Lehet, csak annyi oka van a látogatásnak, hogy az amcsik demonstrálni akarják, hogy nagyon is komolyan Tajvan mellett állnak, eszébe ne jusson Kínának olyasmi, mint az oroszoknak.
Biscuits vagy chip(s), nem mindegy. :) . Akkor erről ennyit. Annyi történt ami poshadt diktatúrákban szokásos, hogy nehezen viselik el ha a közelükben egy demokrácia létezik, szabad választásokkal, civil élettel, jóléttel. Ha egy demonstratív látogatás ezt még ki is emeli, attól mint látjuk kicsit bevadulnak. Szerencsére úgy látszik józanabbak mint Putyin.
A kínai elvtársak keményen odacsaptak: "Kína emellett 35 tajvani keksz- és süteményexportőr importját is felfüggesztette, figyelmeztetésként Pelosi tajvani látogatása előtt."
A hadsereg a becslések szerint 90 millió dollárt költ Pelosi kíséretére. A gépe úton van Tajvan felé, kb. másfél órán belül leszáll. Teljes katonai felvonulás van a térségben mindkét részről. (Részletek a linken). Kérdés leszáll-e? Valószínűleg igen. "... de innen már nagyon nehéz lesz bárkinek is arcvesztés nélkül kiszállni ...ha mégis megtartja a programját, akkor három lehetséges forgató könyv áll előttünk: 1., Fokozott kommunikációs párbaj (semmi) 2., Kínai éleslövészet a Tajvani-szorosban (semmi) 3., A Kínához közel eső tajvani kormányzathoz tartozó szigetek megszállása Az amerikai - kínai viszony minden esetben a mélypontra zuhan, ami jelenleg nem igazán hiányzik a két félnek, de a világnak sem. A harmadik esetben viszont bármi megtörténhet." https://www.facebook.com/kardblog/posts/pfbid02DJgGGS6b7yBFY2Pzd6G29LBkSjhYs6PAvjMJ8NTtFFDwyh7P2iv2ukWZdiMPKeeol
Az összes hegy tele van fúrva bunkerekkel, alagutakkal, ragyásig hordva ellátmánnyal… Brutál ellenállás lenne brutál hosszú ideig. Nem éri meg Kínának. De Facto pedig Tajvan ugyanúgy a nyugati szövetség része, mint Ukrajna, sőt, sokkal inkább, mert az összes angol-szász ország hadba szállna azonnal Kína ellen ha kell, és azt nem bírná. Legkisebb gondja a hegyi bunkerrendszer leküzdése lenne.
Azért ez eléggé necces ügy bár szerintem a kíniak túlreagálják. De lényegében ezek az adok kapok figyelmeztetgetések arról szólnak hogy Usa ( meg úgy unblokk bárki ) elismeri-e Tajvant mint önálló államot vagy Kína részének tekinti e. És ez önmagában igenis nagy jelentőségű dolog. Eddig Usa elég jól lavírozott abban hogy se nem ismeri el önálló államnak sem nem a kommunista Kína részének. . Ez még Usán belül is feszültségeket szül hogy kell-e ez a kiutazás vagy sem. Pelosi elvileg nagy harosa a Tajvani függetlenségnek és jobbára ő erőltette ezt a látogatást. De mélyen azért nem tudom az okokat. mindenesetre a jelenleg helyzetbe szerintem sem épp jó ötlet ez a kiutazás.
Nem annyira kicsi és a tengerszoroson nem lehet azért előadni a koreai háborús "emberi hullám" taktikát. Tajvannak még azok az elemzők is többet adnak időben nálad, akik Ukrajna elestét max három napban prognosztizálták. De ez a mostani csak kardcsörtetés -Pelosi vizittel és pártkongresszussal leöntve
"A térségben azóta nő a feszültség, mióta Nancy Pelosi, az amcsi képviselőház demokrata elnöke bejelentette, hogy meglátogatja Tajpejt. Repülője ~négy órán belül száll le Tajvan szigetén." Vazzeg, nem semmi egy csajszi lehet ez a 'Nancy', hogy a kinaiak ekkorát mozgósítanak miatta... lehet Ő a 'Marvel-kapitány' ??☺ szvsz
Tajvan egy sziget hegyekkel körbevéve. Lényegében egy homokos tengerpartja van ahl partra szállhatnának a kínaiak ( szrazföldi erő nélkül lehetetlen a sziget bevétele ). Márpedig ez amolyan Normandia partraszállás szintű művelet lenne. Nem pár ezer halottal valószinűleg és nem 1 nap alatt megoldva. Ettől fügetlenül hosszú távon védeni vagy ellátni a szigetet tényleg nehéz lenne. De akkor már háború lenne az Usával és annak teljs hadiflottájával és esélyes hogy India, Ausztrália, Anglia is csatlakozna akik számára Kína ilyettén térnyerése nem volna kívánatos nem beszélve a környező kisseb országokról. . Kína számára ikább reálisabb egy ilyen támads ha legalább a nyersanyag exportjuk jó részét átcsoportosítják a tengeri útvonalakról a szárazföldi vezetékekre Kazahsztán és esetleg Oroszország felé. De még ekkor is a gazdaságuk alapján adó export java továbbra is tengeri útvonal maradna és annak elvágása veszélyes lenne számukra. . Semmi sem kizárt ( látjuk Ukrajna esetében is ez aláírom ) de azért semmiképp sem ez lenne a "logikus" és kézenfekvő megoldás Kína számára. És semmiképp se tuddnák megjátszani az Ukrán háború hátterében. Pont hogy az ukrán háború szorulna teljesen háttérbe ha Kína megtámadná Tajvant. Ha megtörténne akkor valószinűleg egy 3. világháborúhoz közelebb lennénk mint a Szuezi vagy Kubai válság óta bármikor.
"Miért is kizárt? Mit csinálna egy taktikai atomfegyver bevetésére USA? Miért is eszkalálná a problémát atomcsapással? Nem lenne atomválasz, ezt én biztosra veszem, én max. azt tudom elképzelni, hogy válaszul hagyományos fegyverekkel beavatkoznak az ukránok oldalán." . Azthiszem a britek egyszer írták vissza hogy ők nem fognak kérdezgetni. Ha észlelik a készülődést egy atomtámadásra nem várják meg magát a kilövést már megy is a csapás a vezérkar ellen ( szóval Putyin és a katonai vezetők ). Szóval félő pont fordítva lenne. Nem hogy nem lenne válaszvcsapás hanem megelőző lenne. De ezt mindkét fél tudja és pont ezért esélyes hogy egyik se fogja kilőni az első rakétát.
"Ukrajna lerohanása sem volt valószínű :) USA veszítene egy Kína elleni hagyományos háborúban ha Tajvanról van szó, esélytelen, hogy meg tudja védeni, ha Kína le akarja rohanni, akkor lerohanja." . Azért ez nem ilyen egyszerű. Kínának Tajvan azért is fontos mert kell a szabad kijárás a tengerekre. A kereskedelme lényegében a tengeren folyik. Energiáját is onnan szerzi be. Viszont szinte végig Usa szövetségesek ölelik körbe. ( jórészt ezek azért is Usa szövetségesek mert félnek a Kínai térnyeréstől ezért kényszerből a másik nagykutyával tartanak ( pl Fülöpszigetek vagy Vietnám ). De a lényeg akkor is hogy kb blokád alá tudnák venni Kínát és elzárhatnák a tengeri útjait. Ehhez amúgy Tajvanon kívül sokkal jobb pontok is vannak ( pl a Malacca szoros. ) . Szóval Tajvan megszerzésével még nem oldódna meg Kína problémája. Viszont a háború kirobbanna és ha el is esne Tajvan azzal nem lenne vége a dolognak. Tengeren azért még mindig az USA az úr MESSZE. A szárazföldi és légi serege így Kínának keveset ér. . Viszont nem véletlenül fejleszt Kína ezerrel a flottájába is. Esélyes hogy h tényleglesz világháború az pont itt fog kitörni vagy Tajvan vagy a Délkínai tenger vagy a már említett Malacca szoros miatt. De ezek is inkább gazdasági okok miatti háborúk lesznek nem konkrétan 1-1 terület miatti elvi ügyek miatt. . Ja és mielött úgy tűnne, nem Usának Pont kurvára nem érdeke egy háború Kínával. És nem is mondom hogy meg tudná azt nyerni. Viszont Kína ha elindítana egy ilyen háborút ő is nagyon megjárhatja és ott se látszik hogyan tuddná befejezni a háborút mivel az USA területe ellen támadást nem igen tudna vezetni. A helyzete kicsit olya mint a japánoké volt 1940-es évek elején. Annyi kitétellel hogy Kína termelése fel tuddná venni a versenyt az Usával volumenben.
Orosz - Ukrán háború - trollmentes topik