Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Zsirosbeodon 2017. 06. 29. 11:40
Előzmény: #1298  balage2
#1300
Realista? Kösz, ezen jót nevettem :))))
Törölt felhasználó 2017. 06. 29. 11:38
Előzmény: #1295  Törölt felhasználó
#1299
zordtelecom 2 ft kb amit ér vagyis 200
balage2 2017. 06. 29. 11:37
Előzmény: #1297  Hathor
#1298
Inkább realistának tekinteném. Brumm
Hathor
Hathor 2017. 06. 29. 11:36
Előzmény: #1295  Törölt felhasználó
#1297
Másik elvetemült ember :)
Hathor
Hathor 2017. 06. 29. 11:35
#1296
Na 120.000et vettem ma 6.2ön
Törölt felhasználó 2017. 06. 29. 11:35
#1295
mén vissza a helyére a mai tömések után 5-6 közé dupla füles bödönre nyammi nyamiii
Törölt felhasználó 2017. 06. 29. 11:30
Törölt hozzászólás
#1294
Hathor
Hathor 2017. 06. 29. 11:25
Előzmény: törölt hozzászólás
#1293
Te mindig látsz a jövőbe, tudod mi történik egy 2020ig tartó növekedési ciklusban :) Jajj ember. Nagyon zöldfülű vagy. A pillanatnak élsz, én meg előre gondolkodom
Hathor
Hathor 2017. 06. 29. 11:23
#1292
6.2ön kikaptam a 87ezres eladót
Törölt felhasználó 2017. 06. 29. 11:23
Törölt hozzászólás
#1291
Lastdeposit
Lastdeposit 2017. 06. 29. 11:23
Előzmény: törölt hozzászólás
#1290
:)
Törölt felhasználó 2017. 06. 29. 11:19
Törölt hozzászólás
#1289
Lastdeposit
Lastdeposit 2017. 06. 29. 11:16
Előzmény: #1287  hegemonia
#1288
Ma is limit lesz, ez már látszik.
hegemonia
hegemonia 2017. 06. 29. 11:09
#1287
senki nem ír semmit? pedig van forgalom...
Törölt felhasználó 2017. 06. 29. 11:02
Törölt hozzászólás
#1286
Hathor
Hathor 2017. 06. 29. 10:55
Előzmény: #1284  Hathor
#1285
Tegnap meg ATL 2ot, ma 15-20at, aztan megsem. Ez normalis viselkedes?!Lehet igy tradelni?!
Hathor
Hathor 2017. 06. 29. 10:49
Előzmény: törölt hozzászólás
#1284
Te mondtad reggel, hogy 15 lesz. Te beteg ember vagy. A masodperces tradek alapjan varsz irrealis szinteket
Törölt felhasználó 2017. 06. 29. 10:46
Törölt hozzászólás
#1283
Hathor
Hathor 2017. 06. 29. 10:31
Előzmény: #1281  hali
#1282
Jaja.. 6ala mar nem lesz ertelme adni. Akkor meg felfele kene menni
hali
hali 2017. 06. 29. 10:27
Előzmény: #1280  Hathor
#1281
elvileg a tegnap olcsóbban vett szintek elfogyhattak,lentebb nagyon én se várnám,de ki tudja...

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek