Topiknyitó: saru 2007. 05. 02. 16:07

Felbontották Kádár János sírját !  

Meggyalázták Kádár János sírját

2007. május 2. 14:15



Meggyalázták Kádár János síremlékét a fővárosi Fiumei úti temetőben szerdán - közölte a rendőrség az MTI-vel. Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: ismeretlenek leszedték Kádár János és felesége síremlékének márvány fedlapját, a földet pedig kidobálták. A történteket először a sírkert biztonsági őrsége észlelte. A VIII. kerületi kapitányság rongálás miatt rendelt el nyomozást, a helyszíni szemle jelenleg is tart - tette hozzá. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy a temetőben a munkásmozgalomi panteonjára fekete festékkel gyalázkodó feliratot írtak: "Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat". Ez az idézet a Kárpátia együttes "Neveket akarok hallani" című dalából származik.



A 2003-ban alakult magyar zenekar a Wikipedia nevű internetes lexikon szócikke szerint "magyar nemzeti-rock stílusú", "erős nemzeti identitású és revizionista" zenét játszik. A BRFK vizsgálja, hogy van-e köze a feliratnak a sírrongáláshoz.



A Magyar Kommunista Munkáspárt minden parlamenti és parlamenten kívüli párttól azt kéri: függetlenül attól, hogy mit gondolnak Kádár János történelmi szerepéről, ítéljék el a sírrongálást.



A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöksége közleményben tudatta: a párt "mélységes aggodalmának és felháborodásának ad hangot Kádár János sírjának meggyalázása miatt", és elítélik mindazokat, akik a sírgyalázást elkövették, vagy elősegítették. A párt azt követeli, hogy a kormány "azonnal és a leghatározottabban ítélje el az eseményt", a nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendőrség pedig találja meg a tetteseket.

(MTI)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Vazsmegyei 2017. 09. 28. 09:50
Előzmény: #591  Dehogynincs
#600
Mióta foglalkozol ezoterikus témákkal? Valami egészségügyi részt is mellékelhettél volna, na nem a mairól, mertazt már ismerem!
Vazsmegyei 2017. 09. 28. 09:45
Előzmény: #594  farkasj41
#599
Te már felébredtél! vannak akiknek nem fontos!
pitcairn2 2017. 09. 28. 09:42
Előzmény: #594  farkasj41
#598
te meg a cimboráddal együtt leszokhatnál a pejoratív minősítgetésekről...
Törölt felhasználó 2017. 09. 28. 09:33
Előzmény: #594  farkasj41
#597
bizony!!
pitcairn2 2017. 09. 28. 09:28
Előzmény: #595  Dehogynincs
#596
te meg a nyugati "néplelket"...
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 09. 28. 09:24
Előzmény: #594  farkasj41
#595
Túlbecsülöd Kádár népét.
farkasj41 2017. 09. 28. 09:23
Előzmény: #591  Dehogynincs
#594
Ezt az írást nagyon sok embernek kellene olvasni, akkor talán az agymosott is felébred
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 09. 28. 09:16
#593
Hét kérdést érint majd a konzultáció link Miniszterelnöki Kabinetiroda, Parlamenti államtitkár, 2017. szeptember 24. 9:07 Várhatóan hét kérdést tesz fel a kormány a bevándorlásról és a kötelező kvótáról az október elején induló nemzeti konzultáció során - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Dolgozó népünk szomjúhozza kormány által feltett VÁLASZOKat. Készek vagyunk harcolni az imperializmus ellen, már csak a soros pártdirektívákat várjuk.
pitcairn2 2017. 09. 21. 13:37
Előzmény: #591  Dehogynincs
#592
hosszabbat nem tudtál be-paste-elni?:) mondjuk a "háború és békét" vagy vmi hasonlót...
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 09. 21. 13:32
#591
Melyiket utáljam jobban? link Magyarország, 1976 A legfőbb vezető kimozdíthatatlan. A legfőbb vezető nem engedi felnőni maga körül a riválisokat. Csak találgatni tudjuk, miből lesz a politika valójában, milyen akaratok, ellentétek és áskálódások vannak a háttérben. Egy biztos: amit Moszkva akar, az megvalósul. Bár a vezető próbál kicsikarni Moszkvához képest valami lavírozási területet. Hát, ennyi jön össze. A pártpropaganda a kezét dörzsöli, hogy a kapitalista és liberális demokrata Nyugat a vesztébe rohan. Lám, ott mekkora válság van. Bezzeg nálunk nincs. A többség ezen röhög. Viszont a kormány igyekszik jóba’ lenni a Nyugattal is, mert egy csomó pénzt lehet szerezni onnan, ami független a gazdasági teljesítményünktől, és enélkül a gazdaság holnapra összeomolna. (Hitelek.) Ezt a csomó pénzt olyasmikre költik, amiktől már középtávon sem javul a gazdasági teljesítmény. Vannak értelmetlen nagyberuházások, amiknek a terheit az unokáink is nyögni fogják. A minisztériumokban és a pártvezetésben hájfejű hülyék dirigálnak. Mutatóba azért van, aki ért valamilyen szakmához. Tudatlan és szolgalelkű bunkónak lenni nem kötelező, de határozottan előnyös a karrier szempontjából. Egy bizonyos szintnél úgysem juthatsz följebb. Ha egy ún. értelmiségi (művész, tudós, újságíró stb.) hozzájuk törleszkedik, elhalmozzák pénzzel és lehetőségekkel. Ha nem, van rá esélye, hogy megél valahogy, de nem biztos. Nem lehet pofázni. Nem lehet hozzáférni a szabad világ politikai médiájához. Szerencsére van Szabad Európa. Az állami tévé híradója mellébeszél és hazudik. Politikai szakadék választ el a Nyugattól. Viszont a mi vezetőnk másmilyen politikát folytat, mint a többiek a térségben, úgyhogy a legfontosabb nyugat-európai vezetők is szóba állnak vele. A kormányzat kezét-lábát töri, hogy javítsa a viszonyt Ausztriával és a Német Szövetségi Köztársasággal. Az egyik mégiscsak a nyugati szomszédunk, a másik mégiscsak a legerősebb nyugat-európai ország. Az átlag sokkal szegényebb, mint Nyugaton... ...de mindig egy kicsit jobban élünk, mint az előző évben, ellentétben az egész térséggel. A gazdaság éppen valamennyire növekszik, de a gazdasági modellből nem sülhet ki semmi jó. A többségnek így is jó. A legbefolyásosabb gazdasági vezetők össze vannak fonódva a pártállami vezetéssel, és az az érdekük, hogy ne legyen verseny. A rendszer üzemanyaga a korrupció, valamennyire mindenki korrupt. Az egészségügy „ingyenes”, de az átlagéletkor viszonylag alacsony, a kórházak nyomorúságosak. A pedagógusok fizetése szégyen, a köz- és szakoktatás oktatás elmaradott (bár próbálnak ezt-azt javítani rajta). A felsőoktatásba kevesen jutnak be, az átlagszínvonal kínos, viszont a kisebb jövedelmű és tűrhetően tanuló többségnek ingyen van. A közüzemi szolgáltatások díjat államilag alacsonyan tartják, hogy ne látsszon, milyen kevés az átlagbér, ezzel összefüggésben a közüzemi szolgáltatások rosszak. Kommunista állambiztonsági emberek vannak politikai és gazdasági kulcspozíciókban, de ezt nem lehet tudni róluk. Akinek nem tetszik, disszidálhat. Igaz, kék vagy jugoszláv útlevél kell hozzá, de azt, ha keservesen is, a többség meg tudja szerezni. A disszidálás bűncselekmény. Az emberveszteség nem akkora, hogy az ország végül is ne tudná kiheverni. Magyarország, 2016 A legfőbb vezető kimozdíthatatlan. A legfőbb vezető nem engedi felnőni maga körül a riválisokat. Csak találgatni tudjuk, miből lesz a politika valójában, milyen akaratok, ellentétek és áskálódások vannak a háttérben. Egy biztos: amit Moszkva akar, az megvalósul. Bár a vezető próbál kicsikarni Moszkvához képest valami lavírozási területet. Hát, ennyi jön össze. A pártpropaganda a kezét dörzsöli, hogy a kapitalista és liberális demokrata Nyugat a vesztébe rohan. Lám, ott mekkora válság van. Bezzeg nálunk nincs. A többség elhiszi. Viszont a kormány igyekszik jóba’ lenni a Nyugattal is, mert egy csomó pénzt lehet szerezni onnan, ami független a gazdasági teljesítményünktől, és enélkül a gazdaság holnapra összeomolna. (Uniós támogatások.) Ezt a csomó pénzt olyasmikre költik, amiktől már középtávon sem javul a gazdasági teljesítmény, vagy egyszerűen zsebre vágják. Lesznek értelmetlen nagyberuházások, amiknek a terheit az unokáink is nyögni fogják. A minisztériumokban és a pártvezetésben hájfejű hülyék dirigálnak. Mutatóba sincs, aki ért valamilyen szakmához. Tudatlan és szolgalelkű bunkónak lenni nem kötelező, de egy bizonyos szinten felül a karrier szükséges feltétele. Ha egy ún. értelmiségi (művész, tudós, újságíró stb.) hozzájuk törleszkedik, elhalmozzák pénzzel (irdatlanul sokkal többel, mint 1976-ban) és lehetőségekkel. Ha nem, van rá esélye, hogy megél valahogy, csak annyival kevesebb, mint 1976-ban, amennyivel több pénzt kapnak azok, akik törleszkednek. Lehet pofázni, de semmi haszna. Hozzá lehet férni a szabad világ politikai médiájához, de alig érdekel valakit. Sajnos már nincs Szabad Európa. Az állami tévé híradója mellébeszél és hazudik, valamint egyes kereskedelmi tévék is. Politikai szakadék választ el a Nyugattól. Viszont a mi vezetőnk másmilyen politikát folytat, mint a többiek a térségben, úgyhogy szóba állnak vele azok, akik meg akarják buktatni a legfontosabb nyugat-európai vezetőket. A kormányzat kezét-lábát töri, hogy rontsa a viszonyt Ausztriával és a Német Szövetségi Köztársasággal. Az átlag sokkal szegényebb, mint Nyugaton... ...de az egész térség mindig egy kicsit jobban él, mint az előző évben, ellentétben velünk. A gazdaság éppen valamennyire növekszik, de a gazdasági modellből nem sülhet ki semmi jó. A többségnek így is jó. A legbefolyásosabb gazdasági vezetők össze vannak fonódva a pártállami vezetéssel, és az az érdekük, hogy ne legyen verseny. A rendszer üzemanyaga a korrupció, de csak az korrupt, akinek szabad, az viszont nagyon. Az egészségügy „ingyenes”, de az átlagéletkor viszonylag alacsony, a kórházak nyomorúságosak. A pedagógusok fizetése szégyen. a köz- és szakoktatás oktatás elmaradott (és igyekeznek teljesen tönkretenni). A felsőoktatásba kevesen jutnak be, az átlagszínvonal kínos, viszont mindenkinek rohadt drága. A közüzemi szolgáltatások díjat államilag alacsonyan tartják, hogy ne látsszon, milyen kevés az átlagbér, ezzel összefüggésben a közüzemi szolgáltatások rosszak. Kommunista állambiztonsági emberek vannak politikai és gazdasági kulcspozíciókban, de ezt nem szabad tudni róluk. Akinek nem tetszik, elmehet. Személyi igazolvánnyal felül a vonatra, és kész. Nem bűncselekmény. Az emberveszteség akkora, hogy az ország nem tudja kiheverni.
gyula1971
gyula1971 2017. 09. 20. 13:32
Előzmény: #582  pitcairn2
#590
Mert a bevándorlás miatt nem csipi a Fideszt...
pitcairn2 2017. 09. 19. 21:50
Előzmény: #587  _Bekre_Pal_
#589
"lófasz istván" egész konkrétan ezt a Forbes cikket szedte elő:) link
pitcairn2 2017. 09. 19. 21:43
Előzmény: #587  _Bekre_Pal_
#588
itt az áll, hogy a kommunista karrierépítést a Hittudományi Akadémiával kezdte, majd 31 évesen Kanadába távozott:) Lovas István (újságíró)link
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 09. 19. 21:37
Előzmény: #579  pitcairn2
#587
Hogyne, életkora miatt ő Kádár seggét nyalta.
pitcairn2 2017. 09. 19. 21:33
Előzmény: #576  _Bekre_Pal_
#586
a "Beszélő" is vmi naczi propagandaorgánum?:) különben a "lófasz istván" féle poszt is egy Forbes cikkre épül:)
pitcairn2 2017. 09. 19. 21:30
Előzmény: #583  exmnbs1
#585
de ezt különben a hőskultusz keretében se rejtik véka alá:) "Hamarosan ő lett a (Szabad Nép) szerkesztőbizottság titkára – Révai, Horváth Márton és Losonczy Géza után a negyedik ember a lapnál. De mert Révai többnyire a pártközpont fellegeiben székelt és Géza – megannyi vonzó emberi tulajdonsága mellett – a legjobb akarattal sem volt rohammunkásnak nevezhető, Vásárhelyi igazából a második helyet töltötte be..............Vásárhelyit pártfőiskolára küldték és utána nem a Szabad Néphez került vissza, hanem a Rádió igazgatója lett. " AKI NÉLKÜL NEM LETT VOLNA ’56 (Beszélő)link
pitcairn2 2017. 09. 19. 21:26
Előzmény: #583  exmnbs1
#584
hogy kerülhetett egy prominens sztálinista a Magyarországi Soros Alapítvány élére?:)
exmnbs1 2017. 09. 19. 21:19
Előzmény: #576  _Bekre_Pal_
#583
))))
pitcairn2 2017. 09. 19. 21:05
Előzmény: #578  gyula1971
#582
ehhez képest orrba szájba támogatja a (szélső) baloldali csoportokat:)
pitcairn2 2017. 09. 19. 21:03
Előzmény: #576  _Bekre_Pal_
#581
ez se maradjon ki:) "1945-től a Szabadság, majd az MKP központi lapja, a Szabad Nép munkatársa, a szerkesztőbizottság tagja volt. 1946-ban az újság különtudósítójaként részt vett a párizsi béketárgyalásokon. 1948-ban a Pócspetri-ügy kapcsán az egyházak elleni propagandakampány egyik hangadója volt." szintén ugyanonnan... link
pitcairn2 2017. 09. 19. 21:00
Előzmény: #576  _Bekre_Pal_
#580
Az 1956-os Intézet honlapján ennyit találtam az úriemberről... "1950-ben rövid ideig a Magyar Rádiót vezette. 1951-től a Művelt Nép felelős szerkesztője, majd 1952-től 1954-ig a Hungary-Vengrija főszerkesztője volt. 1954 májusától a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese volt. ....................1984-től az MTA-Soros-alapítvány bizottságában Soros György személyes képviselője, 1991-től 1993-ig az alapítvány alelnöke, majd 2001-ig elnöke volt." link érdekes és színes életút...
pitcairn2 2017. 09. 19. 20:53
Előzmény: #576  _Bekre_Pal_
#579
" lófasz István" legalább nem írt vezércikket a hivatalos rákosista sajtóorgánumba, ill. nem volt főpropagandista a sztálinisták alatt ergo neki sokkal egyenesebb a karrierje mint az idézett úriembernek
gyula1971
gyula1971 2017. 09. 19. 20:46
Előzmény: #572  Dehogynincs
#578
Igen,én is így érzem. Amúgy az 1992-es Angol font elleni támadás után azt mondta:-Őt nem érdeklik a tevékenységének társadalmi hatásai. Azért ez dúrva-0-szociális érzékenységre vall.- A bevándorlásnál is azt akarja az EU-vegyen fel 10-milliárd Euró hitelt.amit az ő ismeretségébe tartozó bankok adnának.
pitcairn2 2017. 09. 19. 20:45
Előzmény: #576  _Bekre_Pal_
#577
Vásárhelyi Miklós a polkorrekt wikipedia cikk szerint is a Magyar Rádió Elnöke volt Rákosi Mátyás alatt, a Szabad Népes múltját se tagadják, és azt se hogy angol nyelven megjelenő magyar-szovjet propaganda lapot szerkesztett az 1950-es években... őszintén szólva lehidaltam ettől a karriertől...
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 09. 19. 20:36
Előzmény: #575  pitcairn2
#576
Nem vagyok annyira képben mostanában, melyik expropagandista számít nemzethy szempontból hitelesebbnek, lófasz István vagy bajerzsót?
pitcairn2 2017. 09. 19. 19:54
Előzmény: #572  Dehogynincs
#575
gyengébbek kedvéért a Szabad Nép a Magyar Dolgozók Pártjának volt a hivatalos lapja, abban vezércikkeket írni akkoriban nagy dolog volt, az meg hogy innen az SZDSZ-ig illetve a Magyarországi Soros Alapítvány elnöki tisztjéig vezetett az út az már kifejezetten bizarr:) különösen ha az úriember fasiszta indulását is tekintetbe vesszük:) ihol lenne a polkorrekt CV-je:) Vásárhelyi Miklóslink a lovas istván féle méltatás meg egy kissé elmélyed a kínosabb részletekben is:) link
pitcairn2 2017. 09. 19. 19:48
Előzmény: #572  Dehogynincs
#574
az meg külön poén, hogy a Magyarországi Soros Alapítvány későbbi elnöke, ill. SZDSZ-es parlamenti képviselő anno még a Szabad Népes vezércikkeiben pl. Mindszentyt titulálta a "burzsoá, szelvényvagdosó imperialisták" lakájának, majd ő is így végezte:)
pitcairn2 2017. 09. 19. 19:44
Előzmény: #572  Dehogynincs
#573
"Soros György burzsoá, szelvényvagdosó imperialista" és egy olyan emberre bízta itten az alapítványát aki anno Rákosi alatt a Magyar Rádió elnökségéig vitte:) Vásárhelyit – aki Mindszentyt szánalmas féregnek nevezte – ismét hősnek mutatták be link
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 09. 19. 19:28
Előzmény: #569  gyula1971
#572
Soros György burzsoá, szelvényvagdosó imperialista. Kádár szemében is ellenségnek számít. Kádár idején kétszázezer fegyveres terrorista állomásozott nálunk ideiglenesen. Az ő szuronyaikkal került hatalomra 1956-ban és ők tartották fenn a bábkormányát.
exmnbs1 2017. 09. 19. 18:19
Előzmény: #569  gyula1971
#571
Az oroszok visszajoövetelének nagy taámogatója?
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 09. 19. 18:11
Előzmény: #569  gyula1971
#570
Ez tök egyszerű. Minden bizonnyal ugyanúgy, mint a mostani felcsúti Kádár János.
gyula1971
gyula1971 2017. 09. 19. 18:00
Előzmény: #565  Dehogynincs
#569
Nem tudom Kádár, hogy kezelné lSoros Györgyöt és a bevándorlást?
Vazsmegyei 2017. 09. 18. 08:35
Előzmény: #567  Dehogynincs
#568
Nagyon elvetetted a sulykot.Mindenesetre a politikát nem neked találták ki! Össze-vissza zagyválsz embereket és eseményeket, mert van időd a hülyeségek kitalálására!
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 09. 18. 07:20
#567
"A héten bejelentett nemzeti konzultációval a Fidesz-frakció azt szeretné, hogy szilárd támogatottsága legyen a kormány bevándorláspolitikájának." link A nemzeti konzultáció a május elsejei felvonulásokat váltja ki. Pártunk és kormányunk vezetői látni akarják a rendszert támogató tömegeket. A tavaly októberi érvénytelen népszavazás szavatossága lejárt. Pedig politikailag érvényes fényes siker volt. Május elseje a kikelet és a hazaszeretet ünnepe volt. Mindenkinek ki kellett vonulnia és mindenki haza szeretett volna menni. Gulyás elvtárs a cigánykérdést is fölveti: "nekünk kell meghatározni, kivel kívánunk együtt élni". A nemzeti konzultáción elmondhatjuk, akarunk-e együttélni a cigányokkal. A cigánykérdést egyébként a Kádár rendszer sem tudta megoldani.
Vazsmegyei 2017. 09. 15. 10:14
Előzmény: #565  Dehogynincs
#566
Hagyd már ezt a "kádár népe eléggé buta szöveget"! Azt hiszed kivételezett vagy ha te írod? Te is kádár népéhez tartozol.
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 09. 15. 09:42
#565
Nem valósulhat meg Magyarországon a veszélyes Soros-terv, és a Fidesz-frakció szeretné, ha minden magyar értesülne és véleményt mondhatna róla - közölte a politikus. link Aha. Konzultáció arról, amiről nem értesültünk. Kádár népe eléggé buta és tájékozatlan viszont erősen várja a pártdirektívákat. A kormány elmondja, mit tart Soros-tervnek és rávezető kérdéseivel sugalmazza az elvárt választ. Ezzel szemben értesültem Paks2-ről és konzultálni vagy népszavazni akarok róla.
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 09. 15. 07:45
#564
Itt van a mamelukok névsora. Ma reggel Halász János többször is elmondta, hogy a frakció a javaslatot egyhangúan(!) szavazta meg. Azaz monoton módon, unalmasan, egykedvűen, beletörődve. A frakciónak egyébként nagy gyakorlata van abban, hogy mindent egyhangúlag(!) szavazzon meg és egyhangúlag vonjon vissza. Példa erre a netadó vagy a vasárnapi boltzár. Ezek az egyhangú szavazások nekem borzasztóan ismerősek a Kádár-rendszerből. Kádár is olyan döntési mechanizmusokat alakított ki, amelyik kiirtotta a sokszínűséget és mindenkinek be kellett állni a sorba. Ágh Péter B. Nagy László Balla György Balla Mihály Balog Zoltán Bánki Erik Bányai Gábor Bartos Mónika Becsó Zsolt Bencsik János Dr. Bene Ildikó Bíró Márk Bodó Sándor Boldog István Bóna Zoltán Budai Gyula Csenger-Zalán Zsolt Cseresnyés Péter Csizi Péter Csöbör Katalin Czerván György Dr. Czomba Sándor Czunyiné Dr. Bertalan Judit Dankó Béla Demeter Zoltán Dunai Mónika Farkas Flórián Farkas Sándor Dr. Fazekas Sándor Dr. Fónagy János Font Sándor Dr. Galambos Dénes Gelencsér Attila Dr. Gulyás Gergely Gyopáros Alpár Győrffy Balázs Hadházy Sándor Halász János Hende Csaba Hirt Ferenc Dr. Hoppál Péter Horváth István Horváth László Dr. Hörcsik Richárd Jakab István Kara Ákos Dr. Kerényi János Kontrát Károly Kósa Lajos Dr. Kovács József Kovács Sándor Dr. Kovács Zoltán Kövér László Kubatov Gábor Kucsák László L. Simon László László Tamás Lázár János Lezsák Sándor Manninger Jenő Dr. Mátrai Márta Dr. Mengyi Roland Dr. Molnár Ágnes Dr. Nagy István Németh Szilárd István Németh Zsolt Nyitrai Zsolt Orbán Viktor Pánczél Károly Dr. Pesti Imre Petneházy Attila Pócs János Pogácsás Tibor Dr. Pósán László Potápi Árpád János Dr. Répássy Róbert Révész Máriusz Riz Gábor Rogán Antal Dr. Salacz László Dr. Selmeczi Gabriella Dr. Simon Miklós Simon Róbert Balázs Simonka György Szabó Zsolt Szabolcs Attila Szatmáry Kristóf Szijjártó Péter Dr. Szűcs Lajos Tállai András Dr. Tapolczai Gergely Tasó László Tessely Zoltán Dr. Tiba István Tiffán Zsolt Dr. Tilki Attila Törő Gábor Dr. Turi-Kovács Béla Tuzson Bence V. Németh Zsolt Vantara Gyula Varga Gábor Varga József Varga Mihály Vargha Tamás Dr. Vas Imre Vécsey László Vigh László Dr. Vinnai Győző Dr. Vitányi István Dr. Völner Pál Witzmann Mihály Dr. Zombor Gábor Zsigó Róbert
-pny
-pny 2017. 09. 14. 14:00
Előzmény: törölt hozzászólás
#563
Ez mit jelent?
iguazu 2017. 09. 14. 13:35
Törölt hozzászólás
#562
HPeter76
HPeter76 2017. 09. 14. 13:18
Előzmény: #560  HPeter76
#561
Nem tanul ez a nép semmiből---> Simicska is magára marad.. Rughat aztán O.V. 100X (nem fog kijönni jól belőle, NEKI MÁR AZ SE SZÁMÍT) -na nem tanul Ő se semmiből..Hallottad valaha: OKOS EMBER MÁS KÁRÁN TANUL-->
HPeter76
HPeter76 2017. 09. 14. 13:10
Előzmény: #554  _Bekre_Pal_
#560
Pali.. nem kell(kivonni) kivontatni senkit.. Érvei neked is lehetnek habár.. habár... habár nem sokat olasok én ki belőled(ebből), azt gondolom jobbikos vagy.. Nem nagy a szája ítt senkinek.. na csodát,Te onnan várod.. Méltó emberek azt mondják egymás nyüstölés helyett LEGYEN SZERENCSÉD...Lassan odaérünk/odajutunk O.V. Fel áll az is baj... CSUPORNAK HALÁLA RÉSZE NŐ.. JÓ KEDVET NEKTEK.. Én nem önzösködök.. Dehát ez nem olyan ennél a háznál én vagyok a gazda..
HPeter76
HPeter76 2017. 09. 14. 13:00
Előzmény: #550  Vazsmegyei
#559
:):):)
HPeter76
HPeter76 2017. 09. 14. 12:59
Előzmény: #557  Törölt felhasználó
#558
:):):) no kérem.. mindent szabad KATEGÓRIA..Akkor megérkeztünk...::)))
Törölt felhasználó 2017. 09. 14. 12:55
#557
Meddig mehet el egy ilyen idegrenszerrel megáldott kommentelő, aki magát felsőbbrendűnek képzeli? no komment
Vazsmegyei 2017. 09. 14. 12:46
Előzmény: #554  _Bekre_Pal_
#556
Miről írtál legalább azt fejtsed ki? Mert ez olyan személyeskedés amit én nem tehetek meg!
