link utolsó 2 mondata:
A nagyobb részvények mellett ezért ők a kisebb papírokra kezdte el figyelni. Ebből az FHB-t ugyan kihagyják, de felhívják a figyelmet a Danubius javuló teljesítményére ami egyre jobb környezettel is párosul. A Rábánál arra, hogy a vállalat az állami tulajdonos megjelenése ellenére képes piaci alapon jól működni és nem állami megrendelésekre támaszkodik, illetve a TVK-ra amely még mindig nem drága és a beinduló európai konjunktúra nyertese lehet.
Hát én nem vártam meg, a mai pár darab volt a vég, a többi tegnap ment el, de jóóóval fentebb. Az a helyzet hogy Zwack-ból vásárolok már befele egy ideje. Gondoltam bármerre is alakul, a duplázás után már nem fogom sajnálni.
2600-nál kiszórta az egészet!
Hiába próbáltuk meggyőzni, hogy tartsa még, mert egyértelmű fel volt az irány.
Hát így járt.
Most is ugyanez a sztori.
Én legalább a gyj-t megvárnám az eladással.
TVK ???