Topiknyitó: pampa 2009. 12. 18. 10:58

VÁLASZTÁS 2010  

Lassan aktuális lesz.



Egy kis olvasnivaló:



Vasban nehéz MSZP-snek lenni



A jelenlegi adatok azonban nem támasztják alá a szocialisták optimizmusát. A közvélemény-kutatások a júniusi EP-választásoknál is rosszabb eredményeket prognosztizálnak. Számításaink szerint ebben a helyzetben nem zárható ki az sem, hogy az ország három-négy kisebb megyéjében, Vasban, Zalában, Tolnában, esetleg Nógrádban nem lesz a pártnak sem egyéni, sem listás mandátuma.



A legrosszabb pozícióból a Vas megyei jelöltek vágnak neki a kampánynak. A megyeszékhely, Szombathely ugyan a mai napig MSZP-s polgármester vezetése alatt áll, a közgyűlési többség azonban már rég áttolódott a jobboldalra. A párt Vasban hagyományosan rosszabbul teljesít az országos átlagnál, a 2006-os győztes országgyűlési választáson is csak harminchat százalékot kapott a Fidesz ötvenhárom százalékával szemben, és egyéni körzetet már akkor sem sikerült elhozniuk. Az EP-választáson az egyik legrosszabb szocialista eredmény született ebben a megyében, alig haladta meg a 13,3 százalékot.



Ha az MSZP akár csak egyetlen százalékkal rontott támogatottságán az utóbbi hat hónap alatt, akkor egy mostani választáson kalkulációink szerint a párt megyei listájának nem jutna parlamenti hely. (A számítás természetesen hipotetikus, hiszen két különböző időpontban zajlott választás adatain alapszik, és a végeredményt 2010-ben a párt népszerűségi adatai mellett a riválisok támogatottsága, illetve a részvételi arányok is befolyásolhatják.)



Vas megyében négy mandátumot osztanak ki a területi listán. 2006-ban kettő jutott a Fidesznek, és az úgynevezett kétharmados szabály miatt az MSZP-nek is kettő.

Hogyan születik a listás mandátum?



Az MSZP szorult helyzetének megértéséhez érdemes felidézni, hogyan szabályozza a választási törvény a területi listás mandátumok kiosztását. A választás első fordulójában a pártlistára leadott szavazatokat elosztják a kiosztható mandátumok száma +1-gyel, azaz Vas megyében öttel. Az osztás eredménye adja meg azt a számot, ami egy mandátumot ér. Vasban 2006-ban 147 980 szavazatot adtak le, ebből adódóan 29 596 szavazat után kapott egy-egy párt egy parlamenti helyet.



A fideszes szavazatokból bőven kijött két mandátum, a szocialistáknál viszont nem. Náluk a kétharmados szabályt alkalmazták, azaz ha egy pártnak van annyi fel nem használt szavazata, amennyi kiteszi a mandátumhoz szükséges szám kétharmadát, még egy jelöltje bejut. Ekkor viszont az így felhasznált szavazatok és az egy mandátum elnyeréséhez szükséges szavazatok közti különbséget levonják az országos listára átvitt szavazatokból. Vas megyében az utolsó listás képviselői posztot 19 730 szavazattal szerezték meg, amihez az EP-választásival azonos, 13,3 százalékos eredményt kell teljesíteni.



Az MSZP listáját Ipkovich György, szombathelyi polgármester vezeti, a második helyet Nemény András megyei elnök kapta, ő a párt országos listáján is rajta van, a harmincharmadik.

Zalában jobb MSZP-snek lenni, de nem sokkal



Kissé jobbak a zalai szocialisták kilátásai. Zalában az uniós választást 14,6 százalékkal zárta a párt, és a 2006-os adatok alapján számításunk szerint 11,1 százalékos listás eredmény is elég egy megyei listás parlamenti helyhez. A megyében 2006-ban az öt egyéni körzetből egyet, Göndör Istvánét sikerült megnyerniük, kettőben a Fidesz–KDNP első fordulós győzelmet aratott. A 2006-os harminchét százalékos listás eredmény két helyre volt elég, a Fidesznek itt három mandátuma lett.



Az előrejelzést azonban megzavarhatja az is, hogy a térségben mindkét nagy párt – belső konfrontációi miatt – nagy cseréket hajtott végre. Göndör nem indul egyéniben, és a területi listán sem kapott helyet. A lista élén Baracskai József megyei elnök áll, őt a Göndört váltó Fodor Csaba követi.

A Jobbik bekavarhat



Tolna megyében, ahol négy országgyűlési hely vár listás kiosztásra, 15,3 százalékos teljesítményt hoztak júniusban a szocialisták, a 2006-os adatok alapján számolva legalább 13,3 százalék kell ahhoz, hogy a helyi listavezető bekerüljön a parlamentbe. Ha ez meglesz, akkor Harangozó Tamás megyei elnök, a volt EP-képviselő öccse, a Mozaik Klub egykori tagja szerezhet mandátumot.



Nógrád lélekszámban az ország legkisebb megyéje négy egyéni és négy megyei listás mandátummal. 2002-ben és 2006-ban a pásztói és a salgótarjáni kerületben az MSZP jelöltje nyert, a szécsényi és a balassagyarmati kerületekben a Fidesz–KDNP győzött. A megye nem teljesen reménytelen a szocialistáknak, hiszen az EP-választás is az országos átlag feletti támogatottságot jelzett, itt 17,7 százalékot értek el, és a 2006-os választáson 13,3 százalék elég volt egy listás hely megszerzéséhez. De nyáron a Jobbik nagyobb támogatottságot kapott, 18,7 százaléka egy teljes százalékot vert a szocialistákra. Így az új választáson egészen más szituáció állhat elő, mint 2006-ban, amikor még Boldvai Lászlónak és a jelenleg titokminiszterként működő Juhász Gábornak is sikerült egyéni mandátumot nyernie.link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
pampa 2010. 01. 10. 09:18
Előzmény: #58  pampa
#60
És még Orbánra mondták,hogy "mániákusan" vissza akar kerülni a hatalomba...

Retkes Attila és Dávid Ibolya közös listán?
A Népszava értesülése szerint a cáfolatok ellenére Fodor Gábornak szánja az MDF a budapesti lista első helyét. A második hely a fővárosi listán Herényi Károlyé lehet, őt Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es főpolgármester-helyettes, illetve Boruzs András, a liberális párt fővárosi elnöke, kampányfőnöke követné. Az országos listán jutna hely Retkes Attila pártelnöknek, és Skaliczky Andreának, az SZDSZ választmányi elnökének is, feltéve, ha a liberálisok lemondanak az önálló listáról. MDF-es forrásaink szerint a pártban úgy gondolják, a megállapodással mind a két fél jól jár, hiszen Dávid Ibolyáék a fővárosban gyengék, az SZDSZ-nek pedig önállóan nincs esélye arra, hogy bekerüljön a parlamentbe. Mások határozottan állítják, nem lesz kapcsolt lista, az MDF elnökségében ugyanis többen elfogadhatatlannak tartják a szabad demokratákat.
link

még -- 90 -- nap
Törölt felhasználó 2010. 01. 09. 14:14
Előzmény: törölt hozzászólás
#59
Abszolút egyetértek.

"Azzal lehet élni és visszaélni is - nagy különbség."

Ezt pontosan így gondolom én is. Annak örülnék, ha a következő kormány élne a 2/3-ával ha meglesz neki, annak nyilván nem, ha visszaélne. És ezért is mondtam, hogy jobb egy Fidesz 2/3, a Fidesz + Jobbik 2/3-nál, mert utóbbi esetben a szélsőjobb irányába kéne kedvezni az elfogadásért.
pampa 2010. 01. 09. 14:03
Előzmény: #56  Törölt felhasználó
#58
És az már feljogosít arra,hogy eltöröljék?
Ne kezdjük már ezt.

Ő akarja megvédeni a nyugdíjasokat a Fidesz-től.
Rájöttek,hogy már csak az a tábor maradt ahonnét még talán szavazatokat szerezhetnek?
Nehogy késő legyen.
Mert valószínűleg így év elején a házi orvosok sem fogják sokat népszerűsíteni őket a nyugdíjasok körében.
Törölt felhasználó 2010. 01. 09. 13:59
Törölt hozzászólás
#57
Törölt felhasználó 2010. 01. 09. 13:17
Előzmény: #55  pampa
#56
Ők is vezették be, csak a történeti hűség és tényszerűség (ami nálad nem szokott szempont lenni) kedvéért mondom.
pampa 2010. 01. 09. 11:11
Előzmény: #54  Törölt felhasználó
#55
Mondja ezt az a frakcíóvezető akinek a társai törölték el a 13. havi nyugdíjat.

"Az MSZP miniszterelnök-jelöltje az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, a Fidesz kormányra kerülése esetén olyan rendszert vezetne be, amivel nőne a nyugdíjkorhatár és csökkennének a nyugdíjak.
Emellett megszűnne a szolidaritás elve, mert a Fidesz javaslata szerint a kifizetett nyugdíj nem lehetne több mint a befizetett járulék. Vagyis a javaslat nyomán nem lenne finanszírozható a nyugdíjemelés, emelkedne a nyugdíjkorhatár és akár 10-15 százalékkal is csökkennének a nyugdíjak – mondta Mesterházy Attila.
Törölt felhasználó 2010. 01. 08. 22:55
Előzmény: #48  pampa
#54
Szvsz sokkal jobb egy önálló Fidesz 2/3, mintha nem lenne meg csak a Jobbikkal...
tokos. 2010. 01. 08. 22:27
Előzmény: #40  pampa
#53
Emmeg aszittem vona, hogy ez a szamlas balhe inkabb hozza a pezt, mint viszi, vagyis a megszuntetessel minuszos lesz az egyenleg. Ha sporrolnii akartak, miert nem feleztek meg a dijat?

Bonyolutt a szoci elme.
Törölt felhasználó 2010. 01. 08. 14:07
Előzmény: #51  Törölt felhasználó
#52
"lágyszárúak-puhatestüek"one gerinc
Törölt felhasználó 2010. 01. 08. 14:01
Előzmény: #49  pampa
#51
MDF SZDSZ

próbálnak nyeregben maradni
mindegy hogy hogyan
ha kell narancsot esznek éjjel nappal meg este
Törölt felhasználó 2010. 01. 08. 13:59
Előzmény: #46  pampa
#50
belefullad az adósságba
mert gyenge kézzel nem lehet kormányozni
jó a trükkök százai se jobb
pampa 2010. 01. 08. 13:57
Előzmény: #48  pampa
#49
És képviselő?

Fodor Gábor közleményben cáfolta, hogy tárgyalásokat folytatna az MDF-fel, és állítása szerint főpolgármester-jelöltnek sem kérték fel. Az fn.hu már korábban is írt arról, hogy az SZDSZ egyik ága esetleg együttműködne az MDF-fel, ám információink szerint ez inkább a Kóka János-féle ág tervei között szerepelt. link
pampa 2010. 01. 08. 08:07
Előzmény: #47  pampa
#48
Ezen a 2/3-on az öszödi beszéd utáni szavazásnál kellett volna godolkodni.
Amennyiben annyivan nyer a Fidesz az egyedül csak a volt koalíció felelőssége lesz.
Kár elkenni az akkori hibájukat.

"Arra a kérdésre, milyen esélyt ad a Fidesz kétharmados győzelmének, azt válaszolta: ezt a választók segítségével meg akarják és meg is fogják akadályozni, mert ha így lenne, az nem az MSZP-nek, hanem az országnak ártana. Arra a felvetésre, milyen választási eredménnyel lenne elégedett, azt válaszolta: olyannal, ami azt mutatja, a magyar baloldal erős, az MSZP-t egyre többen érdemesnek tartják a bizalomra.

Még -- 92 -- nap
pampa 2010. 01. 08. 07:32
Előzmény: #42  pampa
#47
MDF-SZDSZ ???? Még az MSZP is csatlakozik és meglesz a mi kis "olajfánk" is...

Váratlan húzás: együtt indul az MDF és SZDSZ a választásokon? Részletek!

Információink szerint karnyújtásnyira került egymáshoz az MDF és az SZDSZ. A közöttük zajló tárgyalások aláírás közelébe jutottak.

Gyakorlatilag már csak az aláírás hiányzik a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetségének együttműködési megállapodása alól, tudta meg a STOP. Információink szerint a két kis párt között tavaly nyár óta folyamatosak a tárgyalások, miután az SZDSZ nemhogy az Európai Parlamentbe nem tudott képviselőt delegálni, de két parlamenten kívüli párt is megelőzte. Az MDF-nek Bokros Lajos megszerzésével sikerült egy képviselőt az EP-be juttatnia.

Az MDF-nek szüksége lenne az SZDSZ bázisára, hiszen sem a Hit Gyülekezetétől, sem a Tisztelet Társaságától, sem a párt környékén felbukkant roma szervezetektől nem sikerült megfelelő ígéretet kapniuk a szükséges számú kopogtatócédulák összegyűjtésére. Információink szerint az MDF-ben attól tartanak, saját erőből képtelen lennének összegyűjteni a 2010-es választásokon az induláshoz szükséges támogatást.

A két párt megállapodását megnehezíti ugyanakkor, hogy az együttműködésről más és más a véleményük. Az SZDSZ-nek kényelmes lenne egy formalizált megállapodás után egy közös listát indítani. Az MDF ezzel szemben az SZDSZ infrastruktúrájára tart igényt, és csak egyes SZDSZ-eseket szeretnének, de a saját listájukon indítani.

Az MDF-es politikai körökből származó információnk szerint valóban közel a megállapodás, ugyanakkor forrásunk felhívta arra a figyelmet, hogy nem a két párt kötne megállapodást, hanem az csak egyes személyekre vonatkozik. Az ő elképzelései szerint néhány SZDSZ-es politikus az MDF listájára kerülne fel. Egy SZDSZ forrásunk is elismerte a tárgyalások tényét, ugyanakkor szerinte a megállapodásból nem lesz semmi. Szerinte az SZDSZ nem adna az MDF listájára politikusokat, azt viszont nem tartotta kizártnak, hogy a Magyar Bálint féle politikai kezdeményezés végül az MDF listájában manifesztálódik.

Az SZDSZ szóvivője a STOPnak cáfolta a megállapodás hírét, ugyanakkor nem tagadta, pártja "különböző pártokkal" folytat tárgyalásokat a választási felkészülés során.

Az SZDSZ a közvélemény-kutatások szerint alig éri el a két százalékos támogatottságot, ugyanez igaz az MDF-re, de Dávid Ibolyáék egyelőre tartják magukat, igaz, ez már inkább a média-megjelenésekre vonatkozik. Az MDF jelenlegi pozícióját Bokros Lajosnak köszönheti, mondta egy politikai elemző a STOPnak. Forrásunk szerint azonban Bokros a választás után nem akar Magyarországon maradni. A választási eredménytől függetlenül ugyanis a volt pénzügyminiszternek "nagyobb biznisz" az EP-ben dolgozni, mint az MDF frakcióvezetőjeként.
pampa 2010. 01. 07. 10:15
Előzmény: #44  Törölt felhasználó
#46
Mit értesz elvérzés alatt?
Törölt felhasználó 2010. 01. 07. 10:15
Előzmény: #44  Törölt felhasználó
#45
A forgatókönyv előre meg van írva/nem itt írták/
Törölt felhasználó 2010. 01. 07. 10:09
Előzmény: #43  Törölt felhasználó
#44
A fidesz nyer de elvérzik
Törölt felhasználó 2010. 01. 07. 10:07
#43
pampa 2010. 01. 07. 09:39
Előzmény: #41  watson
#42
Havat lapátolni? Viccelsz? Még arra sem lehet kötelezni a segélyen élőket,hogy a saját udvarukat,kertjüket rendbe tartsák.

Nekik jogaik vannak.....vannak akiknek meg kötelességük ...befizetni az adót,hogy lehessen kifizetni a segélyeket.

És csodálkoznak,hogy erősödik a Jobbik.
watson
watson 2010. 01. 07. 09:32
Előzmény: #40  pampa
#41
"Ez a másik "okosság" ezektől a "jeletős" egyszeri 40-50K és akár 100 K összegektől már megoldodoik az emberek krízis helyzete...

Ebbe a kasszába került a lakosságtól ellopott villanyszámla túlfizetés. "

hehe. Ellopják aztán visszaosztják... persze közben minden kopik... Mennyivel egyszerűbb lenne ha nem vennének el és akkor nem kéne visszaosztani sem, és akkor ezek az osztogható emberek elmehetnének dolgozni valami értelmes munkát.... mondjuk havat lapátolni :)) úgysincs rá elég ember 10,5%-os munkanélküliség mellett, ami önmagában is röhej.

Aki nem lapátol havat attól minden segélyt vonjanak meg végre!!!
pampa 2010. 01. 07. 08:53
Előzmény: #39  pampa
#40
Valószínűleg elérték a célt. Most már mindenki ad számlát így nincsen rá szükség.....

Lezárult a "Tiszta Haszon" néven elindított, a feketegazdaság visszaszorítását célzó állami számlajáték, folytatása nem lesz -

A tavaly januárban elindított játékban az állampolgárok valamilyen szolgáltatásért kapott számlájuk kódjával indulhattak, s közülük minden hónapban tízen sorsolással nettó 1-1 millió forintot nyerhettek. A legtöbben építőipari, egészségügyi, szépészeti szolgáltatásokról kapott számlákkal neveztek, az elmúlt évben kétszáznyolcvanezer bizonylat érkezett be.

A Gyurcsány-kormány sokat várt ettől a programtól, a Bajnai-kabinet költségcsökkentő intézkedései nyomán azonban idővel csökkent a számlajátékra, illetve annak népszerűsítésére fordítható forrás. A program lezárult, folytatása nem lesz - írja a Népszabadság.

Folytatódik viszont a krízisprogram, Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje szerdán közölte, hogy kérésére Bajnai Gordon ígéretet tett erre. Tavaly augusztus elseje óta egyszeri, minimum húszezer, maximum ötvenezer - különös méltánylást igénylő esetben akár százezer - forintos vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a válság miatt nehéz helyzetbe került családok. A kabinet egyszer már meghosszabbította a programot, az eredetileg tervezett november végi időpont helyett legutóbb január 15-ig tolták ki a befizetések és 31-ig az igénylések határidejét.

A Népszabadság információi szerint 2010. január 5-ig összesen 3,1 milliárd forintot fizettek ki az érintetteknek, a megítélt támogatás átlagosan 40-40 ezer forint volt.

Ez a másik "okosság" ezektől a "jeletős" egyszeri 40-50K és akár 100 K összegektől már megoldodoik az emberek krízis helyzete...

Ebbe a kasszába került a lakosságtól ellopott villanyszámla túlfizetés.
Ezért a lopásért még nem került vizsgálat alá senki.
pampa 2010. 01. 05. 10:46
Előzmény: #38  pampa
#39
Sólyom László:

Amikor Gyurcsány Ferenctől tájékoztatást kértem a gazdaság valódi állapotáról, a kapott anyag egyértelműen félrevezető volt. Akkor úgy döntöttem: olyan boltban, ahol becsaptak, nem vásárolok, s nem kértem több tájékoztatást. Őszöd után pedig az addiginál is jobban beszűkült a kommunikáció közöttünk. Bajnai Gordon három-négy hetente tényszerűen tájékoztat, a fontos kérdésekről pedig azonnal. Korrekt az együttműködés. Olyan, amilyen jogállamban elvárható.link
pampa 2010. 01. 05. 08:54
Előzmény: #36  pampa
#38
Optimizmusból itt sincs hiány....

SZDSZ

"Retkes véleménye szerint a választási felkészülésüket nem nehezíti majd meg, hogy a párt eddig ismert „arcai” közül többen már korábban kiléptek, sokan pedig nem akarnak részt venni a kampányban. A pártelnök szerint ezekhez a személyekhez nagyon sok negatív képzet társult, amiket – véleménye szerint – főleg a politikai ellenfeleik aggattak rájuk. Hozzátette, hogy a jelöltek cserélődése nem befolyásolja alapvetően a párt szavazatszerző képességét. Kijelentette, hogy 2009 nyarán új fejezet kezdődött az SZDSZ életében, ami nem személyekhez köthető, hanem egy szemléletváltozást jelent.

A politikus kijelentette, hogy a jövő évi választásokon 20-25 parlamenti helyre számít, amelynek döntő többsége az országos, a Pest megyei és budapesti listákról jutna be. Nem tartotta azt sem kizártnak, hogy egyéniben is szerezhetnek képviselői helyet. Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha az SZDSZ nem éri el a bejutási küszöböt azt mondta, „egyelőre nem készülünk ilyen forgatókönyvvel, most minden energiánkat a kampányra kell fordítanunk”. Közölte, hogy a meglévő hitelességi deficitet fel kell számolniuk és miközben vállalják az SZDSZ elmúlt 21 évét, végrehajtják a párton belül a szemléletváltást.

(MTI)
exley 2010. 01. 05. 08:32
Előzmény: #35  pampa
#37
Sztem, ma egy párt sincs aki szívesen beülne az mszp-szdsz után hátra hagyott katyvaszba. Bárki részéről felelőtlenség és öngyilkosságal egyenértékű most kormányzást vállalni. Májusra a bruttó nemzeti adósság dollárba eléri a 150-180 milliárd dollárt. A következő kormánynak szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy külföld nem fogja finanszíróznia a magyar állam által felvett hiteleket. Az elmúlt 25 évben a folyamatos neoliberálios gazdaság politika következtében, nincs ma termelés önnáló ipar mezőgazdaság az égvilágon semmi sincs, vándorló multik, 1,5 millió munka nélküli 3,5 millió nyugis, 3 millió improduktiv dolgozó a közszférában a többi az Imf kegyeltje akik felélték a 150 millió dollárt. A választó, ha ezek után elengedik a neolibsiket az igazi felelősöket, akkor megnézheti magát az újj kormány akár jobbik akárki. A szoclibsik részéről jön majd olyan útálat özön, hogy fél évig sem maradnak. El kell vitetni a balhét a szoclibsikkel. Már teljesen mindegy az Országnak gazdaságilag befellegzett.
pampa 2010. 01. 05. 08:27
Előzmény: #35  pampa
#36
50 egyéni hely? Kicsit sokallom. Már az EU. választásnál is rosszul mérték fel a lehetőségeiket.

"A lap információi szerint az ötven kiemelt körzetből a legtöbb fővárosi, de esélyesnek számít több csongrádi, borsodi és szabolcsi kerület is. A szocialisták bíznak Botka László szegedi polgármester egyéni győzelmében is, ahogyan egyéni mandátumot remélnek Káli Sándor miskolci polgármestertől, Lamperth Mónika elnökhelyettestől, Gúr Nándor Borsod megyei elnöktől és Ujhelyi Istvántól, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárától is.
pampa 2010. 01. 05. 08:21
Előzmény: #33  pampa
#35
-- 95 --

"A pártok azt gondolják, hogy nagyjából lefutott a meccs, így nagy kampányolásra nincs ok - vélekedett Wermer András az InfoRádió Aréna című műsorában. A marketingstratéga szerint a Fidesznél az a kérdés, hogy megnyeri-e kétharmados többséggel a választásokat, az MSZP azt gondolja, hogy ez nem fog menni, míg a Jobbik azt, hogy jól fog szerepelni, és nincs szüksége különösebb kampányra.

A Fidesz talán nem akarja elrontani jelenlegi helyzetét, míg a Jobbiknak médiakampány helyett az utca a terepe - emelte ki.

Wermer András úgy látja, az MSZP nagyjából feladta a meccset, megnevezett egy jelöltet Mesterházy Attila személyében, akit a nyilatkozatok alapján azok sem tartanak alkalmasnak, akik megválasztották. Nincs meg az az ember, aki mögé a baloldal fel tud sorakozni, és feladták már, hogy megtalálják ezt a személyt - tette hozzá.

Ez a rész kimondottan jó:
"akit a nyilatkozatok alapján azok sem tartanak alkalmasnak, akik megválasztották"

Ennek ellenére elvárják a lakosságtól,hogy rá szavazzanak....
szarvasvadasz
szarvasvadasz 2010. 01. 04. 11:24
Előzmény: #27  Steelman
#34
Pénz, pénz és pénz, minden a pénzről szól. Mayer Amschel Rothschild (1744–1812), a Rotschild dinasztia alapítója tudhatott valamit, ezt tette és mondta: Give me control of a nation's money and I care not who makes her laws. Avagy add nekem egy ország pénzforgalma feletti uralmat, és nem érdekel, hogy ki hozza a törvényeit. Kis országunk pedig csak kerekítési hiba ebben a játékban.

A politika nem érdekel, csak bekukkantottam.
pampa 2010. 01. 04. 10:28
Előzmény: #32  pampa
#33
Meg a "káderek" bebetonozása is...

A Medgyessy-kormány ráadásul csak jogellenes lépések árán tudott "beférkőzni" a Központi Statisztikai Hivatalba (KSH), a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) és a Magyar Energia Hivatalba (EH). A három vezető közül Mellár Tamást a szolgálati ideje lejárta előtt menesztették - a munkaügyi bíróság szerint nem tehették volna -, a jogszabálymódosítás árán kirúgott Szász Károlyt később ugyancsak a bíróság kárpótolta, a gáztörvény ama passzusát pedig, amely Kaderják Péter "kimozdítását" eredményezte, 2007-ben megsemmisítette az Alkotmánybíróság.

Ilyen előzmények után aligha véletlen, hogy a Szász-utód Farkas István még idén, mandátuma kitöltése előtt lemondott; csakis így lehetett a 2010-es választások előtt kinevezni hat évre a PSZÁF új elnökét, Farkas Ádámot. Az EH éléről szintén idő előtt vonult nyugdíjba a Kaderjákot váltó Horváth J. Ferenc - előkészítve a helyet Bajnai favoritjának, a piacról érkező Matos Zoltánnak. A KSH-s Pukli Péter megbízatása pedig novemberben járt le; az "átmeneti" kormány itt sem kereste az egyeztetés lehetőségét az ellenzékkel, inkább kinevezte az MSZP-nek kedves Belyó Pált.link
pampa 2010. 01. 04. 08:25
Előzmény: #31  zotya32
#32
A taktikázás elkezdődött.

"Az MSZP „ártatlanokat” jelöl egyéniben

A listás mandátumokra hajtanak az MSZP nagy öregjei, terepmunkára pedig jó arcú, "ártatlan" fiatalokat vezényelnek. Hátha lesz, ki elhiszi, hogy az MSZP a szüzek pártja, akiknek soha eszükbe nem jutna egyetlen forintot is lenyúlni. Biztos lesznek nagymamák, akik beleszeretnek a helyes gyerekekbe...link

Még -- 96 -- nap
zotya32 2010. 01. 03. 12:54
Előzmény: #22  Törölt felhasználó
#31
ez is egy megoldás, ami tovább bővíthető azzal, hogy mindenki lelőheti azt, aki neki nem szimpatikus, aztán ha a végén nem marad senki az országban, legalább újra béke és nyugalom lesz a Kárpát-medence középső részén....
ahol majd békében élhetnek a szlovákok, szerbek és románok....
pampa 2010. 01. 03. 12:26
Előzmény: #29  Törölt felhasználó
#30
penznyelo

Boldog Új Évet!

Olvass vissza. Már megírtam. Csodálatos dolog az internet. Minden rajta van csak vissza kell olvasni.
Én megtettem, nagyon felbosszantott a Gyurcsány azzal amit tett 2006 tavaszán. Akkor már megírtam mivel más lehetőségem nincsen ezért a 4 évet arra szánom,hogy "ingyen" kampányolok ellenük a választásig.
A mi demokráciánk ezt teszi csak lehetővé. Élek vele.
94-98 közötti eseményeknél azért nem vagyok annyira "képben".
Törölt felhasználó 2010. 01. 03. 11:54
Előzmény: #28  pampa
#29
Pampa, te folyamatosan 2006 előtti pártpolitikai ügyekkel jössz. Amiben az a durva, hogy 2006-ban mindezek ellenére a szocikra szavaztál. Így tehát vagy ez nem igaz, vagy az, hogy azokon a dolgokon, amiket ilyenkor írsz, valóban a szocikra lennél/lettél volna felháborodva (hiszen akkor nem oda szavaztál volna). Valamelyik nem igaz. Melyik?

Van egy kis idődimenzióbeli és/vagy ok-okozati katyvasz a sztoriban.

- Nem oda szavaztál? Mert akkor ezzel kapcsolatban volt hazugság, amit írtál.
- Ha oda szavaztál, akkor most miért teszel úgy 94-2006-os ügyek kapcsán, mintha már akkor is mennyire fel lettél volna háborodva a szocikon? Mert akkor ez nem igaz.

Válaszolj.
pampa 2010. 01. 03. 11:40
Előzmény: #27  Steelman
#28
Érdekes ezt a "köteles" szöveget még egy könyv is kielemezte és mégis úgy próbálják életben tartani a köztudatban mintha azt "mondta volna", amit kihoztak belőle...
Kár ,hogy a 23 milla románt kihagyják az idézgetésből...
Pedig akkor ez is a része volt....
Steelman 2010. 01. 03. 11:32
#27
Biztos majd a fülbevalós Tomika, meg a bajszos köteles Lacika és Tokaj Hímvesszeje fog minket megmenteni. Kőkemény 7 km autópályát tudtak átadni a 4 évük alatt anno. Szomorú leírni, de a mostaniaknál talán még ők is jobbak voltak. Az SZDSZ folyton adócsökkentéssel kampányolt és mindig adóemelés lett belőle. Tragédia ami ebben az országban politika címszó alatt folyik.
Törölt felhasználó 2010. 01. 03. 11:11
Előzmény: #25  pampa
#26
"még 97 nap" a kínai naptár szerint. :))
Március 8-n megtörténik a parlament feloszlatása.
Ez a kis örömhir is azt jelenti, kb 60napja van az Mszp-nek- és lehúzzák a választók őket a lefolyón.
pampa 2010. 01. 03. 10:25
Előzmény: #24  saru
#25
A volt igazságügyi miniszter akkor több helyen azt nyilatkozta, már rögzítették azokat az ügyeket, amelyek pártja szerint az elszámoltatás alapját képezhetik, és nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy volt miniszterelnökök álljanak bíróság elé. Elmondta, 2002-től összesítik a korrupciós ügyeket, de emellett a 2006. október 23-i rendőri fellépés is „vizsgálatokat és felelősségre vonást igényel”.
link

