Jó reggelt!
Skalp paradicsom a nap, dax 200 naposra betett vétel 10036-on kötött be :D, most dobtam 10280-on.
Ilyen jöhetne minden nap.
Mára megint el...:-(
• A vártnál kisebb lett a szeptemberi folyó fizetési mérleg többlete Japánban. Az előzetes konszenzusban 1 980 milliárd jen szerepelt, ezzel szemben csak 1 480 milliárd jen volt a szufficit.
• A vártnak megfelelő volt az októberi kínai infláció. Éves összehasonlításban 2,1%-kal emelkedett a fogyasztói árindex, miközben a termelői árindex 1,2%-kal, utóbbi meghaladta az előzetes várakozásokat. A termelői árindex várt feletti alakulása az olajárak szeptember végi, október eleji emelkedésének tudható be.
• Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást. A legfrissebb, reggeli adatok szerint Trump az 538 elektori szavazatból 276-et, míg Clinton 218-öt gyűjtött be. Mivel az elmúlt napokban az FBI vezetőjének nyilatkozata miatt Clinton tűnt esélyesebbnek, a piacokat derült égből villámcsapásként érték az eredmények. Ennek megfelelően a dollár jelentősen gyengült, a jen, és a nemesfémek erősödni kezdtek, az arany 4%-kal, az ezüst 2,5%-kal. Az ázsiai részvényindexek jelentős, 3-5%-os eséssel zártak, az európai részvénypiacok 4-5%-os eséssel indíthatják a mai kereskedést. A határidős árazások alapján a december 14-i kamatemelés esélye 84%-ról 50%-ra csökkent. Az egyes szektorokra gyakorolt hatásokról itt írtunk korábban: link
• A feltörekvő piaci devizák közül a közvetlenül érintettek és a politikai bizonytalanságokkal terhelt országok fizetőeszközei gyengültek jelentősen. Ki lehet emelni a mexikói pesót, mely több mint 10%-kal gyengült a dollárhoz képest, a török líra pedig az éjszaka során megközelítette a 3,30-as szintet a dollárral szemben. A kelet-európai devizák csak mérsékelten reagáltak a hírekre. Az olaj árfolyama erős kilengést mutatott, az európai nyitás előtt 1,5%-os esést mutat. Ezzel kapcsolatban itt írtunk korábban: link
• Hazai idő szerint késő este tartja kamatdöntő ülését az új-zélandi jegybank (RBNZ). A legutóbbi, szeptember 21-én tartott ülésen nem változtattak az alapkamaton, de a döntéshozók nyitva hagyták a lehetőséget a kamatvágás előtt, elsősorban az új-zélandi dollár gyengítése, így az export fellendítése érdekében. Várakozásunk szerint 25 bázispontos kamatvágásról határozhatnak, ennek a határidős árazások alapján a mai 87% az esélye.
Mai adatok, események
• HU – 9:00 Külkereskedelmi mérleg, szeptember. Előző: 591 m EUR. Várt: 990 m EUR.
• GB – 10:30 Külkereskedelmi mérleg, szeptember. Előző: -12,11 mrd GBP. Várt: -11,2 mrd GBP.
• US – 16:00 Nagykereskedelmi raktárkészletek változása (hó/hó), szeptember. Előző: +0,2%. Várt: +0,2%
• US – 19:30 Fed-től Kashkari tart beszédet
• NZ – 21:00 RBNZ kamatdöntés. Előző: 2,00%. Várt: 1,75%
• NZ – 22:00 RBNZ-től Wheeler tart beszédet
November 10. csütörtök:
• AU – 1:30 Lakáshitelek állományváltozása (hó/hó), szeptember. Előző: -3,0%. Várt: -2,0%
• US – 3:00 Fed-től Williams tart beszédet
ami neked normalizálódás, mert nincs befektetésed, az másnak aki halmozta a lakásokat nem beesés, beszakadás... emelkedik a kamat, emelkedik a részlet, aki gyors az időben kiszáll, aki okosabb akar lenni a piacnál az meg elkezd újabb hitelt felvenni... Aztán nő a kínálat - persze a használt lakásoké, mert az újakra van a csok a 10+10... a használtlakás piac amúgy is nyomott vidéken... hopp kamat tovább fel, törlesztőrészlet tovább fel, kényszerlikvidál, eladni de azonnal, mert most még nullában van vele, de jaj féléve hirdetem ár alatt és még mindig nem adtam el, közben a bank veri az ajtót, újabb kamatemelés, faszom ki mennyit ad érte....
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link