Nem tudok napizni, mert változott az élethelyzetem - tavaly ment, nyertem is sokat, most meg vesztettem inkább. Ma is kurva sokat lehetett volna keresni az OTP-vel, ha épp a leöntéskor gépnél vagy, épp megcsíped és épp eladod a csúcson aztán.
De ezt csak az tudja, aki napi 8 órában ezzel foglalkozik. Én meg már nem tudok, csak rá-rá nézni néha.
Úgyhogy legrosszabb esetben az osztalékrali lesz a tuti. :)
Amíg nincs vevő, addig van bármi, amit néhány tízmillióval bárki elintézhet.
De én most már ebben a papírban látom a legnagyobb hosszú távú potenciált, úgyhogy mivel nem érek rá napizni, a tőkém 100%-ból vettem ma MOL-t, és fél-egy éves időtartamban tartom.
Szánalmas, hogy mit művelnek vele. Lenne már egy kis korrekció, ha azt akarják, és indulna meg. Hetekig korrigál, utána hónapokig tér vissza ugyanabba a magasságba. Oti napon belül megcsinálja. Mindegy merre mozdul, csak már történjen valami.
Hívd forintnak, az is legalább olyan jól teljesít, mint a MOL. Mekkora mázli, hogy van kis hazánknak egy ilyen látnok, gazdasági géniuszi, mint mafoscsi. Alig várom, hogy az ő tanait lehessen követni a közgáz oktatásban.
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.