Ha láthatnák akkor egy normális országban élnénk, és valószínűleg nem is lenne szükség ilyen házi videókra. Vajon az un. köztv leadná fizetett hirdetésként?
Szerintem az önkormányzati választások után Orbánék bukóágra kerültek. Nem csak itthon hanem Európában is, de mondjuk ez kevésbé veszélyezteti 2022-t. A legtöbb szavazatot a járvány gazdasági hatásainak félrekezelése miatt fogják veszíteni, sok eddigi szavazójuk fog felébredni mert lesz saját tapasztalata. Még a közmunkásoknak és az eddig kegyelemkenyéren, könyöradományokon tartott rétegnek is, mert azt azért ne gondoljuk, hogy abból a pénzből tudtak megélni, az egyéb alkalmi lehetőségeik pedig beszűkültek. Lesz hatása az index botránynak, a Színművészeti ügyének, begyűrűzik valami az Unióból is, és mivel nem fognak leállni, lesznek újabb botrányok is. Egyszóval minden erőlködésük ellenére 2022-t bukni fogják. (Azt szerintem nem merik megkockáztatni, hogy nagyon direktben manipulálják a választásokat, esetleg elhalasszák valamilyen ürüggyel). Az lesz a baj, hogy csak nagyon kicsit fognak kikapni és ebből erednek majd a bajok ...
Szerintem se beszéljünk róla. Legalábbis veled nem! Most látom, hogy nem csak hazugnak neveztél hanem csalónak is ("kitalálni és megvalósítani"). Ezért és a folyamatos floodolásodért úgy gondolom ez a topik színvonalasabb lesz nélküled.
Sorold akkor mit találtam ki! Vigyázz, mert hobbim a szavazatszámláló bizottságosdi (újabban már rámtukmálták az elnökséget is :). Megnyugtatlak, hogy abban a bizottságban már nem is próbálkoznak a csalással.
Most mind a kettőt az ellenzék járja, csak éppen drogot használnak, amire aztán ráisznak! Követhetetlen is a mondanivaló, amit ez az állapot előidézett náluk.
Csak annyit: Éltedben nem voltál még szavazat ellenőrző helyen! Minden észbontó feltételezést viszont nem sajnálsz kitalálni és még meg is valósítani! Az tényleg más kérdés mi lenne ha az ellenzék győzne ugyanezekkel a "feltételeiddel"? Nekik persze mindent szabadna, de ne beszéljünk róla!
A választási eredmény szándékos manipulálása eddig is működött, ezt is nevezhetjük csalásnak. Ide sorolom pl. a körzetek átrajzolását, a győzteskompenzációt, a határon túliak és a külföldön élő magyarok szavazási lehetőségét, a láncszavazást, az ellenőrzött szavazást, a megvásárolt és megvett szavazatokat, és nyilván volt szavazatszámláló által elkövetett csalás is, de ez lehetett a legkevesebb. Ezeken már csak durván lehet változtatni, ezért nagy a lebukás esélye. Nem mondom, hogy nem próbálkoznak ha a méréseik azt fogják mutatni, hogy veszítenek, de még tartani fogják a demokrácia látszatát, az uniós pénz miatt ez fontos. . Többet csalni (a fentieken kívül) is lehet pl. a szavazóköri delegáltak által (a teljes bizottság összejátszását elképzelhetetlennek tartom), de mással nem nagyon. Ha a szavazókörökben korrekt jegyzőkönyvek készülnek, nincs az a számítógépes rendszer amivel csalni lehet, mert ezek a jegyzőkönyvek fizikai valójukban is elérhetőek később és ellenőrizhető a végeredmény. Az pedig tényleg fontos, hogy ebben a rendszerben is legyőzhetőek, ld. önkormányzati választások. Az már egy másik kérdés, hogy mi lesz az ellenzéki győzelem után.
ORBÁN VÉGJÁTÉKÁT MP FEDEZI ?
2022: Orbán legyőzhető