Nem lőtték ki emberEK szemét, nem lőttek békésen ünneplő tömegbe. Mert nem volt békés a tömeg. Ez csak helyesbítés. . A "Rosszabbul élünk, mint 4 éve" szlogen nyilvánvaló hazugság volt. Lásd reálbérek, lakásépítések abban a 4 évben. Kb, mint most. Tehát igenis hergelés volt. . 2006: Én arról beszélek, ami utána jött. A kommunikáció. Nem a zavargásokról. . A Bajnai-féle bizonyítottság a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden ezzel kapcsolatos perét megnyerte, tehát valójában az ellenkezője bizonyított. Pont amiatt gyűlöletkeltés, hogy a bíróságon minden ezzel kapcsolatos állításban neki lett igaza, azaz hazudtak róla. Folyamatosan. . "tudod mi a gyűlöletkeltés? az, ha én itt most azt írnám hogy xy fórumozóról én véletlenül tudom hogy konkrétan ki, hol lakik, és azt kérném itt hogy aki egyetért velem az jöjjön el ma este, várjuk meg és lincseljük meg! vagy az ha azt írnám, aki őt ma este meglátja, az mondjuk rúgja jól tökön minimum." - nekem az a gyűlöletkeltés, amikor valakiről olyan híresztelést terjesztenek, amely alapján negatívan ítélik meg utána alaptalanul. (De akár alappal is). Amit te írsz, az is létezik, erőszakra uszításnak hívják.
"Rosszabbul élünk, mint 4 éve" - ennek semmi köze a gyűlöletkeltéshez. levontak egy következtetést a hétköznapi tényekből. hogy igazuk volt vagy sem, ki-ki eldöntötte magában 2006-tól "Gyurcsány takarodj" - ez azért nem volt gyűlöletkeltés, mert embrek szemét lőtták ki okt. 23-án, aki nem hiszi nézze meg a You tube-on a Megsebzett ünnep című dokumentumfilmet! tehát: te belemagyárzhatod ebbe h. ez gyűlöletkeltő lett volna, de erről szó sincs: az emebrek ezzel reagálták le azt hogy 1. szemükbe hazudott gátlástalanul sőt csak a konvergenciszámokkal (is) a min elnök, másrészt pedig kimondta a tiltakozóknak hogy majd hazamennek ha megunják a tiltakozást = a szemükbe röhögött ahelyett, hogy lemondott volna! mert oylan utoljára csak a Rákosi diktatúrában volt hogy békésen ünneplő emeberk közé lőttek lovasrendőrök, időst és nőket sem kímélve, országgyűlési képviselőt vertek meg stb., amin Kuncze G-nak volt vastag bőr a pofáján azzal gúnyolódni, hogy Révész Mártíriusznak gúnyolta ki a megvert képviselőt, aki senki ellen nem alkalmazott ott semmiféle erőszakot, csak épp ott volt a tömegben! 2009: "Libajnai" - no ennek sem volt semmi köze a gyűlöletkeltéshez, hiszen bizonyítható, hog y a Bajnai Gordonka "szakértelme" = elégtelen intézkedései miatt jópár libatenyésztő lett öngyilkos, akikkel Gordonkának egyszer még el kell majd számolnia, mert átvitt értelemben azoknak az emebreknek a haláláért ő a felelős a mai napig is! tehát ne hozd a formád és ne kezdd el keverni a szezont a fazonnal, mert más az ha jogos indulatot váltanak ki az emebrekből és arra reagál a tömeg hevesen - és más az, ha pusztán csak arról van szó hogy vki nem demokrata és nem tudja elfogadni egy demokratikus választáson eleszenvedett vereséget! tudod mi a gyűlöletkeltés? az, ha én itt most azt írnám hogy xy fórumozóról én véletlenül tudom hogy konkrétan ki, hol lakik, és azt kérném itt hogy aki egyetért velem az jöjjön el ma este, várjuk meg és lincseljük meg! vagy az ha azt írnám, aki őt ma este meglátja, az mondjuk rúgja jól tökön minimum..
Ki kezdte? . "Rosszabbul élünk, mint 4 éve" . 2006-tól "Gyurcsány takarodj" . 2009: "Libajnai" . Húúú, és sikerült egy Orbán fejével focizást találnod a milliárdokból nyomott lejáratókampányokkal szemben. Te nagyon ügyes vagy. És csodálatos következtetést tudsz belőle levonni.
kormányzati = szürke hétköznapi politikától nem is lehet békejobb nyújtást elvárni (nem nagyon), mert a hatalmat meg is kell tartani, de: ne kerüld meg a lényget, azt, hogy ki is kzdte az igazi gyűlölködést? ki focizott az ellenfél párt elnökének a levágott fejével? ki vonul fel azzal hogy orbán egy g..i? nos: ha te lennél a miniszterelnök és a te fejeddel fociznának meg menne ezerrel a gyűlöletkeltés ellened pl. a facebookon is, akkor te tudnál rá békejobbal reagálni? ám: ennek allenére a békement szervezői és felvonulói mégis - bármennyire hihetetlen - épphogy békejobbot nyújtanának, -tanak immár 8 éve a másik oldalnak. erre legjobb példa a magyar művészeti akadémia létrehozása volt, hová mindne magya rművész meg lettt híva, Kerényi Imre lett ennek főideológusa aki maga is egy ex balliberálsi és a mai napig is midnehol elmondja, az akadémi bárki számára nyiotott, hogy megszűnjenek a szekértáborok - csakhogy: itt jön az amire céloztam, az , hogy egy schillingnek vagy egy Alföldinek, stb. , a demokráciaértelmezésébe az nem fér bele, hogy a másik odla is hatalomra kerülhessen! ezért nem fogadták el az akadémia hívását, hanem durciból és sértődöttségből csak fikázták, gúnyolták és lejáratták ahol csak tudták.. miért is? mert nem demokraták! ezen nincs mit tovább ragozni
Így van. A 3 millióból jut a megyei jogú városokba, sőt Budapestre is, a hívőkből pedig az élelmiszer segélyt váró északkeleti zsákfalvakba is. Az élet ilyen bonyolult. (Egy jellemző videoriportot és egy magyarázó diagramot ajánlottam mindenki figyelmébe, aki bele akar látni a valóságba, és nem csak akadémikus szinten akar értekezni a témáról. Nem mintha ezek mindent megmagyaráznának).
"a vesztes fél és oldal (a balliberálisok)" - a legerősebb ellenzéki párt a Jobbik... . "ők semmiféle békejobbot nem tudtak és tudnak elfogadni" - Őőő, hát, mert senki nem is nyújtott és nyújt békejobbot. Ennek inkább épp az ellenkezője igaz. Közjogi méltóságaink kommunistáznak, az ellenzéki vezetőket kézzel irányított médiában alpári stílusban és összehangoltan járatják le (Botka, Vona, Hadházy, stb.). Ez minden csak nem békejobb nyújtás.
Tévedsz, a gyűlöltkeltést orbáncod kezdte el 2002-ben, mikor kikapott a választásokon. 2006-ban is ő volt az aki fellázitotta a csürhét! Valszeg neked ennél több kellene, hogy ezt megértsd!
kis fenntartásokkal, de lényegében egyetértek Sanka azt nem érti, és nagyon nem érti: 1. a magyarok közti gyűlölködés magvait a Kádárrendszer vetette el azzal a stratégiával hogy az volt mondva akkor a mygar népnek: "kuss a politikához fogd be a pofád és kussolsz akkor cserébe adunk neked háztájit, gmk-t, gürcölhetsz másodállásban és akkor a Wartburg helyett 'szuper Ladát' is vehetsz, gyrapodhatsz anyagilag = ezt komolyan is vette a mygar és lelkileg elezsgényedve jött az anyagias gondolkodás = akinek többje van az biztos rohadt seggnyaló/pártnyomott/csókos tehát dögöljön meg mielőbb, pfujj, de sebaj majd lenyomjuk, keresztbeteszünk neki, kinyírjuk, stb. 2. Sanka szegénykém még mindig nem érti, hogy a 2006-2009-es esmények (főleg az öszödi beszéd) miatt 2010-re látrejött egy új többség, amely azóta is vezet minden közvéleménykutatást minden intézetnél, és értelem szerűen megynert minden választást - ha tetszik ez sankának ha nem, demokrácia = a választáson résztvett emeberek többségének uralma a szintén résztvettek kisebbsége felett! 3. Sanka azt nem érti leginkább: a vesztes fél és oldal (a balliberálisok) ezt a katasztrofális 2010-el indult kudarcsorozatot azóta sem tudták elfogadni, nem tudnak beletörődni, mert nem demokraták! ők semmiféle békejobbot nem tudtak és tudnak elfogadni mert szerintük csak az a demokrácia , ha ők vannak hatalmon! Sanak fiygelmébe a tárógondolat: sanka nézd meg, milyen feliratokkal szokott vonulni a békemenet: olyasmikkel pl. hogy "a haza minden előtt" de olyannal sohasem, hogy pl. "Gyurcsány egy g..i"! sanka , itt van a különbség! a békement fő jelszava az volt kezdettől fogva hogy "hiszünk a szeretet és az összefogás erejében" (mármint a 2009-09-ig létrejött új többség hiszi ezt) - míg a másik, gyűlölködő oldaltól csak annyira telik hogy "orbán takarodj", "orbán egy g..i", vagy arra hogy bajnai egy demonstárcóján még a 2014-es kampányban felállították az Orbánszobrot, levágák a fejét amivel a szánalmas rapper elkezdett focizni szórakozásból, a pőre és hamisítatlan gyűlölet elemi megnyilvánulásaként. 4. sanka, azt hogy totál félreérted a helyzetet mi sem bizonyítj jobban, mint az LMP bukása: azért bukdácsol az LMP mert az emebrek tudják, és jól tudják: a politika sohasem lehet más! = mindig lesz korrupció is, hatalommal való visszaélés is, mert a politikát (is) emerek csinálják, az ember pedig: gyarló = esendő, mag fel hajlik a keze és ahatalom szükségszerűen megváltoztatja, ez 1000 ébve így van és rendszer illetve korfüggetlen! tudják ezt az emebrek és ezért van beárazva ez már a választások eredményébe 2010 óta: az, hogy aki elhiszi hogy itt majd valaha is bárhol is "jöhetnek a tiszta kezek és akkor erkölcs meg nemlopás lenne és mindenki becsületes", no abból soha semmi sem lesz, mert mese habbal! lásd a francia példát: a nyga forradalom egykori jelszavai ma (is) a porban hevernek: szsbadság úgy ahogy van, egyenlőség gyakorlatilag nincs, na és atestvérigég?! :-) no itt már nem érdems folytatnom, mert ez már a vicckategória lenne...
"a 3 millió mélyszegény, többnyire iskolázatlan, információtól elzárt ill félrevezetett embert" Még Budapesten is kapott a fidesz 38%-ot. És akkor ehhez jönnek még az olyan vérfideszes, fejlett városok, mint Győr vagy Sopron. Ezeken a helyeken messze nem lehet azt mondani, hogy nem férnek hozzá más véleményhez. majdnem minden lakásban van internet, kábeltévé, az ellenzék is jelen van, akciózik. Ennek ellenére rengetegen a fideszre szavaznak. Itt kérem milliós nagyságrendben szavaztak úgy a fideszre, hogy volt lehetőségük tájékozódni, és sokan tájékozódtak is. És a fideszt választották.
Egyrészt ezt csak azzal a társadalommal lehet megcsinálni, amelyik engedi magát heccelni. Másrészt ez nemcsak a fidesz kormánynak köszönhető, a ballib kormányok a náci, fasiszta kártyát játszották ki a gyűlöletkeltésre, aminek szintén felültek a magyarok. Széchenyi is megmondta már régen, hogy a magyar mentalitás ilyen.
Azt hiszem nem látod a teljes képet. Amit általában írsz az egy nagyon szép értelmiségi, humánus megközelítés. Innen nézve igazad van, inkább neked mint sanka-nak, mert nem lehet kategorikusan elitélni azt a 3 millió mélyszegény, többnyire iskolázatlan, információtól elzárt ill félrevezetett embert, akik az elvakult "hívők" szavazatain felül (velük találkozhatsz itt a fórumon), hozták a fidesznek a 2/3-hoz szükséges többletszavazatokat. Velük csak egy-két eltévedt újságíró találkozik: https://n1tv.hu/itt-a-nagy-fidesz-titok Itt pedig mindez számokban (igérem utoljára). https://www.policyagenda.hu/elemzesek/2018/tarolt-a-kormanypart-a-kozmunkas-telepuleseken/#.Wtb3fJcuBQI
a "mi vagyunk a többség "mozgalom" még csak a 3. tüntetésénél tart de máris befuccsolt. pojáca szervezők akik már az első tüntetés után egymásnak estek a facebookon hiteltelen előadók a beígért sztárok, színészek, művészek egyike sem vállalta a szereplést az -amatőrizmus- minden negatív felhangja igaz rájuk már a nevük is hazugság az egész közröhej
Sajnálatos. Szerintem túldramatizálod a helyzetet. Természetesen gond, hogy mérhetően rossz az egészségügy, az oktatás, az is látszik, hogy óriási médiát irányít a kormány, amivel befolyásol, azzal is foglalkozni kell, hogy az Alkotmánybíróság, ÁSZ, Ügyészség függetlensége csorbult a volt fidesztagok beültetésével, a népszavazás intézménye a 0 közelébe gyengült, hogy a közbeszerzések irányítottak, és ezáltal a kiválasztott kör gazdagszik, ráadásul csökken a gazdaság versenyképessége, innovativitása. De például rendben tartják a költségvetést, jól láthatóan erőteljesen foglalkoznak a határon túli magyarokkal, a sportnak soha nem volt ilyen jó dolga, gazdaságilag jelenleg jóval ellenállóbb az ország, mint 10 éve, rengeteg ember jól járt a kormány különféle intézkedéseivel. . Szóval vannak itt nagyon jó, és aggasztó dolgok is, azt erős túlzásnak gondolom, hogy tönkre tennék az országot. Az inkább 2004-2006-ban volt, amikor aztán tényleg nem volt valódi kormányzás. . Mivel sok ember meg tudja mondani, hogy miért szavazott a fideszre, és a magyarázata logikus is az ő szempontjából, nem tartom jó dolognak bárkit is elítélni ezért. Az egy sokkal szimpatikusabb megközelítés számomra, hogy ismerjük el, mit csinált jól az Orbán-kormány, de mutassuk meg mit csinál nagyon rosszul, és mutassuk meg, hogyan lehet ÖSSZESSÉGÉBEN jobban csinálni.
De hát pont ezen kellene túllépni. Tök mindegy, ki kire miért szavazott, azt el kell fogadni, tiszteletben tartani. Emiatt a legkisebb mértékben sem lehet elítélni senkit.
"A 3. "Mi vagyunk a többség" tüntetésen ugyanazok a fő felszólalók (Gyetvai, Lukácsi), ugyanazok a fő gegek (világító mobilok lengetése, utalás régi Orbán-mondatokra) és ugyanaz az üzenet (egységes ellenzék kell) volt, mint az előző kettőn. A létszám csekélyebb volt, és az ismertebb politikusok közül is csak Gyurcsány Ferenc tűnt fel a tömegben, igaz ő több tucatnyi, DK-s lufikat tartó szimpatizánssal érkezett.Bő egy órányi tüntetés után jégeső zúdult a Kossuth térre, így sokan hazamenekültek, a színpadon nem folytatódtak a beszédek. A maradó tüntetők viszont egy időre erőre kaptak, a Parlament lépcsőjénél skandáltak, miközben az érkező és felsorakozó rendőrökkel néztek farkasszemet.A lendület nem tartott túl sokáig, este nyolc körül elkezdtek elszivárogni az emberek, háromnegyed kilenckor már több rendőr volt a helyszínen, mint demonstráló, és a skandálások is befejeződtek, csak néha, rövid időre harsant fel kormányellenes rigmus pár embertől."
NAPI POLITIKA 2018-2022 - cenzúra nélkül