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 09. 14. 12:45
Előzmény: #554  _Bekre_Pal_
#555
kimaradt egy szó: "és egyidejűleg IRRITÁLÓ dologgal"
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 09. 14. 12:44
Előzmény: #550  Vazsmegyei
#554
álljunk már meg fiam egy pillanatra ezzel a féktelen mindenhol minden témánál tajtékzással és személyeskedéssel mi a retket kívánsz elérni? bármi is az, nem azt fogod elérni vele. illetve már rég nem azt éred el. nem hiszem, hogy erre amit nyomatsz bárki kíváncsi, bárki értelmét látja. nem ciki ennyire felesleges és egyidejűleg dologgal elbaszni az idődet? megmászni mindent mint egy metálzöld szarlégy? nincs ehelyett annyi értelmesebb dolog az életben amihez foghatnál? na további szép napot valami ilyesmit kb. kéthavonta szoktam kérdezni tőled, úgyhogy folytköv novemberben ha addigra nem leszel jobban
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 09. 14. 12:43
Előzmény: #549  _Bekre_Pal_
#553
Ne bohóckodj! Ez komoly dolog. Pártunk és kormányunk már belesulykolta a fejekbe, hogy mit tart fontosnak és kell gondolnunk róla. Ezt akarja visszahallani, kerül amibe kerül. Paks2 nem érdekes, az orosz kapcsolattal minden rendben van. A béketábor harcol a gaz imperialisták, a burzsoák és a spekulánsok ellen.
sanka 2017. 09. 14. 12:42
Előzmény: #541  Dehogynincs
#552
Penzherdálás, felelősöket megbüntetni!
sanka 2017. 09. 14. 12:41
Előzmény: #550  Vazsmegyei
#551
Kurvára igaza van!!!!
Vazsmegyei 2017. 09. 14. 12:37
Előzmény: #548  -pny
#550
Tévedsz éppen te akarod azt hogy napirenden legyen! Kinek kell már ez a duma kádárról, ha nem neked, meg a az alant hozzászólóknak! Saját szövegeddel gyanúsítgatnál! Átlátszó!
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 09. 14. 12:35
Előzmény: #546  -pny
#549
megfigyeltem, hogy kósa idézett szövegének bármely része kicserélhető arra hogy pina, a szöveg értelmének sérülése nélkül
-pny
-pny 2017. 09. 14. 12:32
Előzmény: #547  Dehogynincs
#548
A kettő összefügg. És ahelyett, hogy Kádárt kiírtottuk volna a fejekből, Orbánék azon munkálkodnak, hogy minél tovább és jobban éljen.
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 09. 14. 12:31
Előzmény: #545  Törölt felhasználó
#547
Kádár szellemisége most is töretlen. A népben is, meg a hatalomgyakorlók lelkületében is.
-pny
-pny 2017. 09. 14. 12:29
Előzmény: #544  _Bekre_Pal_
#546
"Úgy gondoltuk, hogy a Soros-terv kapcsán mindenképpen kell egy nemzeti konzultációt kezdeményezni– jelentette ki Kósa. Szerintük azért is van szükség erre a nemzeti konzultációra, hogy meg tudják védeni az országot."link Tőlük kéne megvédeni az országot. Meg a mélysötétségtől.
Törölt felhasználó 2017. 09. 14. 12:27
Előzmény: #541  Dehogynincs
#545
tökéletes topik választás !!!!!!!!!!!!! )))
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 09. 14. 12:23
Előzmény: #541  Dehogynincs
#544
nem mondod hogy most erre fogják elbaszni a további milliárdjainkat? agyrém
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 09. 14. 12:12
#543
Kádár népét kádári módszerekkel szólítják meg.
Vazsmegyei 2017. 09. 14. 12:07
Előzmény: #541  Dehogynincs
#542
Hát ez már tényleg normális gondolkodás! Lebuktál már a GSorossal. Ennyire nem lehetsz fatalista!
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 09. 14. 12:01
#541
A Fidesz-frakció fölkérte a kormányt, hogy bonyolítson le egy nemzeti konzultációt, mert meg kell ismerni a magyar emberek véleményét a "Soros-tervről.

Topik gazda

saru
4 3 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek