Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
hali
hali 2017. 06. 28. 23:06
Előzmény: #1237  Hathor
#1240
Mondjuk azt rólad se feltételezem,hogy egyedül csináltad a mai napot.Igaz kicsi kockázattal,de szinte végig (délután) 2 millió vagy pár 100k-val több vevő volt a 10-es könyvben...Mondom nagy kockázat nélkül,mert 14 millió szabad réazvénynél ez baromi nagy szám. Nem neszélve arról,hogy ennek a közkéznek a harmada legalább q5ft felett vette és veszzeségel nem is adja...
Hathor
Hathor 2017. 06. 28. 23:03
Előzmény: #1238  Hathor
#1239
Mivel lemerul a telom, en mara el. Yo8!
Hathor
Hathor 2017. 06. 28. 23:01
Előzmény: #1237  Hathor
#1238
Egyszer konzumban akartam onkotni, a nagy pakkomat TBSZre, de azt sem csinaltam meg, pedig szep kis adotol menekultem volna meg a triplazas utan.. na mindegy. Szoval ennyire nincs onkotesem. Nulla
Hathor
Hathor 2017. 06. 28. 22:59
Előzmény: #1234  Lastdeposit
#1237
Nem latok benne fantaziat. En tripla jutit nem fizetek ezert
Hathor
Hathor 2017. 06. 28. 22:58
Előzmény: #1232  sly36
#1236
Ok beszelnek rola tobbnyire. Ma kivetelesen most ide is irtam rola, meg a kispapirok topikba, mert azokban beszeltuk at. trump, land.... mindenhol felhozza.. es vallalom a hulyet aki beragad benne, mert minden nap feljebb megy, de milyem rossz nekem megy egy eve benne, miota 38tol vettem hat nagyon rossz 75on valoban :)
Lastdeposit
Lastdeposit 2017. 06. 28. 22:57
Előzmény: #1234  Lastdeposit
#1235
És én természetesen extrém illkvid papírokról beszéltem, ahol kötés sincs egész nap szinte.
Lastdeposit
Lastdeposit 2017. 06. 28. 22:56
Előzmény: #1233  Hathor
#1234
Na, erre akartam kilyukadni, hogy költségkímélőbb így dolgozni, hogy csak jutalékot fizetni, mint rv. árát, hogy lássák a legyek, hogy forgalom van, itt valami van és rárepülnek. De ez már tényleg Soros level 99.
Hathor
Hathor 2017. 06. 28. 22:54
Előzmény: #1229  Zsirosbeodon
#1233
De mi ertelme eladnom 7frtert es masikon megvennem ugyanazon aron?! Ugyanott vagyok, csak kozben ahanyszor atadom magamnak, annyiszor fizetem a jutalekot
sly36
sly36 2017. 06. 28. 22:52
Előzmény: #1228  Hathor
#1232
Este, meg napközben, napi 100+ hsz.-ben ugyanaz minden nap. :D
Hathor
Hathor 2017. 06. 28. 22:51
Előzmény: #1226  zsoltee77
#1231
Igy van.. ennyi. Meg a Konzumbol kapott zrts papiromert is sorba alltak otcn. Volt mar vevo ra.. nem adtam szimpatikus trader kollegamnak eladtam hivatalos szerzodessel.
hali
hali 2017. 06. 28. 22:50
Előzmény: #1223  Hathor
#1230
Én azért erre a 7.6-ra mérget nem vennéka helyedbe,ha csak rá nem segìtesz vételekkel.Ahhoz gyorsan fel kellene ugrania és pár száz k vételel oda kell tapasztania a vevőnek,max ìgy lenne esèlye nagyobb emelkedésre.Mai nap után hozzáteszem: SZERINTEM:)) Megnéztem összesen 48.5 millió tészvény van és ebből 34 millió a főtulinál.Maradt 14.5 szabadon(abból 500k saját részvény). Az ilyen 5-6ft-oknál (10-12-nél se sok)nem sok,kevés pénzel felvihetik/felviheted.
Zsirosbeodon 2017. 06. 28. 22:49
Előzmény: #1224  Lastdeposit
#1229
mivel a 2 számlának/fő nincs akadálya, ennek a stratégiának is van realitása. Játékpénz kell hozzá nem is kevés idő és hihetetlen türelem! szvsz
Hathor
Hathor 2017. 06. 28. 22:49
Előzmény: #1227  sly36
#1228
En tobbnyire mindig este irok. Illetve este mindig irok
sly36
sly36 2017. 06. 28. 22:48
Előzmény: #1223  Hathor
#1227
Már az összes topikban a nutex felfelé duma megy még éjszaka is? :DD
zsoltee77
zsoltee77 2017. 06. 28. 22:47
Előzmény: #1224  Lastdeposit
#1226
Ez nem a nutex topic, de mondtam már, hogy tök egyszerű. Mivel ott kevés a részvény, ha van elég szabad tőke - és neki van - nincs más teendő, csak kiporszívózza a szinteket. Amennyiben szerencséje lesz, vagy beindul magától, vagy jön valami új nagybüfi és lesz új tevékenység, vagy megegyezik a nagy tulajokkal az egész pakkra, ha azok esetleg megpattannának a tőzsdéről. Ennyi, kockázat nélkül nincs haszon.
Hathor
Hathor 2017. 06. 28. 22:45
Előzmény: #1224  Lastdeposit
#1225
Kivitelezheto, de minek?! Minden nap csak veszem. Egyebkent egy szamlan is megcsinalod. Beallsz eladni 7fton es amikor ott van, megveszed. En nem csinalok ilyeneket, az tutko. Sem egy szamlan,sem ket szamlan. Nekem mindig idegen az elado es vevo parom is
Lastdeposit
Lastdeposit 2017. 06. 28. 22:34
Előzmény: #1218  zsoltee77
#1224
Hát igen, én is ezt kérdeztem virágnyelven, de hát azt mond, amit akar. Sörpénzre jó leszek holnap én is. Még hogy nem lehet rajzolni chartot? Van egy bizonyos részvény, ahol sokáig egyszemélyes kereskedés zajlik. Ott aztán lehet szerintem rajzolni. De tényleg, majd megmondják a tapasztaltabbak, de ne értsd félre, én sokszor inkább kérdezek, mint állítok, mert sokat kell még tanulnom. Olyan technikailag nem kivitelezhető, hogy 2 számláról nyomja sokszor és fölfele srófol, optimalizálja a vételi-eladási szinteket Nutexban? Előfordulhat ilyen? Lehet benne ráció? Nem tudom, csak kérdezem. Na mindegy, biztos hülyeség.
Hathor
Hathor 2017. 06. 28. 22:31
Előzmény: #1218  zsoltee77
#1223
Holnap 7.6meglesz. ha senki nem borogat, en biztos nem fogok, mert vinni akarom tovabb.Nalam most csak nutex fix celaras 120ra, ami meg innen is dupla majdnem. De valszeg ott sem adom el, mert most kezd csak kitorni, es harom nap alatt ottl lehet. Annak meg mi ertelme lenne hetes chartra ott mar eladni 3.kitoresi napra?!
Törölt felhasználó 2017. 06. 28. 22:29
Előzmény: #1220  Hathor
#1222
Meg egy kicsit előbb lehet járatni mint egy bluet
Törölt felhasználó 2017. 06. 28. 22:28
Előzmény: #1220  Hathor
#1221
Ez is igaz. Néha a kevesebb több.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek