Érdeklődöm, hogy ki mit hallott erről az új dologról, Vajon érdemes belecuccolni? Lehet hasonló sikersztorit láthatunk majd, mint a Graphi és az Econet esetében? Minden esetre én a cégnek még nem láttam a mérlegét, nagyjábólsemmit nem tudok róla. Az equilibror-nál és a Concorde-nál lehet majd jegyezni, de ott sem tudtak semmit sem mondani róla. Csak annyi valószínű, hogy júliusban indul majd a jegyzés illetve utána a tőzsdei bevezetés.
Üdv,
Hotf ace
A közgy:lés a javaslatot elutasította, mivel a FreeSoft Nyrt. Igazgatósága jelenleg is
rendelkezik felhatalmazással saját részvények vásárlására, amely - a transzparencia és a
kisrészvényesek érdekében - kizárólag tzsdén kereszt:l történhet.
Igen: 0% Nem: 100% Tartózkodott: 0%
Szavazáson résztvett a közgy:lésen megjelent minden részvényes.
Nem engedik elszállni felfele, de lefele bármennyit mehet, ráadásul a cég érdeke is innentől az alacsony ár hogy olcsón tudjon részvényt venni. Stabil papír helyett, befektetői bizalom helyett elérték hogy ez is sima speki papír legyen.
A befektetői bizalmat ez nagyon nem hozza meg, hogy a vevők nem mernek beállni a könyvbe, mert bármikor kaphatnak a nyakukba....
Ez így nagyon nem hozza meg.
Sőt ezek után még jobban lehet számítani rá, hogy a rejtélyes sorsú 150ezer db-ot milyen részletekben és milyen áron fogják átjátszani a cég számlájára....
(lezúdítva különböző szintekre)
Hát ha ennyi volt a közgyűlésen, akkor hétfőtől nagy vérengzés lesz. Mindenki számított valami bejelentésre a 24 milliárddal kapcsolatban. A 3. negyedévi jelentés után lejjebb lesz mint a válság alatt bármikor.
Phyl, orco, stb. azért nagy a forgalom, mert sok a fel-le hinta. Itt egy nagy kilendülés volt, megfogták. Mesterségesen stabilizálják. Akik rövid távon akarnak sokat keresni, azok már nem itt vannak. Szerintem a cég hosszú távon gondolkodik. Így lehet speka részvényből egy normális papír. (Kicsit persze kozmetikázni kell). Számomra pozitív, hogy nem engedik elszállni.
És ez előbb utóbb meghozza a befektetői bizalmat. Persze ehhez alulról is fogni kellene, de az is eljön.
Tehát itt veszik meg,ha vesznek.Szándékosan nem fogják leönteni.Tehát lehet a vásárlással vagy kivárnak a lefelé korrekcióig mint ahogy beharangozzák,és valószínűleg lesz,Vagy a 2300-alatt tartás pont ezért volt.Mindenesetre érdekes hétfőnk lesz!Kellemes hétvégét freesek!
Freesoft részvény
Üdv,
Hotf ace