Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Lafotex 2021. 02. 09. 10:43
#24360
30
Törölt felhasználó 2021. 02. 09. 10:26
Előzmény: #24358  Törölt felhasználó
#24359
azért remélem nem inditják ez is ma,mert kéne még venni 30 alatt
Törölt felhasználó 2021. 02. 08. 21:33
#24358
Jo lenne már itt is történne valami nemcsak a kamu.nutexbe is még mindig kamugyanus, aztán a végén az megy az egekbe?itt meg jo volna már valamit dobnia gácsinak.is
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 08. 21:01
Előzmény: #24355  don_king
#24357
Úgy legyen! 
Muszka1
Muszka1 2021. 02. 08. 20:34
Előzmény: #24355  don_king
#24356
Maradjon is tátva a szánk!
don_king
don_king 2021. 02. 08. 20:13
Előzmény: #24354  Heinczi
#24355
Lesz itt még csodálkozás! :)
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 08. 19:57
Előzmény: #24347  Törölt felhasználó
#24354
Azigen:)
Muszka1
Muszka1 2021. 02. 08. 18:45
Előzmény: #24348  Törölt felhasználó
#24353
Ajha de szép darabszám remélem komolyan gondolja.
oxylant
oxylant 2021. 02. 08. 17:48
Előzmény: #24351  Törölt felhasználó
#24352
Warum kaufst du nicht?
Törölt felhasználó 2021. 02. 08. 16:13
Előzmény: törölt hozzászólás
#24351
minek ez ide?
jajdejo 2021. 02. 08. 15:43
Törölt hozzászólás
#24350
Törölt felhasználó 2021. 02. 08. 14:35
#24349
2 120 db 29,4 HUF 29,7 HUF 4 950 db
2 000 db 29,3 HUF 29,8 HUF 30 025 db
6 425 db 29,2 HUF 29,9 HUF 1 900 db
2 000 db 29,1 HUF 30,0 HUF 65 551 db
279 300 db 29,0 HUF 30,5 HUF 87 981 db
Törölt felhasználó 2021. 02. 08. 14:35
Előzmény: #24347  Törölt felhasználó
#24348
fu gyorsan betettem valaki villantott
Törölt felhasználó 2021. 02. 08. 14:33
#24347
2 120 db 29,4 HUF 29,7 HUF 4 950 db
2 000 db 29,3 HUF 29,8 HUF 30 025 db
6 425 db 29,2 HUF 29,9 HUF 1 900 db
2 000 db 29,1 HUF 30,0 HUF 65 551 db
1279 300 db 29,0 HUF 30,5 HUF 87 981 db
Törölt felhasználó 2021. 02. 08. 14:32
Előzmény: #24345  Törölt felhasználó
#24346
megjött a puffer
Törölt felhasználó 2021. 02. 08. 14:32
#24345
2 120 db 29,4 HUF 29,7 HUF 5 000 db
2 000 db 29,3 HUF 29,8 HUF 30 025 db
6 425 db 29,2 HUF 29,9 HUF 1 900 db
2 000 db 29,1 HUF 30,0 HUF 65 551 db
279 300 db 29,0 HUF 30,5 HUF 87 981 db
Törölt felhasználó 2021. 02. 08. 14:29
Előzmény: #24343  Törölt felhasználó
#24344
pakolják eladásit ,jöhet a rali
Törölt felhasználó 2021. 02. 08. 14:28
#24343
2 120 db 29,4 HUF 29,7 HUF 5 000 db
2 000 db 29,3 HUF 29,8 HUF 30 025 db
6 425 db 29,2 HUF 29,9 HUF 1 900 db
2 000 db 29,1 HUF 30,0 HUF 65 551 db
9 300 db 29,0 HUF 30,5 HUF 87 981 db
Törölt felhasználó 2021. 02. 08. 10:04
#24342
29.8
Törölt felhasználó 2021. 02. 08. 08:48
Előzmény: #24340  gassly65
#24341
ez mi

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek