Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Bpali 2023. 11. 15. 12:37
#26320
Én is  kíváncsi leszek . De a délután az érdekes..Tegnap volt egy nagy speka . Ma meg nem leszek gép előtt  ...jósolni meg ott az otp topik😂
Yoakedvem 2023. 11. 15. 12:32
#26319
Kíváncsi leszek, ebből mi lesz ma, nagyobb emelkedésre számítottam
Lafotex 2023. 11. 15. 11:25
#26318
R:19.5 Forg:1.790.452db
Jocek 2023. 11. 15. 10:19
#26317
Szép mozgása van lehet belőle valami
Lafotex 2023. 11. 15. 10:06
#26316
A hasmenés jelei mutatkoznak sokakban!R:19.4
Törölt felhasználó 2023. 11. 15. 09:56
Előzmény: #26314  Yoakedvem
#26315
Nekem igy is kajakos és sanszos átmegyek 13. áig Appban.megy a vacilálás ,mi is legyen
Yoakedvem 2023. 11. 15. 09:31
Előzmény: #26313  Törölt felhasználó
#26314
Nagyon jó lenne
Törölt felhasználó 2023. 11. 15. 09:29
Előzmény: #26311  Yoakedvem
#26313
Akkor most indúl?
Törölt felhasználó 2023. 11. 15. 09:28
#26312
21.20r
Yoakedvem 2023. 11. 15. 09:25
#26311
lementek a résért
Törölt felhasználó 2023. 11. 15. 09:22
#26310
19.50r
Törölt felhasználó 2023. 11. 15. 09:09
#26309
  • Utolsó kötés időpontja: Ma 09:09
  • Utolsó kötés ár: 20,00 HUF (25 000 db)
  • Nyitó ár: 21,00 HUF Elszámoló ár: —
  • Max. ár: 22,40 HUF Min. ár: 20,00 HUF
  • Összforgalom: 42 kötés 700 290 db 14 662 283,00 HUF
Törölt felhasználó 2023. 11. 15. 09:08
#26308
8 500 db 20,10 HUF 21,00 HUF 8 440 db
48 200 db 20,00 HUF 21,40 HUF 31 000 db
1 000 db 19,80 HUF 21,50 HUF 15 000 db
1 000 db 19,70 HUF 21,90 HUF 10 000 db
2 600 db 19,50 HUF 22,00 HUF 22 580 db
Törölt felhasználó 2023. 11. 15. 09:07
#26307
20r
Törölt felhasználó 2023. 11. 15. 09:06
#26306
21r
Törölt felhasználó 2023. 11. 15. 09:04
#26305
22.40r
Törölt felhasználó 2023. 11. 15. 09:03
#26304
  • Utolsó kötés időpontja: Ma 09:03
  • Utolsó kötés ár: 22,00 HUF (165 db)
  • Nyitó ár: 21,00 HUF Elszámoló ár: —
  • Max. ár: 22,00 HUF Min. ár: 21,00 HUF
  • Összforgalom: 18 kötés 424 867 db 8 942 372,00 HUF
Törölt felhasználó 2023. 11. 15. 09:03
#26303
15 000 db 21,40 HUF 21,90 HUF 437 db
95 804 db 21,00 HUF 22,00 HUF 71 000 db
23 500 db 20,50 HUF 22,50 HUF 80 000 db
48 200 db 20,00 HUF 22,70 HUF 19 800 db
2 600 db 19,50 HUF 23,00 HUF 16 844 db
Törölt felhasználó 2023. 11. 15. 09:02
#26302
21.9r
Törölt felhasználó 2023. 11. 15. 09:01
#26301
21,00 HUF 235 702 db Ma 09:00:08 rés itt biztosan töltödik

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek