Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
MARYENN
MARYENN 2019. 05. 06. 14:34
Előzmény: #12579  pénzlesö
#12580

7 100 db 47,30 HUF 48,00 HUF 12 900 db
2 888 db 47,20 HUF 48,30 HUF 3 376 db
4 635 db 47,10 HUF 48,40 HUF 3 000 db
54 633 db 47,00 HUF 48,50 HUF 5 000 db
2 000 db 46,80 HUF 48,75 HUF 4 077 db
9 000 db 46,60 HUF 48,80 HUF 2 420 db
11 000 db 46,50 HUF 48,85 HUF 8 460 db
1 500 db 46,10 HUF 48,90 HUF 21 000 db
17 200 db 46,05 HUF 49,00 HUF 18 500 db
119 945 db 46,00 HUF 49,50 HUF 17 000 db
16 000 db 45,50 HUF 49,80 HUF 2 877 db
16 000 db 45,40 HUF 49,85 HUF 2 500 db
20 000 db 45,25 HUF 49,90 HUF 20 000 db
35 500 db 45,10 HUF 50,00 HUF 167 481 db
131 951 db 45,00 HUF 50,20 HUF 3 221 db
6 300 db 44,20 HUF 50,50 HUF 20 000 db
5 000 db 44,10 HUF 50,60 HUF 40 000 db
50 500 db 44,00 HUF 51,00 HUF 36 000 db
1 000 db 43,10 HUF 51,20 HUF 4 450 db
21 722 db 43,00 HUF 51,70 HUF 400
pénzlesö 2019. 05. 06. 14:33
Előzmény: #12578  hibaz
#12579
Könyv hogyan  alakul  ?
hibaz 2019. 05. 06. 14:24
Előzmény: #12577  Underwood
#12578
Óráson a 10-es mozgó 46,5 ft-nál jár,ha lppl modelt építenek,akkor onnan pattannia kellene....
Underwood 2019. 05. 06. 14:14
#12577
Sunyin kúszik felfelé, lehet, hogy szökni fog még ma
hibaz 2019. 05. 06. 13:58
Előzmény: #12574  Hopszi72
#12576
47 ft-os zárónak örülnék....
oxylant
oxylant 2019. 05. 06. 13:58
Előzmény: #12574  Hopszi72
#12575
Mire gondolsz?
Hopszi72 2019. 05. 06. 13:56
Előzmény: #12572  hibaz
#12574
Délutánra kinéz egy kis pozitív meglepi!
Tuderlala
Tuderlala 2019. 05. 06. 13:54
Előzmény: #12572  hibaz
#12573
Az jó lenne! :)
hibaz 2019. 05. 06. 13:51
Előzmény: #12571  Hopszi72
#12572
Jövő héten LPPL model ??
Hopszi72 2019. 05. 06. 13:45
Előzmény: #12570  Hopszi72
#12571
Az a verzió sem rossz, hogy H-48, K-52, Sz-56, Cs-60, P-64
Hopszi72 2019. 05. 06. 13:43
Előzmény: #12567  tomi140
#12570
feljebb jött 46 és 47-re!
tomi140
tomi140 2019. 05. 06. 13:33
Előzmény: #12568  Underwood
#12569
van abban valami amit barackvirág írt. Futurnál kiderül a tulaj holnapig. azt lereagálják aztán jöhetnek ide néhány napon belül. addig kis forgalmú adok-veszek lesz itt. esély eladni a maradékot / gyűjteni a rallira.
Underwood 2019. 05. 06. 13:31
Előzmény: #12567  tomi140
#12568
Szépen ledugózták az emelkedést
tomi140
tomi140 2019. 05. 06. 13:24
Előzmény: #12564  AIDA64
#12567
kicsit elpárolgot 200ezer db-nyi támasz 45ről dél óta :) akármit is jelentsen ez. 
Törölt felhasználó 2019. 05. 06. 13:24
Előzmény: #12565  AIDA64
#12566
Nyugi, előbb kiszállnak a vízből, aztán jön ez.
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 13:22
#12565
  • Szakasz:Folyamatos kereskedés
  • Utolsó kötés időpontja: Ma 13:08
  • Utolsó kötés ár: 48,00 HUF (1 595 db)
  • Nyitó ár: 43,90 HUF Elszámoló ár: —
  • Max. ár: 50,00 HUF Min. ár: 42,40 HUF
  • Összforgalom: 263 kötés 1 497 348 db 70 092 303,00 HUF
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 06. 13:22
#12564
7 000 db 48,00 HUF 48,50 HUF 2 000 db
2 852 db 47,80 HUF 48,70 HUF 1 077 db
2 635 db 47,10 HUF 48,75 HUF 6 000 db
49 633 db 47,00 HUF 48,80 HUF 1 420 db
10 000 db 46,80 HUF 48,90 HUF 24 365 db
9 000 db 46,60 HUF 49,00 HUF 228 581 db
6 000 db 46,50 HUF 49,50 HUF 17 000 db
8 333 db 46,05 HUF 49,80 HUF 2 877 db
14 945 db 46,00 HUF 49,85 HUF 2 500 db
11 000 db 45,50 HUF 49,90 HUF 20 000 db
19 600 db 45,40 HUF 50,00 HUF 154 481 db
20 000 db 45,25 HUF 50,20 HUF 3 221 db
35 500 db 45,10 HUF 50,50 HUF 20 000 db
131 951 db 45,00 HUF 50,60 HUF 40 000 db
6 300 db 44,20 HUF 51,00 HUF 36 000 db
5 000 db 44,10 HUF 51,20 HUF 4 450 db
55 400 db 44,00 HUF 51,70 HUF 400 db
1 000 db 43,10 HUF 51,90 HUF 450 db
19 222 db 43,00 HUF 52,00 HUF 98 290 db
4 195 db 42,40 HUF 52,10 HUF 500 db
tomi140
tomi140 2019. 05. 06. 13:00
Előzmény: #12561  tomi140
#12562
47.7-en van. sorry. tévedtem egy tizedet :D
tomi140
tomi140 2019. 05. 06. 13:00
#12561
iceberg eladás van 47.8-on. feljebb feltöltve a könyv eladókkal. a 45-ön várakozóra önthetnek legrosszabb esetben, utána fel.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek