Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
oxylant
oxylant 2021. 01. 13. 05:35
Előzmény: #23945  Lafotex
#23960

Halihó!
Látom a gőzöst még mindig szervizelik...
Sinre teszik eszt is nemsokára, hogy sokan utazzanak velünk, a száguldó magasságba!
Szép napot mindenkinek!
😁👍🌝
Törölt felhasználó 2021. 01. 12. 18:36
#23959
ugy nézem jön a nagymenet itt is idövel,figyelni
Törölt felhasználó 2021. 01. 12. 15:20
#23958
28
Törölt felhasználó 2021. 01. 11. 09:29
Előzmény: #23956  Heinczi
#23957
hadd lobogjon a hajunk
Heinczi
Heinczi 2021. 01. 11. 09:26
#23956
Haladjunk, haladjunk.
Törölt felhasználó 2021. 01. 11. 09:23
#23955
4 000 db 28,2 HUF 28,8 HUF 2 900 db
1 075 db 28,1 HUF 28,9 HUF 9 529 db
44 750 db 28,0 HUF 29,0 HUF 52 050 db
1 000 db 27,8 HUF 29,5 HUF 2 920 db
4 358 db 27,2 HUF 29,8 HUF 20 000 db
Törölt felhasználó 2021. 01. 11. 09:23
#23954
29.ma 30 felett
Törölt felhasználó 2021. 01. 08. 18:07
#23953
27.8 csudijo
Törölt felhasználó 2021. 01. 08. 16:33
#23952
ledobálták hát ja péntek van
tommy.b.goodie 2021. 01. 08. 16:33
#23951
ez szégyen.
pénzlesö 2021. 01. 08. 16:05
Előzmény: #23949  miminc
#23950
28,8
miminc 2021. 01. 08. 16:04
#23949
Real?
Törölt felhasználó 2021. 01. 08. 16:00
Előzmény: #23944  Törölt felhasználó
#23948
aztán mi lesz.? ledobálja vagy tökeemelés
Törölt felhasználó 2021. 01. 08. 15:57
Előzmény: #23946  Törölt felhasználó
#23947
29
Törölt felhasználó 2021. 01. 08. 15:54
Előzmény: #23943  Törölt felhasználó
#23946
hopp, 50k.
még 2-3 ilyen és 30
Lafotex 2021. 01. 08. 15:53
#23945
28
Törölt felhasználó 2021. 01. 08. 15:44
Előzmény: #23943  Törölt felhasználó
#23944
Hali is zsákolja az őrmesterét, lassan 20% fölé megy. Aztán elszáll a papír, mert nem marad csak kevesebb mint 5% közkéz
Törölt felhasználó 2021. 01. 08. 15:40
Előzmény: #23941  Törölt felhasználó
#23943
100k-t ha belevesznek, jönnek utána a spekik. hozaméhség van. 
Lafotex 2021. 01. 08. 15:35
Előzmény: #23940  Törölt felhasználó
#23942
Az a gond hogy ezt is ugyan az a csapat mozgatja mint a Nutex-et,meg a Deltàt szerintem!:-(
Törölt felhasználó 2021. 01. 08. 15:32
Előzmény: #23940  Törölt felhasználó
#23941
könnyü a fenét

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek