Gazdasági folyamatok  

"Volt erre kísérlet, úgy hívták Money targeting rezsim. De hamar megbukott, mert a jegybankok nem képesek a pénzmennyiséget szabályozni. "

Togyozo, rosszul tudod, az olajválság után Volcker nagyon sikeres volt az infláció megfékezésében

bpdc,

én is érdeklődéssel olvaslak, kérlek, folytasd! Egyrészt elgondolkodtatóak a gondolataid, másrészt szerintem nagyon igazak.

Különösen azért is tetszik, amit írsz, mert tiszta, világos, magyar beszéd, az elmúlt néhány bejegyzésedben egyetlen idegen szót találtam és ez a Cola volt... :)

Hétvégén én se leszek - esett a hó, síelek - de hétfőn visszajövök... :)

Ideje elővenni újra Bernanke mester híres beszédét a defláció megakadályozásáról, a "Helicopter drop of Money"-t a FED honlapjáról, 2002-ből.
Ez a FED cselekvési tervének alapja. Bár hosszú és nem könnyű olvasmány, de mindenképpen megéri elolvasni.

Kíváncsi vagyok, mi a véleményekre. Melyik lépés segíthet még a defláció elleni küzdelemben.

link

Alapvetően nem érdekelnek a technikai elemzések, de a következő, Elliot Wave-eken alapuló "jóslatra" már napok óta figyelek.

link

A szerző maga sem technikai elemző, hanem minden fundamentálisan közelít meg, de az Elliot Wave második szakaszának indulását tökéletesen jelezte előre. Most a hét elején léptünk szerinte a 4., emelkedő szakaszba. Pontosabban azt mondja, valószínűleg abba léptünk. Eddig ez is bejönni látszik, de majd meglátjuk.

Az 2. szakasznál nem hittem neki, tele voltam áttételes shorttal és az emelkedést majdnem meg is szívtam. Aztán persze minden jóra fordult a szemszögemből és nagy esés lett a vége.

Ha most emellett a halom negatív makroadat mellett felmegy az SP500 1100-ig, akkor meg leszek győzve.

Ennyit a technikai elemzésekről, ez nem az én világom :)

""nem gondoltam volna, hogy ez bekövetkezhet"

Annak azért örüljünk, hogy nem ő tervezte a Paksi Atomerőművet.

érdeklődéssel olvasunk

Egyébként pedig tisztában vagyok vele, hogy némiképp elütnek a hozzászólásaim a ti beszélgetésetek fonalától, mind tartalmilag, mind egyéb szempontokból, mégis azért gondoltam, hogy beírok, mert noha érdekes el-el vitatkozgatni azon egy gazdasági válság kapcsán, hogy a monetáris intézkedések a célravezetőbbek, vagy fiskális eszközökhöz kell nyúlni inkább, de kicsit olyan érzés, mintha a sivatagban arról vitatkoznék valakivel a kiszáradás határán, hogy Cola-t kellene e inni, vagy teát citrommal....

Szóval elnézést, ha kizökkentettem volna bármelyikőtöket így szedett vedett közgazdászként....

Jó hétvégét

És ha hozzátesszük, hogy most épp ugyanazok a "szakemberek" próbálnak kigyógyítani (kb. tüneti kezeléssel), akiknek köszönhető a válság maga (akár azért, mert nem tettek meg valamit, akár azért, mert rosszul tették azt, amit tettek) akkor különösen furcsának tartom leírni bármely magát banknak vagy jegybanknak nevező intézményről, hogy a tűzben ügyesen tartja a tűzoltófecskendőt, amiért dícséretet érdemel.

Mondjuk ide tartozik az is, hogy számomra érthetetlen, hogyan nyilatkozhat így Greenspan az "eset" kapcsán: "nem gondoltam volna, hogy ez bekövetkezhet" ..... ????

Mintha Talmácsi legalábbis azt mondta volna: életemben nem gondoltam volna, hogy a motorral el is eshetek....

Togyozo: Ha ezek a gazdaságpolitikai döntések és intézkedések helyénvalóak, akkor miért mondogatják néhányan, hogy ismét be fog következni egy hasonló válság ezt követően, méghozzá meglepően hamar?

Drop!

"Vagyis a mostani helyzetben a párhuzamot a '29-es válsággal kellene keresni.

Persze erre togyozo azt fogja mondani, hogy rengeteget fejlődött azóta a monetáris politika és kezelni fogják a helyzetet."

Ennél azért kicsit meggyőzőbb érveim voltak szerintem.

1) a kiváltó okok hasonlóak

2) mi az eltérés?
- Nem volt a válság előtt a vállalati beruházásokban óriási túlhúzás
- 29-ben a gazdaságpolitika alapvetően elhibázott lépéseket tett: keresletszűkítő monetáris és fiskális politika+hagyták bedőlni a bankrendszert+protekcionista intézkedések

Ezek a lépések voltak azok, amik végül nagyon elmélyítették a válságot. Jelenleg viszont azt gondolom, hogy a gazdpol lépések helyesek

A japán helyzetről:

Amennyire én tudom Japánban 2 dolog volt ami miatt nem tudtak kikecemeregni a trutyiból:
1) nem tették rendbe a bankrendszert
2) a japán népesség a világon a legöregebb, ezért amikor a költségvetés elkezdett lazítani, hogy kikecmeregjenek a deflációból, betojtak, hogy majd nem lesz nyugdíjuk, ezért amit a költségvetés lazított, azt a háztartások megtakarították, így nem tudatak keresletet élénkíteni

Inkább linket, felesleges bemásolni 10 oldalt...

Még egyszer az adósságcsapdáról

Az ország közvélekedését irányító, szûk elitérdekek közpolitikai tematizálását megszabó média félelemkeltõ hadjáratainak mozgatórugója, Horn Gábor (SZDSZ) szavaival élve: „Nekem az SZDSZ jövõje fontos, nem az országé!” Miközben, a közvélemény szemében lényegtelen problémává zsugorodik a tényleges, és egyre súlyosabb és mélyülõ szociális problémává önmagát kinövõ társadalmi helyzet: a szabaddemokrata pénzügyi-gazdasági-politikai-média hálózat hatalomgyakorlásához és görcsös hatalommegtartásához szervesen kapcsolódó, attól elválaszthatatlan adósságválság.

„A szabaddemokraták – írja Fritz Tamás politológus kollégám - a neoliberalizmus egyfajta radikális kozmopolita változatát képviselik…azonosulnak a nemzetközi pénzügyi szervezetek, az IMF, a Világbank, a Kereskedelmi Világszövetség (WTO) és más intézmények neoliberális gazdaságfilozófiájával, amelynek kulcsfogalmai: kicsi, be nem avatkozó állam kismértékû újraelosztó szereppel, a piac és a verseny elsõbbrendûsége minden területen, nyitott ország nyitott piaccal és kereskedelemmel, alacsony adók és ezzel együtt minimális szociális ellátás, a multinacionális vállalatok érdekeinek elsõbbsége, az állami tulajdon totális privatizációja, a „nem hatékony” szférák (például mezõgazdaság) leépítése, stb.” Vagyis, az állam, mint közösségszervezõ és közösségmegtartó közentitás teljes magánosítása, a magyar történelem XIV. századából ismert ’Csák Máté tartomány uraság’ analógiájára egy olyan oligarchikus, multinacionális tulajdonos érdekeltségû ’magán ország’ létrehozása, amelynek kiszolgálói, egyben fõ és egyetlen haszonélvezõi a kozmopolita indíttatású szabad demokraták. S a területen élõ, saját tulajdontól megfosztott, lét –és életbiztonság nélküli lakossággal azt lehet tenni, amit újdonsült urai akarnak. Joggal felmerülhet a kérdés, vajon nem esem-e túlzásba, amikor egy magyarországi politikai törpepártot, és a holdudvarukhoz szervesen kapcsolódó pénzügyi és közgazdasági (és értelmiségi, média) konventet teszek felelõssé mindazokért a közgazdasági és közpénzügyi problémahalmazért, amelynek csak egyik(!) fokmérõje a ma még 80+ milliárd US$-t kitevõ költségvetési(állam) adósság? (Ami nem tartalmazza az önkormányzati, a magánvállalati és lakossági eladósodottságot.) Amelynek összhozadéka nem csak a népesség csökkenés, az egyre romló munkanélküliség ráta, de az állami finanszírozás ellehetetlenülése következtében leépült, illetve leépülõ közegészségügy, közoktatás, mezõgazdasági tevékenység, a kutatás+fejlesztés, tömegközlekedés, rend –és honvédelem, de a túlburjánzott adóztatás és a növekvõ korrupció, valamint - a volt SZDSZ-es pártelnök, belügyminiszter Kuncze Gábor szavaival élve - a ’megélhetési bûnözés’ kezelhetetlenné válása, stb.? Talán elég, ha jelzésként, a Csehországból és Horvátországból kitiltott, Soros György pénzén létrehozott Közép-Európai Egyetem egyik professzorának, mint a kozmopolita neoliberális gazdaságfilozófia magyarországi konventjének egyik legismertebb képviselõjét, a hirtelen sok közszereplést vállaló Bokros Lajos nevét említem meg. Az adósságválság lényege, hogy a kamatok megugrása miatt a felvett hitelek visszafizetéséhez a fejlõdõ országokban elérhetõ profitráta lenne szükséges (ilyen profitrátát egyébként még a fejlett tõkésországok csoportja sem képes produkálni). Ezért az adósságokkal járó nettó átutalás révén a fejlõdõ országokból folyamatosan olyan jövedelem áramlik a hitelezõkhöz, mely nemhogy a fejlesztõ-bõvítõ beruházásokat akadályozza meg, de rákényszeríti az adósokat a belföldi fogyasztás visszafogására is. Az adósságtörlesztés tehát hosszabb távon rendszeres forráskivonást eredményez: míg a forráskivonás a rendszer lényegéhez tartozik és az adóssággal együtt nõ, addig az ez ellen ható tényezõk (részvénykibocsátás, mûködõtõke beáramlás) ideiglenesek, vagy korlátozottak. A megtermelt jövedelem egy részének elvonásával az adósságszolgálat önmagában (egymással szoros összefüggésben álló) makrogazdasági feszültségek forrása. Csökkenti a jövedelemtulajdonosok (különösen az állam) megtakarításait, a költségvetési kiadások kényszerû csökkentésével a keresletet, mindezeken keresztül a beruházási rátát (és a munkahelyteremtést), a kamatfizetés kényszere miatt lecsapolja a profitábilis szektorok jövedelmeit, ami szerkezetmegmerevítõ hatású. Ezen kívül a költségvetési kamatterhek › deficit › exportkényszer › leértékelés › infláció › leértékelés hatásmechanizmusa miatt kedvezõtlenül hat az árfolyamra, mely önmaga ismét növeli az adósságterheket, stb.Az IMF-konform stabilizációs gazdaságpolitika legfõbb elemei: az árfolyamleértékelés (a nemzeti valuta leértékelése); a költségvetési és monetáris restrikció (az ezekkel járó reálbér-, illetve reáljövedelem-csökkenés); s az 1980-as évek közepe óta ezekkel összhangban a (részben a Világbank által menedzselt) világgazdasági "alkalmazkodás" által igényelt államháztartási reformok, a dereguláció (az állami szabályozási rendszerek mérséklése, felszámolása, pl. a külföldi befektetések, vagy a tulajdonszerzés területén), valamint a pénzügyi és külgazdasági liberalizáció (tõke, áru szabad áramlása).

Elméleti szinten, saját logikáján belül is, az eladósodott fejlõdõ országok sajátosságainak talaján pedig további egymásba kapcsolódó ördögi köröket generál az IMF-konform monetarista gazdaságpolitika. (Pl.: az infláció ellen monetáris restrikció: kamatlábemelés › termeléscsökkenés és költségnövekedés › infláció, stb. Vagy: a költségvetési egyensúly javítása végett a kamatnövelés és kiadáscsökkentés › termelés- és keresletcsökkenés › munkanélküliség. Az adósságszolgálat miatt: növekvõ kiadások és infláció › a költségvetési egyensúly romlik stb. Vagy: erõltetett export › leértékelés › dráguló import › infláció, egyensúlyromlás › exportkényszer stb.)
Az eladósodott országok sajátos fejlettségi, strukturális helyzeténél fogva az IMF-féle recept helyi (s ott megfelelõ) struktúrákat, mechanizmusokat rombol szét, testre szabott felzárkózási pályákat vág el, hogy helyébe a pénzügyi függés (adósság) kezelése révén - és azt erõsítve - a teljes reálgazdasági függést állítsa. Ebben maguk az adósságmenedzselési technikák is aktív szerepet játszanak (pl. adósság-részvény csere.)

Ismerõs a képlet? A médiából manapság csak úgy, zuhatagszerûen ömlik ránk a különbözõ közgazdasági és pénzügyi szakemberek szájából az okozati tényezõk „feltárása”, anélkül, hogy lényegében a fentebb vázolt okok közül akár csak egyet is említenének. Hiszen, a magyarországi közgazdasági és pénzügyi szakma számára a Valutaalap és a Világbank a ’szent tehén’, gazdaság –és pénzügypolitikai ’téziseik’ és megoldási javaslataik pedig a megkérdõjelezhetetlen közgazdasági „vallás” tézisek közé emelkedtek. Akik, pedig bátorkodnak megemlíteni, hogy esetleg, a Valutaalap -és Világbank-konform stabilizációs gazdaságpolitika a társadalmat eladósíthatja és mély szociális válságba taszíthatja: nos, arra csak a kiközösítés, és egzisztenciális ellehetetlenítés vár. Ennek tudható be, hogy Magyarországon a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz gazdaság –és pénzügypolitikusai is csak finoman, többszörösen megszûrt, minden oldalról leellenõrzött körmondatokban merészelik érinteni azokat a tényleges megoldásokat, amelyek a fenti sorokban leírtakban rejlenek. A magyar társadalmat már betaszították a III. adósságcsapdába. Annak ellenére, hogy az Institute of International Finance még csak adósságcsapdát, magasabb kamatokat, a londoni elemzõk stagflációt, vagyis stagnáló gazdaságot és jelentõs pénzromlást valószínûsítenek. Varga Mihály (Fidesz) szerint, pedig csak a ’legnagyobb gond, hogy nem állt helyre a gazdaságpolitika hitelessége. Pedig! Nem a gazdaságpolitika hitelességét kellene helyre állítani, hanem az Európai Uniós tagország, Magyarország társadalmának progresszióját gátló államadósság kérdésében kellene radikális lépéseket tenni. Vagyis, egy radikális közgazdasági-pénzügyi programot kellene kidolgozni az államadósság kezelésével kapcsolatban 2007 után Magyarországon!
Molnár Ervin társadalomkutató elemzõ szerint legelõször szükséges lenne az adósságérték 2007 utáni nagyságát megbecsülni. Az államadósság az 1990-es 20.4 Mrd US$ értékérõl 2007 végére 84,8 Mrd US$-ra, tehát (84,6/20.4=) 4.16-szeresére; kamat kifizetés az 1990 elõtti 11.3 Mrd US$-ról 1990-2007 között 65.2 Mrd $-ra, vagyis (65.2/11.3=) 5.76-szorosára nõtt. Ha az 1990 elõtti és utáni növekedési tendenciák 2007 utáni másfél-két évtizedben is megmaradnak, akkor ebben az esetben az adósság, valamint a kamatkifizetés 1990-2007 közötti 84,8 és 65.2 Mrd US$ értékét megszorozhatjuk 4.16-tal, ill. 5.76-tal. Ezekkel a prolongált tendenciaszámokkal kell a 2007 után következõ másfél-két évtized múlva kb. (65.2x5,76=) 375.5 Mrd US$-értékû kamatkifizetéssel (a gazdaságból nettó forráskivonással) a magyar társadalomnak szembe néznie, mialatt az adósság (84.8x4.16=) 352.8 Mrd US$-ra nõ. Nyilvánvalóan, ezek a tendenciaszámok változhatnak. Csökkenhetnek, vagy növekedhetnek, a magyar pénzügyi kormányzat rendelkezésére álló pénzügyi források, törlesztési hajlandóság, esetleg a világgazdasági helyzetben beálló, a magyar gazdaság teljesítményét tükrözõ profitráta növekedésére is kedvezõen ható folyamatok következtében. Vagy, egy esetleges nemzetközi általános adósságcsökkentési program keretében (az 1931-es Dawes-tervhez hasonlóan). Ettõl függetlenül, úgy vélem, az idézett tendenciaszámok egy valós képet tükröznek.

Lóránt Károly, a Magyar Nemzetnek Brüsszelbõl tudósító közgazdásza szintén felvetette azt a kérdést, hogy a jelen helyzetben mit lehet egyáltalán tenni a stabilizációs csomagokkal tarkított sodródással szemben? Lóránt Károly szerint „a globalizáció problémáival foglalkozó nemzetközi szakirodalom, civil mozgalmak, ezen belül a környezetvédõk egyértelmûen a helyi gazdaságok fejlesztését ajánlják, vagyis, hogy a helyi közösségek szervezzék meg saját védelmüket és – racionális mértékig – saját ellátásukat, ami ellátásbiztonságot és jövedelembiztonságot nyújt az összefogó közösségeknek. A hazánkban jól ismert és alkalmazott kaláka, vagy a múlt századelõtõl a kommunista hatalomátvételig mûködõ Hangya Szövetkezetek is ilyen összefogásnak tekinthetõk – tehát a gondolat nem ismeretlen hazánkban sem. A megoldáshoz vezetõ út azonban ennél szélesebb körû kell, hogy legyen, nagyjából, Lóránt Károly értelmezése szerint, a következõ hangsúlyokkal:

(1) Az Európai Unió keretein belül szorgalmazni kell a neoliberális gazdaságpolitika felülvizsgálatát, rámutatva, hogy ennek folytatása – eltekintve attól a pusztítástól, amit a nyugati társadalmakban végez – a keleti országok, mindenek elõtt Magyarország és Lengyelország teljes elidegenedéséhez vezethet;

(2) Még a jelenlegi körülmények között is lehetõség van arra, hogy Magyarország az uniós szerzõdések kis- és közepes vállalkozásokra, illetve a külsõ egyensúlyra vonatkozó passzusait a magyar vállalatok támogatása érdekében felhasználja;

(3) A magyar vállalatok exportjának, illetve a hazánkban a külföldiek számára nyújtott szolgáltatások erõteljes fejlesztése, állami támogatással (például a promóciós költségek átvállalása, a helyi beruházások támogatása stb.) E tekintetben építeni lehet és kell is a nyugati magyarságra, amely szívesen segít akkor, ha a magyar kormány tudja, hogy mit akar;

(4) Zárni a belsõ gazdasági vertikumokat (hazai kézbe venni a termelés - feldolgozás - szállítás - értékesítés láncot);

(5) Amennyire ez lehetséges, vissza kell szerezni az orosz piacokat, hogy az energiaimportot magyar árukkal ellentételezhessük;

(6) Sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a mûszaki fejlesztésre, és a mûszaki szakemberek és tudományos kutatók európai programokba (például Galileo) történõ bevonására;

(7) A magyar bankrendszer minimális ellenértékért került külföldi kézbe (nemzetközi összehasonlításban megint csak példátlan mértékben), ráadásul úgy, hogy a kereskedelmi bankok sok százmilliárdos feltõkésítése a magyar adófizetõk terhére történt, jelentõsen terhelve a költségvetést (most meg kiviszik hatalmas nyereségüket). Alapvetõ érdekünk, hogy egy hazai kézben lévõ és a hazai vállalati szférát támogató bankrendszert megteremtsünk. Ugyanez vonatkozik a biztosítókra is.

(8) Végig kell gondolni, hogy a helyi gazdasági körforgás megindítására és támogatására helyi pénzt hozzunk létre. A helyi pénz gazdasági válságok hatására jött létre, amikor lokálisan a kereslet, meg a kínálat is megvolt, (tehát kihasználatlan gazdasági erõforrások voltak) ám pénzszûke miatt a helyi gazdasági körforgás sem tudott mûködni. A széles körben ismert megoldások az 1929-31-es gazdasági válság nyomán jöttek létre, így például a svájci WIR bank, amelyet 1934-ben létesítettek és még ma is mûködik. A helyi pénz iránti igény a neoliberális gazdaságpolitika negatív hatásainak mérséklése céljából, a nyolcvanas évektõl éledt újjá. Jelenleg számos fejlet ipari országban, így az Egyesült Államokban, Kanadában, Németországban alkalmazzák. Magyarország szempontjából az lenne a jelentõsége, hogy foglalkoztatási lehetõséget biztosíthatna a nagy munkanélküliséggel küzdõ térségekben, illetve piacot biztosíthatna a hazai vállalkozóknak.

(9) Általában minden lehetséges eszközzel kellene elõsegíteni a társadalom integrálódását, a lakosság erõteljesebb bevonását a helyi gazdasági, társadalmi és bármilyen más jellegû közösségekbe;

(10) A társadalom igazságérzetét kielégítõ progresszív jövedelemadó-rendszer bevezetése.

Fritz Tamás politológus társam szavaival kezdtem írásomat, aki szerint, ismétlem:
„A szabaddemokraták a neoliberalizmus egyfajta radikális kozmopolita változatát képviselik.” A fentiekben, csak vázlatosan szemléltetett összeállításban érintett problémák tényleges megoldásához szükséges társadalmi akarat csak egyféle képen manifesztálódhat: ha a magyar politikai-gazdasági/pénzügyi és média közéletbõl végleges jelleggel sikerül kiiktatni a szabaddemokrata politikai, gazdasági/pénzügyi és média/értelmiségi, és tegyük hozzá, az MSZP ennek tükörkép konventjének befolyását. Számomra, és úgy vélem, sokunk számára az ország jövõje fontosabb, mint egy törpepárttá zsugorodott entitás jövõje. Ha a Fidesz nem meri vállalni az 1990-ben elmaradt „nagytakarítást”, akkor a Fideszt maga alá temeti majd a növekvõ államadósság terhei által indukált társadalmi elégedetlenségi hullám. Amit csak súlyosbíthat egy olyan USA gazdasági recesszió, amely „mélyebb és hosszabban elnyúló lesz, mint ahogyan arra eddig a szakemberek számítottak.”

Egy kérdés marad csupán megválaszolásra: a III. eladósodást és az abból való kitörést jelképezõ Gordiuszi csomót elvágó kard vajon kinek a kezében lesz?

Készítette és összeállította: Csontos Gábor politológus

Reakció blog Reakciós Holokauszt tagadás

:)) Aha, Jól hangzik. Csak nem igaz.

DLPH!

"Az alacsony kamat nem rossz dolog"
A jelenlegi válság előidézésében nagy szerepe volt a túlságosan laza monetáris politikának amit a Fed folytatott.

"Kinek tartozik a világ? Mert minden költségvetés defictes. Kínáé is Usáé is, Oroszoké is...a miénk is. Node kinek tartozik akkor a világ?"

Nem a költségvetési hiány a lényeges, hanem a külső fin. pozicíó (ismertebb nevén folyó fizetési mérleg). Az FFM töblettel rendelkező országok finanszírozzák az FFM hiányos országokat. A világgazdaság szintjén pedig az FFM egyenlege 0.

"A mi IMF segélyünk (Nemzetközi Valutaalap) milyen pénz? Honnan van?"

Az IMF tagországoknak van tagdíj befizetésük. Onnan van a pénz. MO pl. az IMF kvótája 10szeresét kapta most.

"Miért nem ad Japán 0,3 % ért?"

az EU pont ezt csinálta (ugye a 20 mrd-ból asszem' 8-at adnak ők). Az alacsony szuverén kockázatú országok felvették a hitelt, és odaatták nekünk, az ő általuk fizetett kamatra meg rápakoltak valamennyi kockázati felárat. De ez a kockázati felár még így is jóval alacsonyabb, mint amit a piacon kellene megfizetnünk.

link

"Sokszor eszembe jut Friedman aki a szabad piacban hitt és a jegybanot feleslegesnek tartotta, szerinte egyenletesen kell pénzt kibocsátani helyette"

Volt erre kísérlet, úgy hívták Money targeting rezsim. De hamar megbukott, mert a jegybankok nem képesek a pénzmennyiséget szabályozni.

:)) Usa hogy áll aranyügyileg? nincs adatom

(ez csak a lizingnevem a dlph-t jobban szeretem)

Tombolo_Pizsama,

"De erről nincs információm ki mennyi aranyat tart az államkincstárában. Mi eladtuk Azt tudom. Még Bokros idejében,ha jól emlékszem. "

Nem is kell mást nézni, ha mi eladtuk akkor qrva nagy szükség lesz rá valszeg :hamarosan ) hogy miért és mikor az persze még kérdés :)

Mellesleg ami mindenképpen érdekes h az amcsik és a németek nem adják.....és nem kevés van nekik....igy kapásból talán a németeké a világon a harmadik legnagyobb az usa meg nyilván az első...nyilván hülye mind2 :)

Nem értem.,71 - ben pont hogy az volt a cél, hogy ez ne lehessen, vagyis ne szabjon gátat holmi mögöttes aranyfedezet a korlátlan pénzkibocsájtásnak. Most meg visszaállítanák?

Ugyan....mese habbal. Ki találta ezt ki?
Ökörség.

Persze....hacsak...a világban jelenleg az aranyat nagy fölénnyel birtokló tényező nem ezt akarná.. De erről nincs információm ki mennyi aranyat tart az államkincstárában. Mi eladtuk Azt tudom. Még Bokros idejében,ha jól emlékszem.

Minek az....ez volt az indok. Hát ja...minek az...hülyeség. Csak épp nem nagyon értettem ki az a hülye aki megvette...ha egyszer minek az....

Ex,

"Sokszor eszembe jut Friedman "

Nem véletlen h eszedbe jut mert ez az egyetlen kiút és értelmes megközelítés, esetleg az arany (mint a gátéástalan pénzkibocsátásnak gátat szabó fizikai korlát) de az más kárdés és messzire vezet...