Óvakodni szoktam, hogy beálljak politikában bárki mellé.
MZP-t követem 2018 óta. Megmondom őszintén több 10 órányi videóját néztem meg, de inkább 100 óra felett van tőle a videofogyasztásom.
Határozottan szimpatikus, hogy:
- anti-establishmnet jelölt. Ez már önmagában is hihetetlen fegyvertény, hogy a ballib networkot legyőzte. Ha elbukik jövőre, valami akkor is elindult.
- végre egy ember, aki tud 1,5 órát úgy beszélni, hogy nem betanították neki a marketingesek a teljes szöveget, a mozdulatokat. Saját fejéből is képes rá. Angolul is meg tudja ezt a műveletet csinálni
- végre egy ember, aki nem (csak) a közvéleménykutatási görbék állása alapján mondja, amit mond, hanem van egy világképe, és erre tudja megfogalmazni az üzentet, úgy hogy az önazonos legyen, és üssön
- végre egy ember, aki fillérekből tudott gerillamarketing alapú kampányt építeni.
- egyszerűen értelmes. Tud gondolkodni, csapdát állítani az ellenfeleknek. Belenéztem a phd-jába, és értelmes dolgokat láttam benne, amit el tudom neki hinni, hogy ő maga írt. Igen, van valódi Phd-ja, és ami még fontosabb van egy tudományos szemlélete.
- végre nem ígérgetéssel akar nyerni és kitörést ígér a nyugdíjasoknak és családosoknak tett igéretcunamiból
- el tudom neki hinni, hogy katolikus létére hisz a szekuláris államban. Azaz nem akarja rám erőszakolni a hitét, sőt kifejezetten liberális (emberjogilag), és hisz a teljesítményben. Hallatlanul szimpatikus.
- el tudom neki hinni, hogy tesz lépéseket a korrupció ellen. Ő az egyetlen, aki megértette, hogy a magyar gazdaság azért versenyképtelen, mert az uram-bátyám-haverom-kutyámkölyke mentalitás a 3 fős mikrovállalkozástól a 10.000 fős vállalatig mindent átsző, és nincs teljesítménykényszer (konformizmus van csak és haverkodás). Egész biztos vagyok benne, hogy ő tényleg komolyan gondolja a fehérítést.
Szóval én MZ/X. :)

Márki-Zayt Miniszterelnöknek!