az újabb veszteség mellett megjelent a külföldi befektető az UBS-ben is. Kis mínusz után még a frissen bejelentett 10 milliárd dolcsi veszteség után is pluszba fordult a nap végére. Vagyis összeségében még ekkora veszteséget sem értékeltek negatívan. Ez jó jel, az OTP longosoknak , így nekem is. :)
Két hete egy ilyen bejelentésre az akkori hangulatban estünk volna vagy 3-4%-ot.
"Ma reggel újabb brutális leírást láthattunk a világ egyik vezető bankjától, de ismét érkezett a mentőöv
Az egész pénzügyi szektorra hatással lehet, hogy a Svájc és a világ egyik vezető bankja, a UBS ma reggel 10 milliárd dolláros leírást jelentett be a leértékelődő jelzáloghitel-portfólió miatt (ez a legnagyobb európai bank által bejelentett leírás), egyben a szingapúri GIC (a helyi kormány befektetési társasága) és egy megnevezni nem kívánt közel-keleti befektető 11.5 milliárd dollárt fektet a bankba, ketten együtt 10.65%-os részesesést szerezve ezzel, ezen belül a GIC meghatározó részvényes lesz a maga 9 százalékával.
A megoldás hasonló ahhoz, melyet a Citigroup esetében láttunk két hete, azaz a befektetők kötelezően átváltandó kötvényeket vesznek. Ezen túl további , a bank tőkéjét kímélő intézkedéseket is bejelentettek, így például 2 milliárd CHF értékben piacra dobják a korábban bevonni kívánt sajátrészvény csomagot és a 2007-es osztalékot készpénz helyett részvényben fizetik majd ki, 4.4 milliárd frankot spórolva ezzel. Ennek következtében a korábbi részvényesek összesen kb. 15%-os hígulást kell, hogy elszenvedjenek, de legalább van egy, a normális működést fenntartani képes bankjuk.
A megfelelően összecsomagolt hírek (leírás + pénzgyűjtés) hatására az árfolyam a kezdeti gyengeség után lényegében a tegnapi szinten van, így a piac örül a stabil befektetők érkezésének. A cég így összesen 19.4 milliárd franknyi pénzt szed majd be, amely jóval meghaladja a most bejelentett leírás mértékét, azaz várhatóan képeznek még tartalékot további veszteségekre, bár a vezetés nem hiszi, hogy erre sor kerülne. Ehhez képest eltörpül az a tény, hogy Marcel Ospel vezérigazgató a 2007-es évben "nem tart igényt bónuszra"....
Bár az amerikai jelzálogpiacon továbbra sem látszik a stabilizáció, az bizonyosnak látszik, hogy a bankszektor pénzt már tud gyűjteni, így az iparág vezetőinek megvétele profitábilis lehet a befektetőknek, hangsúlyozottan hosszú távon. Az eddigi jövedelmezőség várhatóan nem tér vissza egy jó ideig, de a korábbi részvényesek által elszenvedett részvényszám-hígulás hatásánal nagyobb lehet a befektetői bizalom visszatéréséből származó eredményhatás, az alacsonyabb bankközi kamatok és a normalizált üzleti működés formájában. Ezzel együtt azt gondoljuk, még messze nem láttuk az összes leírást a szektorban, várhatóan nemsokára újabb híreket hallhatunk, újabb befektetők érkezésével együtt."
Hopszika a Ricsike meglépett.
Ha megindul,valamit be fognak nyomni hogy a 0712-ne emelkedjen nagyon,persze csak ha a nagyok shortra játszanak.
Remélem nem az otin verik el a port...
Egyszer már ez sikerült nekik.
OTP részvényesek ide!