Úgy látom, kell a vola' a brókereknek és kihasználják a piac tájékozatlanságát. Kicsit olvasni kellene a sorok között, venni egy nagy levegőt és kiülni azt, ami még hátra van. Aki ezt nem tudja megtenni, nincs annyi tűrőképessége, az most beáll a sorba és generálja a forgalmat. Türelem, rózsát terem.
..azért azt meg kell hagyni, hogy másfél hetes, 50Ft-os emelkedés után csaknem sikerült visszaadni. Több mint idegesítő. Lehet csak időpocsékolás még csak ránézni a gépre is, majd ráér áprilisban.
"Az ügyben Kertész József Tamás ügyvéd járt el: ő a Magyar Idők 2016-os cikke szerint „egy évtizedeJászai Gellért mellett dolgozik vezető jogtanácsosként. Kertész 2010-től igazgatósági tagja volt az SCD Groupnak is, amely a Jászai Gellért érdekeltségébe tartozó cégek és befektetések működtetését koordinálta.”Jászai Gellért pedig a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Konzum elnök-vezérigazgatója, az Opus igazgatótanácsának tagja. A 444.hu már korábban megírta, hogy Jászai készíti elő a hatalmas médiaholdingot, tárgyal az egyes médiatulajdonosokkal. Szerepét igazolja jogász bizalmasa, Kertész József Tamás közbenjárása is. Kertész ügyvédi irodája egyébként képviselte már Mészáros Lőrincet is, az osztrák közszolgálati csatorna, az ORF elleni perében.Kertész (és vele Jászai) feltűnése újabb jel arra, hogy a gigantikus médiaholding Mészáros érdekeltségébe tartozik majd. A jelenlegi információk szerint a médiabirodalom rész lesz a most is Mészáros tulajdonában álló Mediaworks (a Nemzeti Sport, a megyei lapok és egy sor termék kiadója), a Modern Media Group (a Lokál és a 888 kiadója), a Magyar Idők, az Origo, a jobboldali rádiók és tévék nagyobbik része."
OPUS Global Nyrt.