Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2021. 01. 15. 10:14
Előzmény: #24118  Törölt felhasználó
#24120
dupla fül lesz meglátja,
Törölt felhasználó 2021. 01. 15. 10:13
#24119
hathorék megveszik ugyis 40 ig szabad az ut
Törölt felhasználó 2021. 01. 15. 10:13
Előzmény: #24116  raus
#24118
https://kepkuldes.com/image/1yfFbm
porrá tört a fülesbögre? :)
Törölt felhasználó 2021. 01. 15. 10:13
Előzmény: #24116  raus
#24117
mi a 10?
raus 2021. 01. 15. 10:12
Előzmény: #24113  Törölt felhasználó
#24116
Max 10 lehet??!!
Törölt felhasználó 2021. 01. 15. 10:10
#24115
A csökkenő trend során a Bullish Engulfing egy új mélyponton lévő nyílást ábrázol, és az előző gyertya nyitott állapotában vagy felett záródik. Ez azt jelzi, hogy a csökkenő trend elveszítette lendületét, és a bikák erősödhetnek.
Törölt felhasználó 2021. 01. 15. 10:09
Előzmény: #24112  Lafotex
#24114
ha lenne sok pénzem most nordot és setet vennék,sokat de nincs már
Törölt felhasználó 2021. 01. 15. 10:08
#24113
MeghívóA NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1074 Budapest, Dohány utca 12-14.) Igazgatótanácsa ezúton értesíti a tisztelt Részvényeseket, hogy a Társaság rendkívüli közgyűlés hív össze2021. év februárhó 15. napján14:00 órára.A közgyűlés megtartásának helye: 1074 Budapest, Dohány utca 20.4. em.A közgyűlés megtartásának módja: személyes jelenléttel.
Lafotex 2021. 01. 15. 10:08
Előzmény: #24111  Törölt felhasználó
#24112
Ùgy legyen! :-)
Törölt felhasználó 2021. 01. 15. 10:07
Előzmény: #24110  Lafotex
#24111
valakik mennek setbe nem csodálom,majd mások jönnek ide ,itt is lesznek hirek,most már
Lafotex 2021. 01. 15. 09:57
#24110
28.5! 55k borìtàs!
Heinczi
Heinczi 2021. 01. 15. 09:52
#24109
Most voltam dohány 12-14-nél 
Nincs kiirva a ceg neve már most sem 
Lafotex 2021. 01. 15. 09:42
Előzmény: #24107  Törölt felhasználó
#24108
28.8
Törölt felhasználó 2021. 01. 15. 09:28
Előzmény: #24106  Lafotex
#24107
azt hittem 38 :)
Lafotex 2021. 01. 15. 09:24
#24106
29.3
Lafotex 2021. 01. 15. 09:08
Előzmény: #24104  miminc
#24105
30.7
miminc 2021. 01. 15. 09:06
#24104
Nyitó?
richman
richman 2021. 01. 15. 08:31
Előzmény: #24102  Törölt felhasználó
#24103
Van még valami amit nem írtál le?
Törölt felhasználó 2021. 01. 15. 08:26
#24102
Épeszű ember mért venne ilyem céget, ahol a repülős cég tulaja már 10 éve Beltav tulaj és nem akar idehozni semmit, évi 100m veszteség a fix ami jár a részvényeseknek, milyen jövőt árazzon a piac, angliai terjeszkedés miközben Vibert használ mindenki, több éve a hitetés megy, reenger....
Törölt felhasználó 2021. 01. 15. 08:23
#24101
Minek várni a csodát, inkább fektess VmWare-be amiben van +30% felfelé, a Dell nem véletlenül szerezte meg jó pár éve. Itt semmi információ nincs se bevétel se motivált vezetés!

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek