Továbbra sem mutat erősödést az olaj, az OPEC kitermelési szintjéről érkező hírek mellett az amerikai készletemelkedés is lejjebb nyomta a jegyzést.
Az amerikai WTI olaj kismértékű gyengüléssel nyitotta a mai kereskedést. A Brent olaj 81 dollár közelében ingadozik.
A piaci várakozások szerint az amerikai kőolajkészletek 1,1 millió hordóval emelkedhettek a múlt hét folyamán, ezzel pedig július óta nem látott magas szintre bővülhettek a tengerentúli készletek. A benzinkészletek esetében 350 ezer hordós növekedést vár a piac, míg a dízel és a fűtőolaj készletei 1,5 millió hordóval eshettek. A hivatalos jelentést a hét eleji ünnepnap miatt holnap teszi közzé az Energiaügyi Minisztérium. Az OPEC kőolajexportáló országok közül a vezető tagállamok továbbra is a kitermelés csökkentése ellen vannak. A kuvaiti miniszter után már az Egyesült Arab Emirátusok és Szaúd-Arábia is jelezte, hogy nem kívánnak módosítani jelenlegi olajtermelési szintjükön. A közel-keleti államok az olajár közel 30%-os esését követően sem kívánnak beavatkozni, láthatóan inkább a piaci részesedésük védelmére törekszenek.
A decemberi szállítású WTI olaj árfolyama jelenleg 77,3 dollár körül ingadozik hordónként. A szintén decemberi szállítású Brent olajjal 81,0 dolláron kereskednek.
Donyeckben megint komoly összecsapások vannak, és megint orosz katonai járműveket láttak beszivárogni. Az ukrán hadsereg pedig megint lőtte a felkelők fővárosát.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link