Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
zsoltee77
zsoltee77 2017. 07. 10. 23:10
Előzmény: #1458  Hathor
#1460
igen, nem maradt más, csak ez. Nutex done, jöhet az utolsó papper. :) Estet bogarásztam össze 1,6-on és 1,7-1,8-on elment pár hónapja, de abban tényleg semmi, meg hát a csőd, ja... jó lesz, ha tényleg lesz frissítés, jönnek cégek a BÉT-re.
Hathor
Hathor 2017. 07. 10. 23:10
Előzmény: #1453  Lastdeposit
#1459
Ott1 az a regi Fuso, ami regi Hybridbox. Sly cica tud rola meselni. En nem teszem
Hathor
Hathor 2017. 07. 10. 23:07
Előzmény: #1452  zsoltee77
#1458
Igen tudom irtad.. en is veszek felfele is neha szintenkent. Most a vetel es tartas tunik jo otletnek. Ahogy evaval megallapitottuk, utolso kis olcso papir.. talan meg estmedia van, de en olyat nem veszek a csodje miatt. Visonkat sem vettem akkor.
Törölt felhasználó 2017. 07. 10. 23:05
Előzmény: #1443  Lastdeposit
#1457
ott ma láttam amit láttam helo röfi lölöfalta mintha az utolsó manglica kolbászáról lenne szó. hmmm
evazeller
evazeller 2017. 07. 10. 23:04
Előzmény: #1454  zsoltee77
#1456
világos, eltörpül, de törpike is tud villantani:)
evazeller
evazeller 2017. 07. 10. 23:03
Előzmény: #1449  Hathor
#1455
8.5---9 közé gondoltam, de nagyon behalt ... persze, mert sok más papírban volt fantázia szerintem most sem lesz könnyű, rengeteg remegő van, aki adná nullában is, de én szavaztam esélyt neki ez a legvégső elmaradt papír, ahol szerintem sokan bepróbálkoztak, és eddig semmi hát... kiderül ...
zsoltee77
zsoltee77 2017. 07. 10. 23:02
Előzmény: #1446  evazeller
#1454
annyira eltörpül szegényem a fölé tornyosuló Opimus pakk tövében, hogy meg is feledkeztem róla. :)))
Lastdeposit
Lastdeposit 2017. 07. 10. 23:01
Előzmény: #1450  Hathor
#1453
Nem jelent meg? Szóval, ha Nutex után ezt is behúzod, Te vagy a magyar Jesse Livermoore. Ottoneban is bögrézhetnél már, kellene egy kis impulzus.
zsoltee77
zsoltee77 2017. 07. 10. 23:01
Előzmény: #1445  Hathor
#1452
a múltkor forogtam benne egyet, eladtam 6,4-en, de aztán visszavettem 6,2-őn, be is írtam. holnap még veszek. :))
Lastdeposit
Lastdeposit 2017. 07. 10. 22:59
Előzmény: #1450  Hathor
#1451
Hathor
Hathor 2017. 07. 10. 22:56
Előzmény: #1447  Lastdeposit
#1450
Randomos deneveres bogret atvettem en is.Tenyleg.. ezek mindenkinek kezbe adjak a fulescseszet :)
Hathor
Hathor 2017. 07. 10. 22:52
Előzmény: #1441  evazeller
#1449
Szerintem tobb lesz. Itt nincs celaram. Ez is elfer. Mar nem nagyon tudok masik filleres papirt, igy a novekedesibpalyan tartogatom
evazeller
evazeller 2017. 07. 10. 22:51
Előzmény: #1445  Hathor
#1448
én ma nem vettem, mert 210K-m lett, de ha holnap megy tovább meggyőzően, veszek
Lastdeposit
Lastdeposit 2017. 07. 10. 22:50
Előzmény: #1438  Hathor
#1447
Volt. Eladtam 15%-al. Randomos bögrére vettem.
evazeller
evazeller 2017. 07. 10. 22:49
Előzmény: #1442  zsoltee77
#1446
vááá, zsoltee, te is titkos nord-os vagy? akkor jó lesz ez:)
Hathor
Hathor 2017. 07. 10. 22:49
Előzmény: #1442  zsoltee77
#1445
Oke, azt hittem mar csak evaval maradtunk ketten. En ma is vettem egy keveset :)
evazeller
evazeller 2017. 07. 10. 22:48
Előzmény: #1438  Hathor
#1444
ahogy kinézted a nutexet, szerintem jön majd a nord is nyerőbe nem annyira, mint a kedvenc konzumom, de azért szerintem is elrugaszkodhat ez a papír a 6.5-től
Lastdeposit
Lastdeposit 2017. 07. 10. 22:48
Előzmény: #1435  Törölt felhasználó
#1443
Haha. Medvém! Mennyi Opimusod van még és mikor tervezed eladni? Őszinte légy, nekem elmondhatod!
zsoltee77
zsoltee77 2017. 07. 10. 22:47
Előzmény: #1438  Hathor
#1442
nekem is van egy kicsi :)
evazeller
evazeller 2017. 07. 10. 22:45
Előzmény: #1438  Hathor
#1441
engem nagyon:) több, mint egy millát tettem bele eddig:) még mindig tartom, hogy elmehet 8.5-ig:) ha megtalálják úgy a kisbüfik, mint a nutexet:)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek