A számok tükrében én is mosnám a szennyest, de mint ezt tanult kollegáink itt leírták, "ez Magyarország, ilyenek vagyunk..-Én mindent megtettem kérem szépen, csak hát a piac, ugye, meg a Pluto-Mars állása és az ugandi vízgazdálkodás.
Voltak itt, azaz ott kis trükkök, ugye Cicin Úr?
-Meghökkentő Humet-akció (2001)
Elég meghökkentő módon vált meg saját részvényeitől a Humet Rt.: vett 703 262 darab papírt, és eladott 776 753-at. A tranzakciók időszakában éppen több mint 50 százalékot emelkedett a részvény a Humet-R szirup amerikai forgalmazási engedélyének megszerzése miatt.
aztán itt egy cikk (2005)
Csak „shortolásra” ajánlja a Humet papírjait Zékány András, az ING Bank elemzője azt követően, hogy jelentős árfolyam-emelkedést könyvelhettek el a Humet részvényesei a tegnapi kereskedés során. Az erős vételi nyomásnak köszönhetően 3 forinttal ugrott feljebb az árfolyam, ez közel 17 százalékos növekedést jelentett a részvénynek. A menedzsment a korábban nyilvánosságra hozott „meseszép” tervei közül eddig semmit sem valósított meg. Az elemző addig nem adna egy fillért sem a menedzsmentnek, amíg nem bizonyítják kompetenciájukat.
Az elmúlt harminc kereskedési nap átlagos forgalmának tízszeresét is meghaladó tételek cseréltek gazdát tegnap. Az erősen illikvid kis papírt 300 forint óta mélyrepülés jellemzi, továbbra is történelmi mélypont közelében tartózkodik, a tegnapi pozitív kereskedés ellenére a rövid távú kép csökkenést mutat. Erős ellenállás 21 forintnál húzódik, amelyet nem valószínű, hogy áttör a közeljövőben. Határozott támasz 17 forintnál található, ezt eddig többször is sikerrel megtartotta a kurzust. A tegnapi fellángolás hamar véget érhet, ma már nem várható jelentős elmozdulás.
Valahogy ezeket a kis feltörekvő cégeket a mai napig hozzáértő pénzügyi zsenik vezetik.
A Set group-tól a Kulcs-Softig. Még a milliárdos Kulcsár is eljátszotta 2019-ben, hogy majd az amerikai piacon megmutatja... Ugye ismerős ez az "amerikai piac???
Aztán erről a jómadárról is kiderült, hogy egy kib.szott nagy átbszás volt az egész..
De nem baj fiúk, majd kapunk egy hosszú beírást, itt mindenki hülye, de megmentenek mindenkit.
És ha már Magyarországról beszélünk, miért nem lehet szép csendben elhúzni balra, ha már valamit "elk..tunk.? Lásd Gyurcsány vagy akár a másik pénzügyi zseni Bajnai?
Visszajönnek újra és osszák az észt. A pofám leszakad

NUTEX részvényesek topikja