kapta meg az ingatlant. Nem is maradt nála sokáig, mint korábban írtuk, Kertész cége kebelezte be - ám ezt a vállalkozás minden, csak nem "közművelődési" jellegű. Az okozott kár ugyan felveti a hűtlen kezelés gyanúját, ám az eltelt időre és a minden bizonnyal már bekövetkezett elévülésre figyelemmel aligha kell a felelősöknek a börtöntől félniük”. Talán ez is valamiféle magyarázatot adhat arra, miért "tűntek el" évekre a dokumentumok."
Ez sajnos igaz. Kár is vitatni. De mire jó ez az oda-vissza kontrázás? Csak őrlitek egymást! Minek? Nyugi, egy nép vagyunk! Budapest mindig is inkább balos volt, lehet, hogy most ismét ők fognak dominálni és ezáltal egy kicsit kiegyensúlyozottabb lehet mérleg egy része. Talán akkor nagyobb lenne a kényszer az együttműködésre. Szerintem ebből a megosztottságból csak így lehetne lassan kivergődnünk.
A bírósági szakasz az után következne, hogy az Ügyészség elvisz valamit vádemelési szakaszig. A rengeteg biztosra vett és igaznak vált hatalmas lopásból pontosan mennyi esetben is sikerült ez? Az Ügyészég alkalmatlan, vagy nem történt lopás? Választhatsz.
MIért van még Demszky szabadlábon? A 4-es metróval kapcsolatban miért nem talált semmilyen bűncselekményt az Ügyészség? Kínos kérdések a jelenlegi rezsimnek és híveinek.
" A 66,7 milliárd forint hitel nem kényszerűségből felvett működési kölcsön,
hanem a fejlesztések finanszírozását szolgáló forrás. Évek óta
rendelkezésre áll az Európai Beruházási Bank (EIB) hitelkerete, amit
eddig nem hívtak le, most viszont ebből finanszírozzák az előkészített
fejlesztéseket. Ha ezt nem venné fel a főváros, attól még még működne,
hiszen ezt a pénzt csak fejlesztésre lehet elkölteni." Nézd meg Pestet Demszky idején, mikor BKV meg M4 botrány volt csak, a város meg csak vegetált, meg nézd meg most a fejlesztéseket... A lopás akkor volt, mikor a pénz is eltűnt, és fejlesztés sem volt.
Mondja ezt az ellenzék, akiket a FIDESZ elleni gyűlölet tart egyben. Most komolyan, én bízom azért az ellenzékiek gerinces részében, hogy egy Jobbikos nem fog Momentumra, meg DK-ra szavazni, meg fordítva. Egy közös ellenség által kreált totális ideológiai katyvasz, amit az ellenzék csinál, amit kizárólag a gyűlölet motivál. Szóval a nemzet megosztását én nem firtatnám nagyon...
Zugló szétlopása után Budapestet tennék tönkre Karácsonyék
https://hirek.ma/2019/09/26/kiszivargott-hangfelvetel-mszp-s-fenyegetesrol-zuglo-szetlopasarol-beszelt-karacsony-gergely