még 97 nap
saru 2009. 12. 23. 19:05
Előzmény: #23  pampa
#24
ha eljutunk a választásokig, akkor már elégedett leszek...!
pampa 2009. 12. 23. 12:20
Előzmény: #22  Törölt felhasználó
#23
Érdekes lenne,ha pl. a gázszolgáltatók 2009-ben számított árait fölülvizsgálnák. Esetleg a 2008- évit is.
Az áramszolgáltatók már visszafizettek a lakosság részére cca 5 MRD-ot mert túlszáláztak és a törvány (!) által meghatározott árnál többet fizettettek meg a fogyasztókkal.
Még ez a "lopás" sem lett kivizsgálva. Remélem az erintettek megkapják érte a büntetésüket.
Törölt felhasználó 2009. 12. 23. 10:10
Előzmény: #19  pampa
#22
ja... és jön az új kormány és minden cuccnak az ára lejjebb megy , semmi nem fog emelkedni , és bőven lesz pénz pl. 30% több az oktatásra -ami tudomisén hányadik fidesz zsenge, nagymértékű adócsökkentés , ing.adó eltörlése, 1 milka új munkahely .. stb, stb .

és megint bedőlünk ezeknek ..

szar mindegyik mszpfidesz, de újból és újból és újból .

röhej

a legjobb az lenne ha senki nem menne el szavazni , és paralel senki nem fizetne adót .

nem forradalom kell ide , hanem anarchia / vagyis , elutasítani mindent ami fentről származik
pampa 2009. 12. 23. 09:16
Előzmény: #20  pampa
#21
Amennyiben lesz olyan megye ahol az MSZP,vagy a Jobbik nem kap 12% több szavazatot akkor nem lesz megyei listás helye az adott megyében?
Valaki számolta már ezt?

Még 108 nap.
pampa 2009. 12. 22. 15:05
Előzmény: #19  pampa
#20
Mit tud ez az elemző amit mi még nem ismerünk?

UniCredit szerint elképzelhető, de viszonylag alacsony a valószínűsége, hogy a Fidesznek koalícióra kellene lépnie egy másik párttal. Ezt a lehetőséget mégsem lehet egészen kizárni, ugyanis ha a parlamenti helyek többségének megszerzéséhez kevés lesz a Fidesz győzelme a koalíció felállítása újabb bizonytalan szituációt szülhet.

Az UniCredit elemzői vélekedése szerint a megállapodás szerinti költségvetési hiány túlzott átlépése nem valószínű. Ugyan az IMF mutat némi rugalmasságot, azonban a nemzetközi szervezetekkel kötött hitelszerződésekben megegyezett 3,8%-os hiány csak velük, azaz az IMF-el és EU-val közös megállapodás szerint változtatható meg. Rugalmas döntés esetén sem valószínű, hogy engedélyeznének 5% GDP arányos államháztartási hiánynál többet - írja az UniCredit elemzője, Tóth Gyula.
pampa 2009. 12. 22. 13:56
Előzmény: #17  pampa
#19
Ezért mindenkit arra kér, érintettségétől függően ellenőrizze le, nézze majd meg a februárban kézhez kapott borítékját, a vállalkozók tekintsék át ugyanekkor a befizetett járulékterheiket, a nyugdíjasok ellenőrizzék le, valóban a beígért mértékben emelkedett-e a járulékuk. De ugyanígy végezzenek számvetést a családok, a kismamák, s a rászoruló gyermekek is.

Én azért kiegészíteném Lendvai kérését azzal,hogy nézzék meg a rezsi csekkjeiket is. Valóban csak az infációval megegyező mértékben emelkedtek e az elmúl 7 éveben? Pl. a gáz ára miért emelkedik a nagyfogyasztóknak kisebb %-al mit a lakosságnak? Egyáltalán miért emelkedik?

És a BKV dolgozók borítékjában miért nem marad meg a kormány által beigért jövedelem növekmény?

Lesz itt kérdés bőven,csak az is legyen aki válaszol rá.
Törölt felhasználó 2009. 12. 22. 13:55
Előzmény: #17  pampa
#18
De a fidesz nem fog hibázni, ugye?
pampa 2009. 12. 22. 13:37
Előzmény: #16  pampa
#17
Ez az a "sárkány" amivel meg kell küzdenie az MSZP-nek a kampányban.

"A Magyar Rádió 2006. szeptember 17-én, internetes honlapján a tette közzé a birtokába jutott hangfelvételt, amely a május 26-án Balatonőszödön tartott MSZP-frakcióülésen készült. Gyurcsány Ferenc a zárt körben elhangzott beszédében - helyenként durva szavakkal - a frakciót a változtatások szükségességére akarta rádöbbenteni, az államháztartás rendbetételéhez szükséges gazdasági kiigazítások és a reformok elindításához próbálta megnyerni, s önkritikusan beismerte: a kormány "végighazudta" az elmúlt másfél-két évet - az ezt kinyilvánító, később elhíresült szavai szerint "hazudtunk reggel, éjjel meg este" -, nem csinált semmit négy évig, s közben az ország lehetőségeit messze túllépték."link

Nehéz dolguk lesz. Igaz még abban reménykedhetnek,hogy a Fidesz hibázni fog.
pampa 2009. 12. 22. 11:23
Előzmény: #15  pampa
#16
Érdekes cikk.

