Virág Ferenc, a Random Capital Zrt. elnök-vezérigazgatója. A vendégszerzők nem a Forbes szerkesztőségének munkatársai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.
Bizony jó! Holnaptól új időszámítás, emelkedéssel, trollok nélkül. Jó éjt! Holnap reggel 8 tól Péterffy S. utcai kórházban leszek, aki arra van szívesen találkozom vele.
Forbes:Csütörtökön ugyan zuhanni kezdtek a Mészáros-részvények, de ebből még bármi lehet. Mi folyik a tőzsdén?A kisbefektető arról álmodik, hogy egyszer majd „fog egy nagyot“. Illetve, mások is, de ő aztán biztosan. Nagyot fogni a tőzsdén azt jelenti, hogy kis pénzből elképzelhetetlenül nagy pénzt keres a befektető. Egy nagy rakás pénzt, amitől majd megváltozik az élete. Láttunk már csodákat Magyarországon is, Mészáros Lőrinc például egy év alatt keresett 100 milliárd forintot, tehát „fogott egy nagyot“. Ráadásul már előtte is milliárdos volt, tehát előtte is „fogott már nagyot“. Ha pedig valaki többször „fogott már nagyot“, akkor nyilván azt is tudja, miként kell „nagyot fogni“. Nyilván…Jó is neki, mert működik a „nagy fogás“, ráadásul többször, ez olyan ámulatba ejtő dolog, vagy inkább kábulatba, de az egy másik politikai sztori. Tehát a „nagyot fogó“ Mészáros egyszer csak megjelenik a tőzsdén és azt mondja, szótlan tetteivel, magáért beszélő cselekedeteivel: jöttem közétek kisbefektetők, tudom hogyan kell „fogni egy nagyot“ és most itt fogom majd meg azt a nagy, töménytelen pénzt, előttetek és ha akarjátok, veletek. Mit is jelent ez? „Nagyot lehet fogni“. Most az egyszer bárkinek. Csak utánozni kell Mészáros urat és venni, amit vesz, csinálni, amit csinál. Van neki Konzum részvénye, kell hát nekünk is. Van neki Opimus részvénye, kell hát nekünk is. Felülünk vele erre a végtelen kalandra és indulhat is a pénzünk fialtatása, „foghatunk egy nagyot“.Megjött a Télapó, üres még a puttonya!Ilyen egyszerű? Képzeljék, mégsem. Csak hatalmas tervvel lehet „fogni egy nagyot“, egy olyan sokkal és még többel, vagyis mérhetetlen pénzzel rendelkező Mészárosnak, mint Lőrinc. Akkor tehát kell egy terv. Egy hatalmas, a tőzsdét átszövő, a gazdaságot átjáró terv. A Konzum és az Opimus részvénytársaságok a Télapó bácsi, esetünkben Mészáros Apó puttonyai. Nehéz és sokat érő puttonyra van szükségünk, ami telis-tele lesz hatalmas profitot termelő ajándékokkal. Az államtól és a gazdaság mély bugyraiból kapott ajándékok pedig majd öntik a profitot, a pénzt, a vagyont. Tehát? Fogunk majd egy nagyot. Most még majdnem üres ez a két puttony, de már érkeznek a hírek, hogy hamarosan meg lesznek töltve, telire, roskadásig, szégyentelenül értékes ajándékokkal. Kié lesz az ajándék? Hát a Konzum és Opimus tulajdonosaié. Kik ők? Természetesen Mészáros Apó és baráti köre, meg egy picit mi is lehetünk, ha veszünk az Opimusból és a Konzumból a tőzsdén.Valós lesz a sztori, nem kamu…Lehet, hogy nem is lesz ez a brutálisan száguldó rali kamu? Lehet… Sőt, valószínűleg nem lesz az. Akinek kevés van, az könnyen eladja a tőzsdén, még a lufiban is lehet „fogni egy nagyot“. Akinek viszont rengeteg részvénye van, az csak akkor tud majd „fogni egy nagyot“, ha a kamu rali nem is lesz kamu. Mi akkor a pontos terv? Ezt csak Mészáros és körei tudhatják. Lehet egy paksi megbízás tömérdek pénzért, lehet egy településeket összekötő utacska milliárdokért, lehet egy városokat átívelő kerítésépítősdi, egyszóval: sztori, sztori, sztori. Biztosak lehetünk benne, hogy fogunk találkozni rengeteg olyan dologgal, ami segíti a cégeinket, hogy „foghassunk egy nagyot“.Örülhetünk ennek a féktelen ralinak?Jó a tőzsdének a Mészáros rali, az Opimus és Konzum hihetetlen szárnyalása? Jó! Azért jó, mert sztori. Végre láthatjuk miként lesz a Konzum 20 forintból 3000 forint néhány év alatt, vagy az üldözött, brókerbotrányokban égetett Opimus 3 forintjából 230 forint. Ismét van sztori ezen a kis tőzsdén és nem csak a bonyolult nagy részvénytársaságok útvesztőiben. Elég elhinni, hogy ami Mészárosnak jó, az nekünk is jó lehet.Csak van egy bökkenő! Már annyit emelkedett ez a két kis részvényecske, hogy már Mészároséknak is nagyon jó lehet. Hogy lehet-e még sokkal jobb nekik és ha most beszállunk nekünk, na az az igazi rulett. Hej, ha gondoltuk volna ezt 20 és 3 forintnál, de gazdagok lehetnénk most. Így marad a spekuláció, ami maga a tőzsde és ha félősek vagyunk, akkori is jól szórakozhatunk, talán sosem lehetett még ilyet látni, ehhez még a Bitcoin is csak egy alternatív játék pénzecske.Ha valaki azt mondja nekem, hogy lesz még a Konzum 10 ezer forint, elhiszem. És azt is, hogy lehet akár lényegesen lejjebb is. De azt képtelen vagyok elhinni, hogy Mészároséknak nem lesz nagyon, de nagyon jó. Marad tehát ezzel kapcsolatban a további hit. Virág Ferenc, a Random Capital Zrt. elnök-vezérigazgatója. A vendégszerzők nem a Forbes szerkesztőségének munkatársai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.
Azert ott van hogy bar mi lehet, ``Ha valaki azt mondja nekem, hogy lesz még a Konzum 10 ezer forint, elhiszem. És azt is, hogy lehet akár lényegesen lejjebb is. De azt képtelen vagyok elhinni, hogy Mészároséknak nem lesz nagyon, de nagyon jó,,
Meszarosnak biztos de...
Törölt felhasználó2017. 07. 13. 22:54
Előzmény:
törölt hozzászólás
#363
Kitartas! Probaljak majd meg erovel is. Legyunk itt aztan mienk lesz a gyozelem. :)
Törölt felhasználó2017. 07. 13. 23:00
Törölt hozzászólás
#364
Törölt felhasználó2017. 07. 13. 23:03
Előzmény:
törölt hozzászólás
#365
Volt egy olyan is hogy lehet o kapott ki 100k-t ezt csak o tudja
Sziasztok!
Láttam oldalt a nevem, hogy idetaláljak :-))
Nagyon jól esett, megmondom őszintén...
Ezek szerint hiányoztam (tudom-tudom, biztos nem mindenkinek de ezt most ne feszegessük)
Nagyon elmaradtam az olvasással, nem is tudok semmit arról miért van két fórum, azon kívül, hogy megváltozik majd a név, arról tudok.
Igyekszem elolvasni, de nem lesz könnyű, mert Ti legendásan baromira és iszonyúan de borzasztóan sokat tudtok írni...
Hétvégére azért szeretnék képbe kerülni.
Megjöttem a családi pihenésből, közben feltorlódtak a melók, szóval alig érek rá rátok nézni, de majd jövök!
Törölt felhasználó2017. 07. 13. 23:26
Törölt hozzászólás
#368
Törölt felhasználó2017. 07. 13. 23:27
#369
Valaki esetleg megszamolta hogy mennyien vagyunk itt? A kommentek szama az elso nehany oraban nem lett meg 500, de boven 300 felett vagyunk. :)
Mindenkinek teletabis nagyölelés, végre egy energiavámpír és troll mentes övezet....
páran még nem találtak ide, de ha már mindenki itt lesz akkor mondhatjuk hogy itt van már a Kánaán...
Grat a közel 400 hozzászóláshoz, közel két óra alatt :)))
Törölt felhasználó2017. 07. 13. 23:46
Előzmény:
törölt hozzászólás
#373
En elegedett leszek azzal ha egyelore vege lesz a hintanak
Igaz kevest szolok hozza, de szinte folyamatosan olvasom es remelem fogom is!! Most szeretnem megkoszonni mindenkinek, aki veszi a faradtsagot es hireket, valamit elemzeseket tesz kozze!!!
Ellenállás 230-nál, ott sokan bevásároltak. Viszont, ha napi limites emelkedéssel megy odáig, nem lesz az sem. Tehát ma 192. Hétfőn 220. Kedden 253. Jó mozizást mindenkinek, mert a nyitókat írtam le.
Jó reggelt Mindenkinek!Új kisbüfi vagyok,de azért van pár ezer OPUS G rv-m 112-ről és nem szórtam ki.Örülök,hogy ilyen jó társaságban lehetek köztetek.OPI Up!!!
Üdv, valamelyik új topikba beleírtam de már nem találom, ezek szerint rossz topikba ;)
Igen, az van amit írtál, eladtam és tegnap nem akartam még visszavenni, de ma már elgondolkozom rajta. Még átrágom magam a történéseken.
OPUS Global Nyrt.