2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Könyvvizsgáló nem oszt nem szoroz. Nutex teli van pénzzel, nord zsebe meg üresebb mint itt bárkié. Hiú ábránd irreális emelkedést várni de ha neked ettől jobb, 1000 lesz!
Ez a konyvvizsgalo kerdes érdekes. Ugyanaz mint nutex. Miért? 1. Gácsi akart újat, bírságok miatt, és megnézte nutexnál ki van, dontott. 2. Konyvvizsgalo marketinget, hogy neki van tapasztalata hasonló méretű tőzsdei céggel, nyomott áron elvállalta. 3. Nem véletlen, hogy pont oda. Akkor viszont ide is ráeresztődik speka tőke, 80-120 árfolyam. Azért érdekes ez, mert a Békéscsabai konyvvizsgalonal van nord, és minden, ami a gácsi-tarány kombihoz tartozik. Ha nord függetlenedik, és a többi nem megy vele, akkor itt lesz valami.
Szerintem előbb-utóbb eladják mint a többi vegetáló kicsit egy tőkeerős, ambiciózus nagykutyának. Mindenki azzal járna a legjobban. Persze kérdés az ár, mert mindenki a legjobban szeretne járni.
Pfff... nem tudom. Ismerhetik egymast... Gacsi nagy speki, szerintem. A Dohany 20 a lakcime? Most nem talalom. A reszvenyek szama lassan, de emelkedik. Mit akarnak ezzel a ceggel? Jelenleg mire hasznaljak? V fogjak? Otletek?
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15