Érdeklődöm, hogy ki mit hallott erről az új dologról, Vajon érdemes belecuccolni? Lehet hasonló sikersztorit láthatunk majd, mint a Graphi és az Econet esetében? Minden esetre én a cégnek még nem láttam a mérlegét, nagyjábólsemmit nem tudok róla. Az equilibror-nál és a Concorde-nál lehet majd jegyezni, de ott sem tudtak semmit sem mondani róla. Csak annyi valószínű, hogy júliusban indul majd a jegyzés illetve utána a tőzsdei bevezetés.
Üdv,
Hotf ace
nekem is ez volt múltkor az ötletem, de lehurrogtak. :-)
most kpban ül, játszhat végülis az árfolyammal.
de inkább nem. vevő kellene, pár ezer darabbal elszállna az ár. nem?
Én nem vagyok jós, de a elnyert szerződések keretösszegei erősen arra engednek következtetni, hogy komoly likviditási probléma elé néz a cég. Ez alapozom az előző pénzügyi jelentéseire. Szóval azt a pár milliárdocskát igen is meg kell valakinek hitelezni, mig tudják realizálni a pénzt a teljesítések után.
Hitelt pedig fedezet után adják. A jelenlegi árfolyamon tartás 2K +-10% nem lehet érdekük sem közép-, sem hosszútávon.
Ajjaj, ne kezdjük el a politikát. Tudom, hogy hatással lesz a tőzsdére, de ebből csak érzelmi gyűlölködés alakulna ki. Mindenkinek megvannak a pártpreferenciái, maradjunk most a Freesoft témánál, köszi :)
Nem csak a válság miatt fogunk visszaesni.
Tavasszal választások lesznek amit az Orbánék nyernek. Nagyon nem fog jót tenni tőzsdének, főleg akkor nem ha elkezdik piszkálni a költségvetést.
Könnyen pattanhat felfelé.Nincs sok eladó.
Vevők még jöhetnének.
Az lenne a lényeg ha a vezérek megnyugtatnák a rv.-seket,hogy minden rendben a pályázat elnyerése körül és,hogy az elkövetkező 4 évben jó eredményt vár a cégtől a cégvezetés.Na akkor jöhetne 1 nagyobb rally.
a kgy határozat minimuma:vezetőség válastás,akik szakértők lesznek,srv engedélyezése és ezek is jó hírek lesznek,de ha több minden akkor csak hab a tortán
Freesoft részvény
Üdv,
Hotf ace