Konstruktív bizalmatlansági indítványt kér az Országgyűlésben maga ellen Gyurcsány Ferenc. Így a szocialistáknak két hetük van, hogy új kormányfőt találjanak. Információink szerint utóda Bajnai Gordon lehet, Gyurcsány ugyanakkor az MSZP elnöke kíván maradni. Kongresszusi beszédében azt mondta, a Fidesz meg akarja semmisíteni a szocialistákat.
Miután Gyurcsány nem lemondással, hanem konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal hajlandó csak távozni, az MSZP-nek meg kell szereznie a parlamenti többséget, tehát legalább az SZDSZ és az MDF támogatását az új miniszterelnök megválasztásához.
Bokros elvállalná a miniszterelnökséget
Bokros Lajos egy mai konferencián elmondta: nem kereste meg az MSZP, sem Gyurcsány Ferenc, nem egyeztettek vele arról, hogy átvenné-e a kormányfői szerepet. Azt mondta: Ha arról lenne szó, elvállalná a miniszterelnökséget és hajlandó lenne, mint mondta: szakértelmét az ország javítására fordítani.
ha a libatolvaj lesz akkor lényegében semmi nem változik, mert a libás ferkó bábfigurája; bokrost talán nem tudná irányítani, de ha mszp-s és ferkó-közeli lesz az új, akkor teljesen felesleges ez a mai felhajtás...
Ez lenne a legkevesebb, amit megérdemelne.
Nincs már mit ellopni, tehetetlen a mai válságos helyzetben, inkább lemond. Helyes döntés, de vissza kell venni tőle, és bandájától, amit elloptak, mert anélkül nem tudunk kimászni ebből a nagy sz....ból, amibe miattuk, és kizárólag csakis miattuk került Magyarország.
Ezt egyébként már több mint két éve meg kellett volna tennie, és akkor végleg kivonulni a pilitikából és a közéletből. Ilyen idióta nem való az ország élére, de még a vezetés alsó szintjeire sem, mert csak lejáratja országunkat. Szörnyű, hogy egyáltalán megtörténhet ilyen valaha, hogy egy "ilyen valaki" ilyen pozícióba kerüljön. Groteszk ez az egész. Kész röhej.
Már mindent ellopott amit csak lehetett...már nem tud ebből a leszegényedett országból semmit sem ellopni....
És múlt héten tárgylat Putyinnal is...megbeszélték gondolom a továbbiakat..Putyin biztos valami jó kis zsíros üzletet ajánlott neki az eddigi munkájáért, és a politika utáni üzleti tevékenységéért....
Most jött haza Moszkvából ! Nem furcsa ez egy kicsit?
Hruscsov, akarom mondani Putyin leváltotta??
Kinek a bábja volt is ez fickó?
Na nehogy meg má' a Gazprom legyen az új kenyéradója mint a Schrödernek... Mi van itt!??????
Annak az lenne az egyetlen előnye, hogy vele biztosan leesnének 5-6 %-ra, és akkor végre a "kukába" kerülne ez a "szerencsétlen", dilettáns, tolvaj társaság.
Ugyan már, ő egy univerzális ember.
Ért mindenhez, legalábbis ezt hiszi magáról.
Pénzügyminiszterként megbukott, lett belőle igazságügyi és rendészeti miniszter.
A szólás szabadság erősen meg lett csonkítva.
- Transzparenst kitenni nem szabad, mert feljelentés jár érte.
- Kiabálni nem lehet, mert meztelenre vetkőztetnek és benéznek a hátsó bejáraton a lakosság nagy részének szemében immár zéró tekintélyű rendőrök (tisztelet a kivételeknek, hiszem és remélem, hogy vannak még köztük tisztességes emberek).
- Dobálni nem szabad, mert 2 év sitt jár érte.
Kíváncsi vagyok, hogy a tüntetést, tömeg utcára vonulását mikor fogják betiltani.
Csak azt nem határozta meg az olvtárs és siker csapata, amely 7 év kormányzás után még mindig a Fideszre mutogat, hogy ebben a nagy szigorban, azért mi jár, hogy 2002 óta az SZDSZ-szel együtt tönkre vágták az országot. Tovább emelték a munkavállalók és munkáltatók adóterheit, hogy a 2 nagy szavazótáboruknak, a Kárád fun komcsinyuggereknek és az ingyenélőknek jó legyen.
elgondolkodtato, hogy nem nagyon tudunk olyan szemelyt mondani, akit ne lehetne az eddigi multja miatt tamadni..
a helyzet az, hogy semmi nem fog valtozni az orszagban.
a helyzet az, hogy nincs egysegben meg olyan csoport, ami tobbnyire megbizhato lenne
Dávid Ibolya vádjára hamarosan meg lesz a válasz a Fidesz részéről.
Lesz bizalmatlansági indítványról szavazás a Parlamentben valószínűleg.
A személy kilétét még homály fedi.
Amúgy hosszú idő után, (ha volt egyáltalán), de ez az első helyes lépése Gyurcsóknak.
Jön majd a lakossági présgépet kezelő bajszos szagember , és ugyan élénkíteni semmit nem tud majd, csak a tetszhalálba nyomni, (vagy a valódiba?) a lakosságot és a gazdaságot, -de sebaj ha az előbbiek nem számítanak a tőzsde és a pénzvilág örül majd a hejtartónak.
Valahogy így a tönkszélén lehet hogy mindegy is. Mert innen már tényleg nincs mit mást csinálni mint amit ő fog. Holott hosszútávon teljesen más nem lebontó leépítő, hanem perspektívikus gazdaságpolitika és állam híve lennék. De itt mindenki csak az orráig szeret látni. És így rendre megkapjuk (évtizedenként, ha nem állandóan) a mi kis rémünket (igen az mert rémisztő dolgokat művel) és a mi saját különbejáratú válságunkat.
Van önkritikája, az biztos. Mégsem takarodott el 2006. szeptemberében, miután "önkritikus" beszédét mindenki megismerhette, vagyis hogy hazudott, nem csinált semmit, elq...t mindent, böszmék voltak, trükkök százai, stb., ráadásul még majdhogynem neki állt feljebb, hogy miért bántják őt "szegényt", mikor ő csak bevallott minden bűnt, amit egy ország ellen elkövetett.
Tehát az ilyen "önkritikus valakiktől" mentsen meg minket a "Jó Isten", akik még akkor is a nyakunkon maradnek, amikor saját maguk ismerik al, hogy mekkora nagy idióta barmok.
Onnan, vagy bárhonnan. Új menedzsert neveznek ki a (köz)társaság (kormányzására) vezetésére.
Vajon ki rontotta el. Itt volt nálunk a hiba vagy eleve hibásan jelölték meg a külföldi menedzserek a célokat és a elvonásokat a rendszerből?
Ez a "....." még mindíg nincs magánál, hogy ilyeneket van pofája mondani:
gyf: " De mielőtt új utat jelölt, a miniszterelnök visszatekintett, és megállapította, hogy az MSZP hétéves kormányzása igen is sikeres volt. "
Felháborító ! Ez egyszerűen nincs tisztában a valósággal, nem is tudja, mi történik ma Magyarországon. Ez neki siker, ami most van ?!
Hát nem csődben van éppen az mszp miatt az ország ?!
Hihetetlen egy torzszülötte ez "valaki" a világnak.
Törölt felhasználó2009. 03. 21. 13:28
#38
Azok akik állandóan fröcsögnek, hogy fletó takarodj, nem látnak az orruknál tovább. A jelen világgazdasági helyzetben, nincs rosszabb annál amikor egy országban nincs politikai stabilitás. Örüljetek!
Hétfőn a forint árfolyam megkostólja a 320.- at,
hétvégére nem kizárt, a 350-360.-ft, valamint a jegybanki kamat emelése 11.5%-ra.
A gatyánk is rámegy majd erre az ilyen hőbörgő, gondolkodni képtelen, összeférhetetlen emberek miatt.
Ha a fejeteket a sapka hordás helyett, másra is használnátok, nem kajálnátok meg az olyan egetverő marhaságokat, amit Orbán a gazdaságpolitikárol összezagyvál. Az eddigi gazdasági hozzáértése abban állt, hogy mindíg az ellenkezőjét javasolta mint amit a kormány akart végrehajtani.
Bokros esetén erősödne a ft.Ezt a verziót az MSZP nem akarja,tehát jöhet 1 langyos kuki.Pedig szerintem az MDF és SZDSZ is megszavazta volna.Külföldi befektetők pedig repestek volna az örömtől.
Megmondanám no ! Ha én dönteném el az irányt . De nem és teszem!!! Ennyit ér a véleményem!
Én 1800 körüli nyitót várnék.
Onnan hogy merre sokmindentől függ. Külföld esik netán, srv? Ezeket kiszűrve innen lefelé mehet akár 1740 is simán benne lehet. De ha lenne jónakmondható jelölt, vagy valami fejlemény, vagy ha külföldön is azt gondolják mint itthon legtöbben, és+még esetleg srv.. akkor 1780-1800 körölről irány fel !
Az ügynek természetesen van egy nagyon komoly hatalomtechnikai vetülete: biztosította Gyurcsány politikai túlélését. Ugyanis a pártnak az utóbbi időben már csak a pártelnöki poszt volt igazán fontos, hiszen az dönti el, hogy alakul az MSZP sorsa. Most az a válasz: gyurcsányian. Ha nem hagyja maga mögött a miniszterelnökséget, akkor egy EP-bukás után megfosztották volna pártelnökségétől, így azonban marad. Ráadásul olyan pozícióban, ami garantálja, hogy a választásokra összeállítandó listát nagyrészt ő írja.
Nem baj!!!!!!!!!!!!!
Legalább lenullázza a pártot!
Könnyen lehet, hogy régóta így tervezték.
Ugyanis akárki jön a helyére, azt lehet majd mondani, hogy túl rövid ideig kormányzott, azért nem ért el még eredményeket.
mi van ha az mondták neki, feri ezt olvasd fel, mert ha nem, nem szavazunk meg, megbuksz mint párt elnök, és így buksz miniszterelnökként is. magyarul, így csak pozíciót vesztett el 2 helyett.... (már, ha elveszíti a min.elnökit is)
Gyurcsány Ferenc lemondott!
2009. március 21. 11:02 | Forrás: MTI
nyomtat | elküld
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök új kormány alakítását javasolta új kormányfő vezetésével szombaton az MSZP tisztújító kongresszusán.