Kedves Éva,
-
rajtam kívül nem volt nagybefektető a HUMET-ben a Morgan Stanley-t leszámítva, aki/amely 2007-2008-nan a tőzsdén vett és adott el.
-
Nem kesergek a múlton, hanem segíteni próbálok, akiknek lehet, mentve, ami menthető.
-
Íme:
-
Kedves Oxy,
-
sajnálom, hogy némi ismétléssel kell kezdenem, de ez a topic már csak ilyen… igyekszem az Ön kérdésére választ adni.
-
A tőzsde egy társadalmi felismerés alapján, századok óta értékteremtés céljából létrejött közeg (mondjuk: instrumentum). Befektetők pénzt adnak világos és érthető és kellően felfogható távú célt megfogalmazó menedzserek kezébe, hogy a pénzük jobban fialjon, mint a bankban. Én erre egy alapos mintát adtam, fagyban, szélben, esőben, minden felmerült akadály leküzdésével. Az érték, amit teremtettünk, azt egy csapat hozta létre. A csapat csak azért jött létre, mert érthető és kezelhető feladatok végrehajtására alkalmas embereket sikerült a cél érdekében összehoznom.
-
Amit sokadszor leírok, az egy egyértelmű üzenet 40 – ebből 11 fontos - év tapasztalatával, osztán mindenki kezd vele, amit akar. A legjobb az lenne persze, ha az olvasók nem a francba küldözgetnének, hanem tanulnának az írásaimból. Viszont realista volnék, ezért erről még annyit, hogy ha valaki az írásaimat elolvassa az jó, ha megérti az még jobb, ha megfelelően alkalmazza, az nagyon jó… Ez utóbbi eset nem lenne más, mint egy több évszázados társadalmi szükséglet által létrehozott instrumentum, a tőzsde (de ilyen instrumentum például a parlament, a rendőrség és az önkormányzat, stb. is) okos használata. Bár az állam mivoltát, az állampolgári jogokat, az alapvető pénzügyeket megismerték volna a honfitársaim, de csakúgy érdektelenek maradtak, mint t. Kosto és társai a tőzsde iránt.
-
Polgári társadalmat polgárok, demokráciát demokraták, szabad országot szabad emberek, tőzsdét értelmes (kis)befektetők nélkül nem lehet, nem érdemes elvárni; viszont aki segíthet mindezek felépítésében, az tegye meg azt, amit tud.
-
Őszinte hívétől ennyi telik.
NUTEX részvényesek topikja