"Nem bánná, ha hibázna a Fidesz, de reménykedik a Bajnai-kormány eredményeiben és az erős kampányban is. Nem akarja megmondani, hogy hány százalékos eredménnyel lenne elégedett a 2010-es választáson, de már annak is örülne, ha az MSZP súlyos népszerűtlenségén enyhíteni tudnának. Visszautasítja, hogy a képviselők direkt úgy írták volna át a költségtérítésükről szóló törvényt, hogy jól járjanak, a Zuschlag-ügyben pedig szerinte utólag könnyű okosnak lenni. Interjú Mesterházy Attilával, az MSZP miniszterelnök-jelöltjével.link
pampa 2009. 12. 21. 15:20
Előzmény: #14  kenyeres
#15
Elindult a marakodás. Kezdik érezni,hogy nem jut hely...

A Debrecen Online internetes portál hétfőn egy levelet tett közzé, amelyet Juhászné Lévai Katalin és Forgács Barnabás írt a megyei küldötteknek. A hírportál érdeklődésére Juhászné Lévai Katalin elismerte a levél tényét, de hangsúlyozta, hogy ezt ők nem a nagy nyilvánosságnak szánták, céljuk pusztán az volt, hogy párttársaikat tájékoztassák a fejleményekről. A levélben a két politikus megkérdőjelezi, hogy a tényleges teljesítmény számít-e a hajdú-bihari listaállításnál, vagy a lojalitás a megyei pártvezetéshez.

Megítélésük szerint az elmúlt két küldöttgyűlés közötti időszakban "több éve tisztességes pártmunkát végző embereket hoztak méltatlan helyzetbe", azért, hogy visszahívhassanak küldötteket.

"Ebben számtalan jogsértés történt, mellyel az országos egyeztető bizottsághoz fordultunk, annak eredményéről tájékoztatni fogjuk a párt tagjait" - írta Juhászné Lévai Katalin és Forgács Barnabás.
kenyeres 2009. 12. 20. 15:02
Előzmény: #13  Törölt felhasználó
#14
A Jobbik majd járhatóvá teszi az utakat,ezek a szocik csak végkielégítéshez értenek.Monnyony le.ÐÐ
Törölt felhasználó 2009. 12. 18. 20:07
Előzmény: #12  kenyeres
#13
de a masszőzfotellel hogy fog masírozni az öreg )))
kopejka húzza majd? ))
kenyeres 2009. 12. 18. 20:05
Előzmény: #11  Törölt felhasználó
#12
Nincs más választása középtávú long már kiment a divatból.ÐÐ
Törölt felhasználó 2009. 12. 18. 20:03
Előzmény: #10  kenyeres
#11
Gárda tag lesz. )))
kenyeres 2009. 12. 18. 19:38
Előzmény: #8  Törölt felhasználó
#10
Figyeljen ide a tőzsdén már úgysem nyer ,1x Ön is részese lehet a Bajnok Csapatnak.ÐÐÐ
kenyeres 2009. 12. 18. 19:35
Előzmény: #6  Törölt felhasználó
#9
Öreg szocik tudják hol helyük.ÐÐÐÐ link
Törölt felhasználó 2009. 12. 18. 19:35
Előzmény: #7  kenyeres
#8
Veled vagyunk Vona Gabi! :-)
kenyeres 2009. 12. 18. 19:30
Előzmény: #6  Törölt felhasználó
#7
Krisztike megeszi őt.ÐÐÐ
Törölt felhasználó 2009. 12. 18. 19:27
Előzmény: #4  pampa
#6
Hajra Gyurci! :-)
Törölt felhasználó 2009. 12. 18. 19:22
Előzmény: #3  Törölt felhasználó
#5
:-)))
Ez jó!!!
Tetszik..., há igen akko lett vóna az igazi... :-)))
pampa 2009. 12. 18. 14:13
Előzmény: #3  Törölt felhasználó
#4
Kövezteli az MSZP,hogy hívják vissza a jelöltet.

Az MSZP követeli, hogy a Fidesz a jövő évi választásokon ne indítsa egyéni képviselőjelöltként Püspökladány fideszes polgármesterét. Arnóth Sándor tavaly lemondott a parlamenti mandátumáról, miután azt mondta egy szocialista államtitkárnak:"lógni fogsz". Most pedig előkerült egy nyári hangfelvétel, amelyen a városvezető a helyi cigányokra tett becsmérlő megjegyzést.link

Ez így nagyon álságos. Amennyiben ők sem indítanak olyan jelöltet aki sértő,megalázó megjegyzést tett népcsoportra,társadalmi rétegre,állampolgárokra akkor talán lehetne róla vitázni,hogy etikus e a Fidesz döntése.
Törölt felhasználó 2009. 12. 18. 11:16
Előzmény: #2  Törölt felhasználó
#3
értekezlet közben?
Törölt felhasználó 2009. 12. 18. 11:00
Előzmény: #1  pampa
#2
nálunk 2006 őszén (Tolna megye) már beakarták falazni a helyi MSZP iroda ajtaját:)

Topik gazda

pampa
3 5 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek