Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 07. 09:00
#12620
1 000 db 49,00 HUF 46,90 HUF 24 821 db
2 500 db 48,00 HUF 47,95 HUF 2 121 db
2 000 db 47,10 HUF 48,00 HUF 17 410 db
3 200 db 47,00 HUF 48,70 HUF 3 000 db
4 200 db 46,90 HUF 48,80 HUF 41 420 db
5 090 db 46,50 HUF 49,00 HUF 8 500 db
2 000 db 46,10 HUF 49,50 HUF 17 550 db
2 000 db 46,00 HUF 49,80 HUF 17 877 db
613 db 45,80 HUF 49,90 HUF 4 000 db
1 900 db 45,50 HUF 50,00 HUF 240 990 db
10 000 db 45,40 HUF 50,20 HUF 3 221 db
1 000 db 45,20 HUF 50,60 HUF 40 000 db
23 951 db 45,00 HUF 51,00 HUF 28 450 db
2 300 db 44,20 HUF 51,70 HUF 400 db
2 000 db 44,10 HUF 51,90 HUF 450 db
14 900 db 44,00 HUF 52,00 HUF 89 890 db
2 500 db 43,40 HUF 52,30 HUF 500 db
2 000 db 43,20 HUF 52,80 HUF 735 db
2 222 db 43,00 HUF 53,00 HUF 77 000 db
100 000 db 42,40 HUF 54,00 HUF 40 039 db
Hopszi72 2019. 05. 07. 08:00
Előzmény: #12618  janika04
#12619

Akinek van részvénye emelkedésre, akinek nincs, de akar vásárlásra még időben, akinek nincs és nem is akar venni egy nagy mély lélegzetvételre, és csendre! :-)
janika04
janika04 2019. 05. 07. 06:45
#12618
Mire számítsunk ma?
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 05. 06. 20:44
Előzmény: #12613  AIDA64
#12617
ez a 3 kommented eléggé értelmetlen, összefüggéstelen. A demizson kinyitása után nem biztos hogy érdemes írogatni..
janika04
janika04 2019. 05. 06. 19:26
Előzmény: #12614  AIDA64
#12616
Ezzz tudja, hogy nem igaz! :)
BigProfit
BigProfit 2019. 05. 06. 18:48
Előzmény: #12605  deszcsakafi
#12615
Nyugodj meg,vagyunk itt páran akik bevédjük az árfolyamot, ha valamelyik nagyot akarna borítani....
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 18:41
Előzmény: #12609  deszcsakafi
#12614
hazug patkányok?.gyurcsány hazudott de ov mindig hazudik.és a hozzá hasonlok is
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 18:40
Előzmény: #12607  deszcsakafi
#12613
áruló patkányok?
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 18:39
Előzmény: #12605  deszcsakafi
#12612
patkány?
Tomek71
Tomek71 2019. 05. 06. 18:32
Előzmény: #12607  deszcsakafi
#12611
Figyelj rá és pénzt is fogsz keresni...
Törölt felhasználó 2019. 05. 06. 18:03
Előzmény: #12609  deszcsakafi
#12610
Akkor azt mondom, foglalkozzunk inkabb a papirral, a tozsdevel. Van feladat eleg. 
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 05. 06. 17:51
Előzmény: #12608  Törölt felhasználó
#12609
mondogassad.. én már sepregettem. Nekem is van Nordom de nem fényezem hogy aztán sározzam ha eladtam.
Törölt felhasználó 2019. 05. 06. 17:45
Előzmény: #12607  deszcsakafi
#12608
Szvsz, eloszor sajat hazunk tajan sepregessunk, mondom ezt ugy altalaban, pl magamnak is...
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 05. 06. 17:38
Előzmény: #12606  Heinczi
#12607
azért ezt ne! én tudom miről beszélek, majd te is megtapasztalod.. vannak itt mások is akik ismerték gyurcsi néven.. saját bevallása szerint azzal a nickkel "megtette amit akart, úgyhogy tiltathatta utána".. csak óvatosan. Ugyanakkor jól érzi a dolgokat, csak sokszor azt hiszi hogy ő fújja a passzát szelet. :))
Heinczi
Heinczi 2019. 05. 06. 17:31
Előzmény: #12605  deszcsakafi
#12606
Beteg rosszindulatú megkeseredett senki vagy. 
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 05. 06. 17:29
Előzmény: #12604  Törölt felhasználó
#12605
fántásztisss! Majd figyeljétek meg milyen "segítőkész" lesz ha már nem lesz neki ebből..
Törölt felhasználó 2019. 05. 06. 17:26
Előzmény: #12601  DadanKarambolo
#12604
En is koszonom!
Be sem kell jelentkeznem, eleg, ha a forumot olvasom. 
Aida ilyen, segitokesz. 
Jok vagyunk, hajra Nord!
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 17:12
Előzmény: #12600  hibaz
#12603
4szerre át kell vigye az 50 et!!!
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 17:11
Előzmény: #12601  DadanKarambolo
#12602
szivesen ha beindul többször berakom megen ha itt totyog akkor ,is egyszer kétszer ha vagyok
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 05. 06. 17:07
#12601
Köszönjük Aida64-nek a sűrűn felrakott napközbeni real árat. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek