ember annyi pénz nincs a cégben, hogy saját maguk ellen felszámolást elinditsàk...ennek a díja kb 100e Ft, a közgyűlés terembérletet is az igazgatósági tagok fizették saját zsebből... Bálinték az utolsó fillért is elvitték...
"Lassan kipukkan a lélegeztetőgépekkel nagyra fújt lufi! Egy rövid közlemény jelent meg a minap a budapesti tőzsde honlapján: az OTT-ONE Nyrt. tájékoztatja a befektetőket, hogy a Miniszterelnökség „szabálytalansági eljárást” indított ellene, mert nem valósult meg egy projekt, amelyben egy 300 milliós, speciális gép beszerzésére kapott uniós támogatást. Láttunk már ilyet, szinte mindennapos eset, de itt az érintett cég az érdekes! OTT-ONE Nyrt. a rendszer egyik nagy kegyeltje volt, 2020-ban a járvány kitörése után ez volt az egyik olyan cég, amelytől az állam nagy tételben vásárolt akkor hiánycikknek számító maszkokat és lélegeztetőgépeket. A cég bevétele 2020-ban megközelítette a 12 milliárdot. Ez viszont csak utólag derült ki, mivel a cég nem tette közzé időben a beszámolóját, mivel a cég könyvvizsgálója felmondta a szerződést. Ezért az MNB tavaly áprilisban felfüggesztette a részvényeinek kereskedését, és az azóta sem indult újra (nem mellesleg a jegybank 111 millió forint bírságot is kiszabott). A kisbefektetők azóta is futnak a pénzük után, legközelebb október elején próbálhatják meg kérdőre vonni a menedzsmentet. Az OTT-ONE Nyrt. eleve nagyon furcsa cég, nagyon keveset lehet tudni arról, valójában mivel üzletelnek. A G7 korábbi cikkében (a linket kommentbe teszem) részletesen bemutatta, hogy gyanúsan keveset lehet tudni a távoli országokba eladott, közelebbről nem meghatározott szoftverekről, illetve arról, hogy a közzétett számokból mennyi valós bevétel realizálódott. Ez persze nem zavarta a magyar államot, amely mindenféle támogatási programok keretében több mint 850 millió forintot ítélt meg a cégnek, majd jöttek a nagy állami megrendelések a járvány idején, 12,4 milliárd forint értékben. Látható, hogy a fent említett szabálytalansági eljárás csak egy kis részét érinti a cég tevékenységének, talán most az EU felé akarják megmutatni, hogy lám, lecsapnak a csalókra. Valószínűleg visszakövetelik majd a pénzt, de én azért megteszem a feljelentést is, lássuk, mihez kezd vele a korrupció ellen olyan nagyon harcoló ügyészség!" Hadházy Ákos
Valakinek van épkézláb ötlete arra vonatkozólag, hogy miért van 200 környékén a RV? 305-re emlékszem még és felfelé ívelő pályára. ehhez képest éves mélyponton figyel.
Mindenesetre nekem ami itt tortenik eleg furcsa. Ez a papir eddig nem volt ennyire iranyitas alatt. Nem lenne jo, ha parhuzamot kellene itt vonni az ML papirokkal.....
Chart alapjan 200 lehet a vizvalaszto, ha szignifikansan ala megy akkor valoszinuleg nagyon lenyomjak. 200 egy jo tamasz, lehet, hogy itt lesz a fordulo, hamarosan meglatjuk....
Huuu Mi van itt, Tok izgi, Jo lenne tudni az elado szandekat? rovid tavon lehet nagy felpattanas, es lehet lefele tovabb shortolas. Nehanyan tudjak mar, hogy kb. hol lehet az alja. Mi csak talalgathatunk. Csak ovatosan!, a túlzásba vittszerencsejáték ártalmas lehet! Hosszutavon ez sikertortenet. A ceg jo. Nekem ugy tunik egyre tobben szeretnenek itt tulajok lenni.
Csak úgy sorakoznak 200ig a hivők akik csak arra várnak ,hogy kitömjék őket.. ahogy ez kinéz már csak idő kérdése úgyis és megkapják:D Majd kiváncsi leszek mikor ők is visszaöntik mennyi lesz az árfolyam...
Jockey-Bacsi, sobadi holnap ha visszatértek légyszi osszátok meg velünk mezei Hívőkkel a benyomásotokat a talival kapcsolatban. Továbbra is hajrá OTT...
Én is úgy gondolom, hogy csak ideig óráig van nyugi! A Trollok biztos jönni fognak a hírekkel együtt, sajnos. De legalább ez a hétvége csöndben, nyugiban telt. Nem hiszem, hogy ez sokáig fog tartani.
El kell dönteni , hogy melyiket szeretnétek ! Többség döt , egység nyal ! Mert majd ha jönek a jó hírek Ott one ra, akkor ne csodálkozzato rajta , ha jönnek a Trollok is ! A régi topikban meg majd nem tiltja ki senki ...
Kihalt a topik, már igazi Hívők sincsenek?.. Bár igaz nincs miről írogatni a heti teljesítmény után, de nekem kicsit érdekes ez a forgalom emelkedés, és nem társul komoly eséssel(a nagyobb eladási tételek ellenére sem), tehát szerintem nem csak a kibüfizik veszik. A hétvégén talán okosabbak leszünk a befektetői tali után(már ha a résztvevők megosztják a tapasztalatukat velünk( akik nem tudunk részt venni rajta))..
Délig lezavarják, nem lesz nagy információ tobzódás. Azért várom majd a tudósítást valakiktől, de ne csak pozitívumokat. Ha már tegnap reklamáltam, hogy még nincs időpont és mára lett, AKKOR TISZTELT GÉPHÁZ, KÉRÜNK EGY LIVE STREAM-et is december 1. szombatra!
Igen ezt en is igy gondolom abban is van igazsag,hogy az opi-konzi-app trio most elviszi a speka penzt.Meglatjuk figyelni kell a mozgasokat de ez eddig is igy volt.
A múltkor elég ki lett porszívózva 205-225 sáv, én is vettem, meg többen, akik vagy tartják, vagy terítették a papírokat 250 felett. Szóval nagy mennyiségű eladóra nem számítok 220 alatt, de bármi megtörténhet.
Meg hetvegen ugy gondoltam a Penteki zaras utan,hogy 225ft-rol fordulni fog ezen a heten.Egyelore semleges a varakozasom meg benne lehet a fordulat.Amennyiben a kovetkezo napokban ez nem sikerul akkor kovetkezo arfolyam tippem 205ft-nal lesz. https://invst.ly/99h69
A befektetői találkozón lesz mit kérdezni. Pl. miért gondolják úgy tulajdonosi szemmel nézve, hogy az elmúlt egy év távlatában érdemes volt befektetni OTTONE részvényekbe? Nem napi-heti kereskedésre gondolok, kifejezetten befektetésre! Kinek érte meg 250en jegyezni és miért? Mi állhat a kiváló céges hírek és a siralmas árfolyam vergődés mögött? Hogyan használták fel az ipar 4.0 jegyében fejlesztésre felvett 400mFt támogatást illetve ennek a fejlesztésnek milyen konkrét üzleti lehetőségeit tudják felvázolni? Miért csak éppen augusztus 31-ig szól a Sony Networks szerződés? Kaptak-e felkérést a folytatásra, ha addig kiválóan alakul a szolgáltatási együttműködés? Blockchain technológiában van konkrét megkeresés a cég megoldásaira? Melyik szegmensből és milyen várható volumenben? Mit rendelt júniusban a cégtől a titokzatos Dubaji megrendelő? Lett folytatása is ennek az üzletnek, hiszen hangsúlyozottan csak az első rendelés beérkezéséről szólt a közlemény! A Codaltec rendelt már valamit? Mit, mennyit? Tactical Antenna Tracker-t vagy Biometrikus azonosítót, véneszkennert sikerült értékesíteni Kolumbiában vagy màs LATAM országokban? A Codaltec termékei közül pl. a GECKO-val indultak már hazai vagy nemzetközi tenderen? Milyen sikereket értek el ezeken? Hogyan állnak a Telenor MyTV app értékesítései Szerbiában, Montenegróban és Bulgáriában? Kaptak megkeresést a Disney+ felől OTT szolgáltatásra 2019-re? Mekkora hatása lehet a jövő évi számokra az ASURA termékeinek értékesítése az USA-ban a T2 Systems és az Umojo beszállítójaként? Milyen bevételi elvárásokat irányoztak elő erre vonatkozóan a következő üzleti évre? Vannak-e az eddig felsoroltakon felül további konkrét szerződések, megrendelések vagy tenderek akár konkrét megnevezés nélkül is, ha azokra esetlegesen titoktartás vonatkozik? Mikorra tervezik a Prémium kategóriába váltást. Mikor fogják kérvényezni a kategóriaváltást az erre vonatkozóan összeállított üzleti tervük alapján? Az Operatív Igazgatóság munkájának melyek voltak eddig a legfontosabb eredményei? Felvázolnák röviden a cég stratégiai és üzleti tervét 2019-re vonatkozóan? Esport területen várhatók-e jelentős mértékű bevételek vagy már voltak is? A TV2-vel hány évre szóló "hosszútávú" együttműködési szerződést írtak alá. Gyerekek, lassan vége Novembernek és még nincs időpont és helyszín, pedig kérdés az akad bőven! ;)
Egyszer egy valóban fontos megbeszélésen elkezdett irgalmatlanul korogni a gyomrom. Kellemetlen volt, de az egyik legjobb megbeszélés volt amin valaha részt vettem.😉
OTT-ONE__ Hívők