Tök jó a kérdés. Topicgazdaként elsőnek válaszolok is. És nem csak a végeredményt írom le. . 2014-ben azt gondoltam: NEM. Mert 4 év Fidesz kormány (és az azt megelőző 8 év szoci kormány) után így tűnt: nincs olyan ellenzéki párt, aki mellett egyértelműen ki tudnék állni, és van annyi valóban értelmes és jó (legalább szándék szintjén) Orbánék lépéseiben, ami miatt azt tudom mondani, hogy bár nem szavazok rájuk, de bármi áron nem is akadályozom meg a hatalmukat. Ha ezért még 4 évük lesz, akkor legyen meg a 8 év nekik is, úgyis annyit hivatkoztak "azelmúltnyócév"-re... 2014-ben tehát elmentem szavazni, de pont ezekért teljesen tudatosan érvénytelen szavazatot adtam le: áthúztam és ráírtam, hogy egyik se. . 2018-ban azt gondolom: IGEN. Az ellenzék ugyan csak picit lett jobb (lett pl. új kezdeményezés, az LMP markánsabb lett, a Jobbik finomabb), Orbánék viszont SOKKAL ROSSZABBAK LETTEK. Olyan károkat okoztak/okoznak, ami már most is nehezen és nem egy ciklus alatt helyrehozható. Olyan szinten épült ki a saját haveri "kapitalizmusuk" (komcsi oligarcha rendszer), hogy az oroszok, ukránok megirigyelhetnék. Olyan szintre süllyesztették le az állam-polgár viszonyát, hogy felháborító hülyének nézés, hazudozás folyik. Olyan szinten avatkoznak be az élet minden területén, hogy a komcsi időkben se volt már ilyen ('70 után). Komcsi szintű centralizált szétosztás, komcsi szintű egyre hazugabb propaganda, az állam-apparátus teljes kézivezérelt Fideszesítése zajlik, totális egypártrendszer, teljes kontroll nélküliség és határtalan, gátlástalan korrupció! Ezt egészen egyszerűen nem szabad hagyni. Mert ha hagyjuk, egyre durvább folytatása és mégdurvább vége lesz. . Tehát a válaszom: nincsen ellenzéki finnyáskodásom már, egyéniben a legerősebb ellenzéki jelöltre szavazok és erre bíztatok mindenkit.
nem biztos, hogy nem kéne hagyni a fideszt bebukni egyrészt, kizárt, hogy bármelyik párt elfogadná a másik miniszterelnökét másrészt, kizárt, hogy ne jöjjön egy komoly globális visszaesés, a balhét nem az ellenzéknek kellene elvinnie...
Közvetlen VÁROMÁNYOSI JOG Kósát szegényt nagyon megvezették na persze én is bele álltam volna na most se pénz se posztó DK-ás Helmeci mint védő kimossa a csajszit... olíkai színezettel egyetembe!!!
részesülőt tudjuk, felajánlót megint MI AZ ÖRÖKSÉG KÖRVEZLEN HOZZÁTARTOZÓI VÁROMYÁNYOSI JOGA Na nelítikai köntösbe,, nevetséges,,m csigázlak Innen nézve nincs ott semmi örökség,, A mások nagyon rágják ezt a csontot polítikai befolyással feltöltve,, Ki van színezve!! Na kérem mohóság megint kinél áll meg!! Aki híreket csinál belőle!!! Na meg kaptad ítt van ,, Örüljél.. nem zsalollak,,
Tényleg ennyire nem látod át a dolgokat, vagy csak a pártmunkád végzed ennyi baromság összehordásával, amiket folyamatosan leírsz?! Az első lehetőség fenállása - aminek megnyilvánulását nap mint nap láthatjuk a tv2-n, m1en, a Habony médiákban, illetve hallhatjuk és olvashatjuk mindenhol - szóval tipikusan annak a klinikai esetnek a példája, mint amikor annak idején Sztálin milliók kivégzését rendelte el saját kezüleg, mégis a halálra ítéltek az utolsó percig éltették és hittek neki feltétel nélkül, és 1000%-ig biztosak voltak abban, hogy a nagy vezér tudta nélkül teszik velük azt, amit... Dehát tudjuk, hogy a mai modernnek nevezett emberek agyát egyre könnyebb mosni és hülyíteni, mert lusták gondolkodni, megvizsgálni, értelmezni, utána nézni, hiszen az olyan fárasztó és uncsi. Ezért minden készen és azonnal kell nekik, és maximálisan erre épít a propaganda rendszere (amit sajnos anno Hitler vitt tökélyre az ismert eredménnyel) . Ajánlom mindenki figyelmébe a Nat Geo műsorán folyamatosan sugárzott "A náci párt felemelkedése" c. dokumentum filmsorozatot! Elképesztően megdöbbentő, riasztó hasonlóságokra, manapság újra alkalmazott tömegmanipuláló módszerekre tud felfigyelni, ráeszmélni a figyelmes néző a mai világban és főleg kishazánkban zajló szituációk és események, valamint a filmben bemutatottak között. https://port.hu/adatlap/film/tv/a-naci-part-felemelkedese-the-rise-of-the-nazi-party/movie-150165 Tudom-tudom, a Piramis meg a Drágám add az életed jellegű műsorok sokkal jobbak, ott csak bámulni, izgulni meg vihogni kell..
Törölt felhasználó2018. 03. 27. 00:48
#2032
"Te vagy az utolsó, a legutolsó szavazó.
És tudod, hogy a te szavazatodtól függ az egész választás kimenetele.
Ezen az egyetlen vokson. Látod az országos kivetítőn, hogyha az általad
elutasított, de legesélyesebbnek tartott ellenzéki jelöltre adod a
szavazatod, akkor nyer az ellenzék, és bekövetkezik a kormányváltás. Ha
nem, akkor marad a kormány. Minden kamera, minden szem rád tapad. Ebben az esetben mit tennél?" (Bruck András fb oldaláról)
Hagy már a """"lózungomt csak miért bántanék bárkit neki úgy tetszik megközelitőleg felelj a kérdésre.. na prsze illene tudni illene hát azért már minek mondjk minősítést,, Mi az ÖRÖKSÉG erre válaszolj,,ség... franc nem jó adja be a gép a bötúket Ne monotorizálj...
"magamra nézve én simán igyé tanultam,,, na meg annyit is ért" Hát, szórod az öngólokat:) Kivételesen egyetértek, sőt, a tiéd szerintem még annyit se ért...
"Láttam olyan okiratot, ami arról szólt, hogy Kósa Lajos is
előnyben részesül" - jelentette be az csengeri háztartásbeliként
emlegetett Szabó Gáborné ügyvédje, Helmeczy László az ATV-ben. Helmeczy egyúttal a DK képviselő-jelöltje Nyíregyházán.
A hvg.hu a műsor után beszélt Helmeczyvel, aki azt állítja, egy olyan
ajándékozási szerződésről van szó, amelyen ügyvédi ellenjegyzés van,
vagyis nem közokirat, hanem egy "teljes bizonyító erejű magánokirat."
A Helmeczy által emlegetett, de a műsorban általa be nem mutatott,
állítása szerint 2016. év elején született szerződésen az ügyvéd szerint
Kósa Lajos és Szabó Gáborné aláírása is szerepel, az előny nem pénzt,
hanem "egyebet" jelent. Hogy mi ez az egyéb, arról Helmeczy nem akart
beszélni, ahogy annak értékét sem árulta el, de még a nagyságrendjét
sem. Arra hivatkozott, hogy azt nem tudja megsaccolni.
Ezt a dokumentumot tehát az ügyvéd nem mutatta fel adásban, de azt
állította, ott volt abban a dossziéban, amit bevitt, a másik, közjegyző
előtt hitelesített ajándékozási szerződéssel együtt. Kérdésünkre, hogy
hiteles-e ez a dokumentum, az ügyvéd azt mondta, a dokumentum
hitelességét nem tudja leellenőrizni, de az aláírásokat megismeri. Ugyan
egy teljes bizonyító erejű magánokiratról van szó, de az nem egyenlő
egy közokirattal, az előbbi kikezdhető.
Kósa Lajosról két hete derült ki, hogy szerződést kötött egy csengeri
nővel, Szabó Gábornéval, az asszony állítólagos nagy értékű örökségének
befektetéseit illetően. Kósa ezután azt mondta,
megtévesztette őt a csengeri nő - akit ő háztartásbeliként emleget - az
1300 milliárd forintos örökséggel, amelyből egy fillért sem látott vagy
kezelt. Azonban arra már nem reagált, hogy a közjegyző által
hitelesített dokumentumok között van egy ajándékozási szerződés, amely
szerint az édesanyjának utalnának 800 millió forintot.
Helmeczy a műsorban azt is állította, hogy a Kósa Lajos ügyvédjeként
emlegetett Orendi Mihály 800 milliós ajándékot kapott volna, ezt
Helmeczy szerint szintén közjegyzői okiratba foglalták. (Orendi Mihály ebben a cikkünkben próbálta megmagyarázni,
hogyan volt képes ő és a volt debreceni polgármester leszerződni a
nővel, aki akkora örökséggel hitegette őket, amilyen valószínűleg nem is
létezik.
Szabó Gáborné időközben elhagyta az országot, gyógykezelésen van, a választásokig nem is jön haza.
Van nekem azé logikám.. nem is kell mást csinálni lenézetem magam már tudom is ki a másik,,, Na nem válaszoltál az ÖRÖGSÉG MEGHATÁROZÁSÁRA KÉT SZÓ CSAK..::)))
NAPI POLITIKA 2018-2022 - cenzúra nélkül