Nem addig számolják, hanem megszámolják az összeset, de csak az érvényességi köszöbig azonosítják az ajánló aláírókat, de őket is csak úgy, hogy a lakcímük, nevük és a személyi azonosítójuk ugyanaz-e, ami a nyilvántartásban szerepel.
Azért, ha a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány egykori honvédelmi minisztere, Juhász Ferenc is rajongó posztokat osztogat Magyar Péterről, akkor nagy lehet a gond ellenzéki oldalon. Még az MSZP volt elnökét, Lendvai Ildikót is cikizte. A múlt nap az általam kevésbé respektált Publicus vezetője, Pulai András is azt mondta, hogy az ellenzékre igazán veszélyes a Tisza Párt, amit láthatunk is. Pedig a közvélemény-kutatást, amire hivatkozik, a Népszava megrendelésére készítette. Lehet, hogy 2026-ra új vezetőereje lesz az az ellenzéknek?
Esetleg azért kellene tovább nézni, mert amúgy mindenkinek joga van elvileg megtudni, hogy kinek az ajánlóívén szerepel. Így lehet kiszűrni, ha visszaéltek az adataiddal. Az indulás szempontjából valóban értelmetlen tovább számolni.
Melyikre? Amúgy szerintem nem nyilvánosak, tehát csak az adott párton múlik, hogy nyilvánosságra hozza-e, illetve hogy igazat mond-e... A DK pl bemondta, hogy 60k ajánlást gyűjtött. A Nép Pártjá bemondta, hogy 20,3k-t. AZtán vagy annyi, vagy nem.
Kicsi nulla pártok esetében gyanús, hogy valaki nagy megszervezte azt, hogy.... Mondjuk egy (legyen fiktív elnevezés) Kojgatov lista nagyon hű belső körének megy a körüzenet, hogy azt is alá kell írni. Ha a kicsi pártocskák elindulnak, akkor annyial több pártra lehet szavazni. 20-30-50e szavazat/párt majd megy a lecsóba. Valakinek ez lehet az érdeke.
Ahogy az is vicces, hogy tegnap kijött egy közvéleménykutatás, miszerint a tisza budapesti támogatottsága kb. fele akkora, mint amennyien április 6-án kimentek tüntetni MP hívására. Azt is megrendelte valaki.
A mai debreceni tüntetéssel is kockázatot vállal MP. Olyan kockázatokat vállal fel, amit a hozzád hasonlók elképzelni se tudnának. De ő csinálja. Vannak ilyenek.
A Nép pártján túl keveset, 20,3k-t adott le, és az érvénytelenek kiesésével 20k alá csúsztak. A Momentum érdemben többet adott le, annyit, hogy nem lehet gond az érvénytelenekkel. Nekem továbbra is az az érdekes, hogy az LMP és az Alternatíva Párt hogyan tudta összeszedni a megfelelő mennyiséget. Az Alternatíva egy 2 fős párt. Az LMP meg 200.
Mi? Hogy kockázatokat vállal fel? Írtam már, erre talán a legjobb példa az összefogás esete a Borkai botránya alatt, amikor az ellenzék több helyi bevizsgált jelöltjét azon kapták rajta, a fidesz központban ül eligazításon. Az általad várt nyugdíjas tempóval szemben (amiben ugyanúgy benne van a kockázat) áll az, hogy dinamizmust áraszt magáról. Az, hogy a lehetetlennek mondott dolgokat is megcsinálja. És bocsi, de százezrekkel több szavazót hoz az neki, hogy "megállíthatatlanul" halad előre, ahhoz képest, mintha az általad várt tötyögésben laposodna el. MP nem azt a tempót követi, amit te. Kicsit kockázatosabban él. Lehet a pártja is több szavazatot fog kapni, mint az, amit te hoztál létre 1 hónappal ezelőtt. Június 9-n kiderül, hogy melyikőtök döntései voltak jobbak.
A partok nyilvan sokkal több ajánlást adnak le, mar amelyik képes erre. Ismereteim szerint alap, hogy legalább 15-20%- többlettel lehet biztosra menni. Igy a momentum biztos, hogy nem 200-300-zal adott le többet
Törölt felhasználó2024. 05. 05. 10:15
#3083
Jakab Péternek hiányzott 100-200 ajánlás, állítólag a momentum meg ennyivel kúszott 20ezer fölé. Van erre forrás szerintetek?
3069et torold legyszi, rossz a hivatkozas. En irtam terfigyelot, ezt javitotta Nudli, mert olyan figyelmes... Amugy vannak szamitasi kepletek, vagy modellek, amivel egesz pontosan meglehet becsulni egy tomeg nagysagat, nem kellenek hozza fenykepek, felvetelek.
Magyar Péter már a pártalapításon dolgozik (TISZA)