Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2023. 11. 15. 08:56
Előzmény: #26298  Dodo34
#26300
Lehet ma realizálás lesz.ez sem kizárt.
Tomm01 2023. 11. 15. 08:56
#26299
megy utána a Nutex ahogy lenni szokott
Dodo34
Dodo34 2023. 11. 15. 08:46
Előzmény: #26297  pénzlesö
#26298
már kivette...nézegető...mnb
pénzlesö 2023. 11. 15. 08:41
Előzmény: #26294  Törölt felhasználó
#26297
Erős nyitás várható   23Ft on 430K
Yoakedvem 2023. 11. 15. 08:39
#26296
alakul a könyv:
Legjobb 5 vételi ajánlat
MennyiségÁr
465.92023
35.00021
58.50020
2.60019,5
20.00019
Legjobb 5 eladási ajánlat
MennyiségÁr
55.78219,5
20.00019,8
120.52020
25.00020,4
25.00020,9
Csibefasirt
Csibefasirt 2023. 11. 15. 08:39
#26295
Indit lat valaki? Ty
Törölt felhasználó 2023. 11. 15. 08:14
Előzmény: #26293  oxylant
#26294
Ma szeles nap van.nem kicsit.Holnap lenyugszik a szél.
oxylant
oxylant 2023. 11. 15. 07:10
Előzmény: #26292  Yoakedvem
#26293

USA  infla man, örület...🤣
Itteni placcon bármi lehet, ha hírekig viszik, akkor várja a piac, a nagy Őt!!🥲
Yoakedvem 2023. 11. 15. 07:00
#26292
Ma mire számítotok? Én reggel még veszek pár 10000 db-ot 
uttakarito
uttakarito 2023. 11. 14. 23:25
Előzmény: #26286  oxylant
#26291
Igen
Ekkora forgalommal nem vesznek spekára (szvsz)
quaestor1 2023. 11. 14. 21:35
Előzmény: #26289  Feca
#26290
Szólni kell a mozdonyvezetőnek menjen gyorsabban mert akkor nem lesz ki- be ugrálás.
Feca 2023. 11. 14. 20:48
#26289
Örülök hogy a hátsó vagonokban van élet 🙃..a hirtelen gyorsulás vagy lassulás a ki- be ugrálok miatt van ...
evazeller
evazeller 2023. 11. 14. 19:56
Előzmény: #26286  oxylant
#26288

a 18-as felrángatás után azt olvastam itt, a cég adott vissza, mert örültek a felrángatásnak
szóval csak óvatosan :)
evazeller
evazeller 2023. 11. 14. 19:53
Előzmény: #26286  oxylant
#26287
szerintem is tudatos a rángatás:)
oxylant
oxylant 2023. 11. 14. 19:46
Előzmény: #26285  evazeller
#26286

A lényeg, h.miért rángatják?!?!
Szerintem: nem véletlen!!😃
evazeller
evazeller 2023. 11. 14. 19:41
Előzmény: #26284  Yoakedvem
#26285

utoljára 18-ig rángatták, rossz vége lett
tegnapelőtt 13.7-volt és 14
nem tesz jót az ész nélküli rángatás sosem
Yoakedvem 2023. 11. 14. 19:18
Előzmény: #26283  Counter
#26284
Kifejtenéd? :)
Counter 2023. 11. 14. 19:15
#26283
Közgyűlési jegyzőkönyv 3. pont: SRV.
Bpali 2023. 11. 14. 18:19
Előzmény: #26281  Bpali
#26282
lehet hogy holnap felmegy de még a tartalom nem látszik mögötte....
Bpali 2023. 11. 14. 18:18
Előzmény: #26280  Bpali
#26281
utana lttam jo fej vesz tőlem is.._))

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek