Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Zille 2023. 11. 16. 16:05
Előzmény: #26379  Zille
#26380
50 millióval -11%!Szép tömés volt.
Zille 2023. 11. 16. 16:04
Előzmény: #26378  Zille
#26379
Bingo.19,2
Zille 2023. 11. 16. 15:46
Előzmény: #26376  Bpali
#26378
Megy vissza 20alá.
Jocek 2023. 11. 16. 15:00
#26377
Azért ez csöppet túl lett húzva, majd pár nap múlva mehet tovább fel
https://invst.ly/12a0d3
Bpali 2023. 11. 16. 14:57
#26376
Spekák potyára vették... 
Lafotex 2023. 11. 16. 14:44
#26375
R:20.5 Forg:1.887.744db
bobi74 2023. 11. 16. 13:28
Előzmény: #26369  Yoakedvem
#26374
Elvitte a cica.
Lafotex 2023. 11. 16. 13:05
Előzmény: #26372  Lafotex
#26373
Valaki(k) nagyon szórja!
Lafotex 2023. 11. 16. 13:02
Előzmény: #26371  oxylant
#26372
R:21 de próbálkozik
oxylant
oxylant 2023. 11. 16. 12:57
#26371
Az igen.
Lafotex 2023. 11. 16. 12:50
#26370
R:21.9
Yoakedvem 2023. 11. 16. 12:42
#26369
Legjobb 5 vételi ajánlat
MennyiségÁr
765.43220,7
32.87920,5
17.90220,4
20.00020,3
31.40020,2
Legjobb 5 eladási ajánlat
MennyiségÁr
9.00021,2
18.00021,3
18.00021,4
14.00021,6
20.00021,7
Yoakedvem 2023. 11. 16. 12:38
#26368
Délután jó lenne ha megint felfelé mennénk 
Kosto769
Kosto769 2023. 11. 16. 12:34
Előzmény: #26364  Lafotex
#26367
Amikor pár hónapja 10 Ft körül járt az árfolyam és azt mondtam h jó lesz ez, lesz ebben fantázia , akkor itt páran erősen köpködtek, h lószart lesz.Ehhez képest egy duplázás sztem nem olyan rossz😊😉😂
Kosto769
Kosto769 2023. 11. 16. 12:31
Előzmény: #26364  Lafotex
#26366
Amikor pár hónapja 10 Ft körül járt az árfolyam és azt mondtam h jó lesz ez, lesz ebben fantázia , akkor itt páran erősen köpködtek, h lószart lesz.Ehhez képest egy duplázás sztem nem olyan rossz😊😉😂
hibaz 2023. 11. 16. 12:25
Előzmény: #26364  Lafotex
#26365
21--21,3
Lafotex 2023. 11. 16. 11:22
#26364
R:20.7
Lafotex 2023. 11. 16. 10:37
#26363
R:21.5
bobi74 2023. 11. 16. 10:36
Előzmény: #26361  Törölt felhasználó
#26362
Az valóban nem sok, de ezért is volt 10 Ft körül az árfolyam.
A tőzsde viszont a jövőt árazza,  nem a múlton kesereg. 
Törölt felhasználó 2023. 11. 16. 10:26
#26361
Üdv.A Bét honlapján az olvasható a céggel kapcsolatban: Alkalmazottak száma 2021-2022 (üzleti év végén) 1    Az nem valami sok. Vagy a többiek egyéni vállalkozóként dolgoznak? Valaki tud valamit?  Köszi.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek