Olyan hangos repülés megy ma, hogy már félelmetes, egymást kergetik vadászgépekkel. Hozzá vagyok szokva, de néha úgy belehasít, hogy beleremeg a ház is. A kedvedért bekapcsoltam a konyhában az M1-et, mindjárt híradó. 🤣🤣 Paradicsomos káposzta lesz amúgy, tegnapról maradt egy kis sült tarja.
ja a bét halott már egy ideje a forgalma esik, napi 5-7 mrd így még a nagyobb részvényeket is eltudják le vagy fel mozgatni akár 3-5%-t egy nap alatt illikvidek lettünk,
Jelentős
eséssel zártak a tengerentúli részvényindexek. A
vártnál jóval kedvezőbb munkaerőpiaci adatok hatására erősödtek
a kamatemelési várakozások, és a dollár is, mely újabb eladási
hullámot okozott a részvénypiacon. Végül az S&P 500 index
2,8 százalékos, a Dow Jones 2,11 százalékos, a Nasdaq Composite
3,8 százalékos zuhanással fejezte be a napot. Az
állampapírpiaci hozamok ismét felfelé vették az irányt, a 10
éves hozam 3,88 százalékra emelkedett. Ázsiában is negatív a hangulat,
a Hang Seng 2,89 százalékos, a Shanghai Composite 0,76
százalékos mínuszt mutat, a japán piac zárva tart. A határidős
mozgások alapján az európai részvényindexek 0,8 százalék körüli
csökkenéssel indíthatják a mai kereskedést.
Az
Egyesült Államok legújabb korlátozásai miatt esnek a kínai
félvezetőgyártók részvényei. Biden elnök újabb Kínába
irányuló exportkorlátozásokat jelentett be: a mesterséges
intelligencia alkalmazásokhoz, és szuperszámítógépekben
használt mikrochipek mellett a fejlesztéshez szükséges
eszközökre is kiterjesztették az exporttilalmat, és
megtiltották eladásukat minden kínai hátterű vállalatnak;
miközben a nem megbízható kínai vállalatok listáját is
bővítették. A bejelentésre zuhanni kezdtek az iparági
részvények: a legnagyobbak közül a Bellwether Semiconductor
Manufacturing 5,2 százalékot, a Hua Hong Semiconductor 10
százalékot, a Shanghai Fudan Microelectronics Group 25
százalékot esett a hétfői hongkongi kereskedés során. A Citi
elemzői úgy látják, hogy az amerikai lépéseknek globálisan
érezhető hatásai lesznek: az egész iparág kilátásai romlani
fognak Kína kizárásával a technológiai értékláncból.
Izgalmas
megállapodás előtt lehet a DraftKings. A
Bloomberg értesülései szerint az amerikai sportfogadó cég közel
áll ahhoz, hogy egy jelentős partnerséget kössön a Walt Disney
ESPN üzletével. Az árfolyam 3,3 százalékkal emelkedett a
pénteki kereskedésben.
Csökkentette
a Levi Strauss az idei évre vonatkozó előrejelzését. Az amerikai farmergyártó
vállalat az emelkedő alapanyagárak, az ellátási lánc problémák,
valamint az erős dollár miatt vágta az idei teljes évre
vonatkozó értékesítési előrejelzését, valamint a profit
prognózisát. A befektetők megütötték a részvényt, végül 11,68
százalékos eséssel fejezte be a pénteki napot.
Janet
Yellen szerint rendkívül káros az OPEC+ döntése.
Az amerikai pénzügyminiszter megerősítette Joe Biden korábbi
véleményét, miszerint az olajkartell bejelentése nem megfelelő,
és rendkívül káros a világgazdaságra nézve. Az olajkínálat
jelentős szűkítése és az ennek következtében várható
áremelkedés különösen a feltörekvő piacokat fenyegeti.
Ugyanakkor a túlzottan erős dollárral kapcsolatos aggodalmakat
nem tartotta megalapozottnak, hozzátéve, hogy szorosan követik
a mozgásokat. Véleménye szerint a piacok elég jól működnek, a
devizapiaci mozgások általában megfelelnek a gazdasági
kilátások közötti különbségeknek. Az OPEC+ szerdán jelentette
be, hogy novembertől napi 2 millió hordóval csökkentik a
kitermelést, azóta a WTI és a Brent 5 százalékkal emelkedett,
de a bejelentés előtt a spekulációk hatására nagyobb mozgás
volt. Összességében mindkét olajtípus 15-20 százalékkal drágult
az elmúlt 2 hétben.
Tovább
erősödtek az amerikai kamatemelési várakozások. Pénteken ismerhettük meg a
szeptemberi munkaerőpiaci adatokat az Egyesült Államokban, mely
pozitív meglepetést okozott, a munkanélküliségi ráta csökkent,
a foglalkoztatottak száma a vártnál nagyobb mértékben
emelkedett. A következő kamatdöntő ülést november 2-án tartja a
Federal Reserve, a jelenlegi árazások alapján újabb 75
bázispontos kamatemelés jöhet, majd december 14-én egy 50
bázispontos, így az év végére 4,5 százalékra emelkedne a
kamatszint. Ezt követően viszont már csak egy 25 bázispontos
szigorításra számítanak a piaci szereplők, mely véget vetne a
kamatemelési ciklusnak. A Westpac ma hajnali elemzésében arra
hívta fel a figyelmet, hogy a pénteki adatok szerint az
amerikai gazdaság nem fog összeomlani, így a jegybank a
következő hetekben pozitív üzeneteket küldhet, ami viszont
tovább erősítheti a dollárt. Az euró-dollár árfolyama a paritás
megközelítését követően ismét lefordult a múlt héten,
meghatározó támasz 0,95 közelében található.
A
hozamcsúcsok közelében egyre érdekesebbek a feltörekvő piaci
befektetések. India, Brazília, és Dél-Afrika
már túl lehet az inflációs csúcson, és Európában is mérséklődni
látszanak a jegybankokat kamatemelésre ösztönző inflációs
várakozások. Amint a globális monetáris szigor enyhül, a
feltörekvő piacok vonzóbbá válnak a fejlett országokénál
alacsonyabbra ütött részvény- és kötvényárfolyamok, a magasabb
reálhozamok, és a nagy leértékelődésen átesett devizák carry
trade lehetőségei miatt. A befektetők az amerikai kamatemelésre
figyelnek elsősorban, amikor az ideális beszállót keresik: a
Fed szigorú monetáris politikájának enyhülésével a jelenlegi
nagyon erőteljes világpiaci dollár-pozícionáltságban fordulat
következhet be.
Az
exit pollok szerint az SPD nyerte a tartományi választást. Alsó-Szászország tartományban
tartottak választást, a felmérések alapán a szociáldemokraták a
szavazatok 32-33 százalákát kaphatták, míg a CDU 27-28
százalékot szerezhetett, a harmadik helyen az AfD végzett 11-12
százalékos eredménnyel.
Csökkenés
várható nyitásban. A negatív nemzetközi
befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdén is éreztetni fogja
a hatását, mínuszos nyitára számíthatunk. Az OTP árfolyamában 8
ezer forintnál húzódik egy meghatározó támasz, míg rövid távú
ellenállási szintet 8 290 forint közelében találunk. A MOL
grafikonján 2 500 forintnál található támasz, 2 590 forintnál
pedig ellenállás. A Richter árfolyama két fontos mozgóátlag
közé szorult be, a 30 napos átlag 7 691 forintnál, míg az 50
napos 7 869 forintnál található. A Magyar Telekom árfolyamában
289 forintnál húzódik támasz, 298 forintnál ellenállás. Új mélypontra kerülhet a forint. Nem javul a hangulat a
hazai fizetőeszköz piacán, a mai kereskedésben jó esély van rá,
hogy mind az euró-forint, mind a dollár-forint új történelmi
rekordot állít be. Előbbi esetében 425,87-nél, utóbbinál
437,18-nál található az eddigi rekord.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link